Gordon Schildenfeld (Šibenik, 1985. március 18. –) horvát válogatott labdarúgó. Posztját tekintve belsővédő.
Pályafutása Klubcsapatokban
Apai részről osztrák és szlovén felmenői vannak. Pályafutását szülővárosa csapatában a HNK Šibenikben kezdte. 2001-től 2007-ig volt a klub játékosa. 2007-ben a Dinamo Zagrebhez igazolt, ahonnan egy szezon után távozott. 2008 és 2010 között a török Beşiktaşt erősítette, azonban mindössze 9 mérkőzésen lépett pályára, mivel két alkalommal is kölcsönadták. A 2008–09-es szezont az MSV Duisburg, míg a 2009-10-est a Sturm Graz játékosaként töltötte.
A következő bajnokságtól kezdődően leigazolt a Sturm. A 2010–11-es bajnokságban 36 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.
2011 júliusában a Bundesliga II-ben szereplő Eintracht Frankfurthoz igazolt.
2012. július 12-én három évre aláírt a Gyinamo Moszkvához.
Válogatottban
A horvát U21-es válogatottban egyetlen alkalommal szerepelt. 2006. március 1-jén Dánia ellen csereként lépett pályára. A felnőtt nemzeti csapatban 2009. november 14-én debütálhatott egy Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen. Az 58. percben Darijo Srna helyett állt be.
Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Slaven Bilić nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe. Az Eb-n a horvátok mindhárom csoportmérkőzésén kezdőként kapott léphetett pályára.
Sikerei, díjai Dinamo Zagreb Horvát bajnok: 2007–08, 2015–16 Horvát-kupagyőztes: 2008, 2016
Sturm Graz Osztrák bajnok: 2010–11 Osztrák kupa: 2010
Eintracht Frankfurt Bundesliga II: 2. hely; 2011–12
Panathinaikósz Görög kupa: 2013–14
Jegyzetek
Források Gordon Schildenfeld a HNS honlapján Profil és statisztika a national-football-teams.com honlapján
Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Šibenikiek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:A HNK Šibenik labdarúgói Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:Az MSV Duisburg labdarúgói Kategória:A Sturm Graz labdarúgói Kategória:Az Eintracht Frankfurt labdarúgói Kategória:A Gyinamo Moszkva labdarúgói Kategória:A PAOK Szaloniki labdarúgói Kategória:A Panathinaikósz labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói
Kategória:Élő személyek