Muri Enikő (Nyíregyháza, 1990. április 24. –) magyar musicalszínésznő, énekesnő, az X-Faktor második évadjának 2. helyezettje és egyben legjobb női hangja. 2013–2017 között a Budapesti Operettszínház tagja, 2017-től a Sugarloaf együttes énekese.
Életrajz Apai ágon Nyíregyházáról, anyai ágon Nagyvarsányból származik. Már gyermekkorában elkezdte az éneklést. 2006-ban, mindössze tizenhat esztendősen vett részt a VIVA TV Shibuya című karaokeműsorában, amelyet meg is nyert. Ezután a középiskolai tanulmányait kereskedelem-marketing szakon végezte el Nyíregyházán a Sipkay Barna Szakközépiskolában. 2008-ban kiadta Szomorú nyár című, sikertelen kislemezét, mely nem fogyott, és nem került fel egyetlen slágerlistára sem. 2010-ben jelentkezett először az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutató-műsorába, de a Mentorok Házánál kiesett. Ekkor nagy csalódás érte s úgy döntött, hogy abbahagyja az éneklést. Azonban 2011-ben újra jelentkezett, s ez alkalommal bejutott az élő műsorokba. Ekkori mentora, Nagy Feró által, végül a tehetségkutató második helyezettje lett, mellyel az RTL Klub műsorának legsikeresebb énekesnőjévé vált. Az első X címmel jelent meg első válogatásalbuma 2011-ben, amely a MAHASZ eladási listáján a második helyet érte el, és emellett még dupla platinalemezes lett.
2012 májusában Gór Nagy Mária Színitanodájában végzett. 2012. augusztus 27-én jelent meg első önálló stúdióalbuma, Enciklopédia címmel.Muri Enikő: Enciklopédia (Tervezett megjelenés: 08.27) 2012-ben közreműködött Dolhai Attila Ragyogás című albumán. 2016-ban szerepelt a TV2 Sztárban sztár című műsorának negyedik évadában, ahol negyedik helyen végzett.http://tv2.hu/sztarban_sztar/215242_muri-eniko-is-szerepel-a-sztarban-sztarban.html 2017-ben bekerült A Dalba a Jericho című dalával.
2012-től a Madách Színházban játszik, többek között az Én, József Attila musicalben Vágó Mártát, a Mamma Mia!-ban Sophie Sheridan szerepét. Látható még a Six, a Nyomorultak és a Jégvarázs musicalek főszerepeiben is.
2013. januártól a Budapesti Operettszínház tagja volt, ahol a Ghost musical női főszerepében debütált. Látható volt a Menyasszonytánc című klezmer-operett főszerepében, az Elfújta a szél című musicalben, a Fame – A hírnév ára, valamint a Marie Antoinette című darabokban is.
2017-ben elvállalta a TV2 Ázsia Expressz című reality műsorában való indulást, ezért az Operettszínház megvált tőle. 2017. áprilisban bejelentette, hogy a következőkben a Sugarloaf együttes énekese lesz. 2020 augusztusában énekelte fel a Retro Rádió reggeli műsorának, a Bochkor-nak a főcímdalát.
Párja 2019-től 2025-ig Tóth Szabolcs volt, a Sugarloaf együttes alapító tagja. 2022-ben együtt szerepeltek az RTL Klub Nyerő páros című műsorában.
Diszkográfia Albumok ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 402011Az első X – Az élő show-k 10 legnagyobb kedvenceMegjelenés: 2011. december 19.2 2x Platinalemez2012EnciklopédiaMegjelenés: 2012. augusztus 27.2
Kislemezek/Videóklipek 2012 Késő már 2012 Botladozva 2012 Amikor minden összedől 2013 Give some get some 2013 Maradj még 2015 Velem ma éjjel 2015 Gömbölyű 2017 Jericho
Slágerlistás dalok Év Dal Legmagasabb helyezés Album VIVA ChartViva Chart Class 40 Mahasz Editors’ Choice Mahasz Rádiós Top 40 Mahasz Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2012 Késő már – 6 26 18 – 3MAHASZ Single (Track) Top 10 lista (2012, 36. hét) –Enciklopédia 2013 Maradj még 2015 Velem ma éjjel Összesítés1. helyezett számok Top 10-be bekerült 1 1 Top 40-be bekerült 1 1 1 1
Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 4.2017. április 10-ei lekérdezés + Darab Szerep Színház Bemutató Forrás Én, József Attila Vágó Márta, a költő szerelme Madách Színház 2012. február 10. Ghost Molly Jensen Budapesti Operettszínház 2013. május 31. Mamma Mia! Sophie Sheridan Madách Színház 2014. szeptember 26. Menyasszonytánc Patkó Rózsi Budapesti Operettszínház 2013. november 24. Elfújta a szél Melanie Hamilton Budapesti Operettszínház 2013. december 13. Szegény gazdagok Csárdásné József Attila Színház 2010. október 9. Szép nyári nap Ria, az osztály bombázója Budapesti Operettszínház 2015. január 7. FameCarmen Diaz Budapesti Operettszínház2015. június 26.Marie AntoinetteMarie AntoinetteBudapesti OperettszínházSzerepátvételSixBoleyn AnnaMadách Színház2023. október 14. 15.A nyomorultakFantineMadách Színház2024. szeptember 20. 21. 22.JégvarázsElsaMadách Színház2025. szeptember 19. 20. 21.EvitaEvitaMadách Színház2026. szeptember 18. 19. 20.
Televíziós szerepei Jóban Rosszban (2021)
Jegyzetek
Források X-Faktor 2011
További információk Muri Enikő hivatalos honlapja Muri Enikő profilja a 2011-es X-Faktor hivatalos oldaláról Muri Enikő hivatalos Facebook-oldala
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:A Dal-versenyzők Kategória:Élő személyek