Marco Verratti (Pescara, 1992. november 5. –) Európa-bajnok olasz válogatott labdarúgó, jelenleg a katari ed-Duhaíl középpályása.

Pályafutása Pescara Profi karrierjét nevelőklubjában, a Pescarában kezdte meg, és már 16 évesen bemutatkozhatott a csapatban, amelyben egyre fontosabb szerepet töltött be. A 2011–12-es idényben már abszolút kulcsjátékos volt, és nagy szerepet játszott abban, hogy a 'Delfinek' feljutottak az olasz élvonalba. Zdenek Zeman edző nagyot húzott azzal, hogy mélységi irányító szerepkörben játszatta, és sokan már az új Andrea Pirlót látták, látják benne.

Paris Saint-Germain Bár a Juventus és az Internazionale is bejelentkezett érte a Serie A-ból, kijelentette, hogy a Paris Saint-Germain FC-be igazol. 2012. július 18-án hivatalossá vált, hogy a párizsi klubnál folytatja karrierjét. 2012. szeptember 2-án debütált a Ligue 1-ben a Lille ellen. 12 nappal később gólpasszt adott Javier Pastorenak a Toulouse ellen 2–0-ra megnyert meccsen.

2012. szeptember 18-án debütált a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijiv ellen 4–1-re megnyert találkozón. Azzal fejezték be a szezont, hogy megnyerték a 2012–13-as bajnoki címet. 2013. augusztus 20-án egészen 2018-ig meghosszabbította a szerződését az egyesülettel.

Második szezonja még sikeresebbnek bizonyult, mivel a bajnoki cím mellett megnyerték a francia ligakupát és a francia szuperkupát is. Verrattit jelölték az Év Ligue 1 fiatal játékosának és bekerült a 2013–14-es Ligue 1 év csapatába is.

2014. szeptember 30-án ő szerezte a PSG első gólját a Barcelona elleni 3–2-es győzelemmel záródó Bajnokok Ligája csoportkörében. 2015. január 18-án megszerezte az első bajnoki találatát az Eivan elleni, otthoni 4–2-es győzelem során.

2016 augusztusában további 3 évvel meghosszabbították a kontraktusát.

2018. március 6-án kiállították a Real Madrid elleni, Bajnokok Ligája nyolcaddöntő második találkozóján, melyet a spanyol királyiak nyertek meg 2–1-re, összesítésben pedig 5–2-vel szintén a Real Madrid jutott tovább a negyeddöntőbe.

2019. április 3-án gólra váltotta Kylian Mbappé passzát, majd ő maga is asszisztot adott Dani Alvesnek a francia kupa elődöntőjében, melyet a 3–0-ra megnyertek a Nantes ellen és ezzel a PSG-t a döntőbe juttatták.

2019 októberében újabb hosszabbítást írt alá, amelyben 2024-ig kötelezte el magát a franciáknál.

2023. szeptember 13-án hároméves szerződést írt alá a katari el-Arabí csapatával. 2025. július 7-én az ed-Duhaíl csapatába igazolt.

A válogatottban Többszörös olasz utánpótlás-válogatott. Előzetesen bekerült az olasz felnőtt válogatott 2012-es Európa-bajnoki, 32 fős keretébe, majd 2012. május 28-án hivatalossá vált, hogy mégsem nevezték a sorozatba.

2012. augusztus 15-én debütált a felnőttek között egy Anglia elleni 2–1-es vereséggel záródó barátságos mérkőzésen, melyet Bernben tartottak meg.

Statisztikái Klubokban 2020. március 4-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.Gól Pescara 2008–09Lega Pro Prima Divisione7000———70 2009–108100———812010–11 Serie B28110———291 2011–1231010———320Összesen74220———762 Paris Saint-Germain2012–13 Ligue 1270300090—390 2013–1429010408010430 2014–1532260307110493 2015–16180103050102802016–17283204070104232017–18220304082103822018–19260311070103812019–2020020307010330Összesen2025211220583703109Karrier összesen27672312205837038611

A válogatottban 2019. október 15-én frissítve. OlaszországÉvMérkőzésGól201220201321201460201550201640201750201850201972Összesen363

Góljai a válogatottban + # Időpont Helyszín Ellenfél Állás Végeredmény Kiírás 1. 2013. február 6. Amsterdam Arena, Amszterdam, Hollandia 1–1 1–1 Barátságos mérkőzés 2. 2019. március 26. Ennio Tardini Stadion, Parma, Olaszország 2–0 6–02020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 3. 2019. június 11.Juventus Stadion, Torino, Olaszország 2–1 2–1

Sikerei, díjai

Klubokban Pescara Olasz másodosztály: 2011–12 Paris Saint-Germain Francia bajnok (9): 2012–13, 2013–14 2014–15, 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2021–22, 2022–23 Francia kupa (6): 2014–15, 2015–16, 2017–2018, 2017–18, 2019–20, 2020–21 Francia ligakupa (6): 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2019–20 Francia szuperkupa (9): 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2022

A válogatottban Olaszország U21 U21-es Európa-bajnokság döntős: 2013

Olaszország Labdarúgó-Európa-bajnokság: 2020

Jegyzetek

Források

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1992-ben született személyek Kategória:A Pescara labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:Az Al-Duahil labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek