Prutkay Péter (Budapest, 1947. március 24. – Budapest, 2022. június 6.) Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja (2012), rendes tag (2013), Képzőművészeti Tagozat. Sokszorosító képgrafikával foglalkozott: rézkarcot, litográfiát, szerigráfát készített, de művészetében 2006 után egyre erőteljesebben jelent meg a kollázstechnika, melyeket dobozképeknek nevezett.

Életpályája Autodidakta művész. Nagy műgonddal készíti rajzait, grafikáit. 1969-től kiállító művész volt. Az 1969-es első Szürenon kiállításon nem nyomataival, hanem a hazai művészetben az elsők között számon tartott térberendezésével, szürrealista szobájával keltett figyelmet. Az installációt a megnyitó után hamarosan lebontották. Az 1970-es években részvevője volt a Balatonboglári Kápolna-tárlatoknak, politikai ihletésű grafikái jelentek meg a magyarországi pártállam ellenében (Nagy STORNO pecsét, 1975; Art-Párt-Art, 1975; Bot, 1981). A környezetvédelem és a 19-20. század fordulójának, s 20. század elejének hangulata is megjelenik képein (Környezetvédelem, 1974; A magyar tenger, 1980; Elhagyott fészek, 1990; Béka, 1975; I. világháborús fészek emlékmű, 1987). A nemzetiségi kérdés is foglalkoztatta (Erdélyi szalonna, 1987).

Magyarországon, Nyugat-Európában, Ázsiában is bemutatkozott egyéni és csoportos kiállításokon. Számos elismerésben részesült, több évtizedes alkotói munkájáért Munkácsy Mihály-díjjal (1998) tüntették ki, Az évezred utolsó majálisa című munkájáért a Szinyei Merse Pál Társaság részesítette jutalomban (1999). Munkáit hazai és külföldi közgyűjtemények őrzik, köztük Fővárosi Képtár, Budapest; Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan; Herman Ottó Múzeum, Miskolc; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Nemzeti Múzeum, Varsó; Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján; Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Szombathelyi Képtár, Szombathely; Art Center, Kiotó; Art Center, Szöul; Metropolitan M., Tokió).

Kiállításai (válogatás) Egyéni 1974 • Józsefvárosi Galéria, Budapest (kat.) 1976 • Stúdió Galéria, Budapest 1977 • Galerie Umwelt, Stuttgart 1979 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1981 • Csók Galéria, Budapest 1987 • Óbudai Pincegaléria, Budapest Műfészek–fészekmű c. kiállítás 1989 • Művelődési Ház, Érd 1994 • Horváth E. Galéria, Balassagyarmat 1997 • Vigadó Galéria, Budapest (kat.) 2000 • Miskolci Galéria, Miskolc 2001 • Vaszary Képtár, Kaposvár (Szemadám Györggyel). 2011 • Pintér Sonja Galéria Budapest, Dobozolt kor-képek címmel 2011 • Újbuda Galéria Budapest, Történelem tegnap és ma címmel 2012 • Dobozolt kor-képek című tárlata, a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár Korunk GalériájábanWehner Tibor művészettörténész megnyitója, győriszalon.hu 2013 • Rovás Galéria, Kassa, Európa Kulturális Fővárosa, az MMA szervezésében 2013 Petőfi Sándor Társaság Fődíja. Kiskőrös 2014 Honvéd Vezérkar főnöki Különdíja. 2017 Pesti Vigadó, az MMA Képzőművészeti Tagozata támogatásával Grafikától a dobozképig címmel.

Csoportos 1969 • Szürenon, Kassák Lajos Művelődési Ház, Budapest 1970-1971 • Balatonboglári Kápolnatárlatok, Balatonboglár 1973 • No 1, Budapesti Állat- és Növénykert, Oroszlánbarlang • Kopernikusz-emlékkiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest • Stúdió '72, Ernst Múzeum, Budapest • VII. Országos grafikai biennále, Miskolc 1975 • Új szerzemények, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan • Új művészetért, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1976 • Tér, Jel, Forma, Vegyipari Egyetem, Veszprém 1977 • Modern Magyar Grafika a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből, Galerie Lometsh, Kassel 1978 • Környezetvédelmi kiállítás, Győr • Mai Magyar Grafika, Moszkva • Mai Magyar Grafika, Újvidék 1979 • Magyar grafika '78, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Tallózás a Modern Magyar Művészetben, Hajdúszoboszló 1980 • Művészet és Társadalom 1945-1980, Műcsarnok, Budapest • Mesterségünk krónikája, Vigadó Galéria, Budapest • Új szerzemények, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Magyar művészek, Wilhelmshaven, (Német Szövetségi Köztársaság) • Fotóhasználat a grafikában, Óbuda Galéria, Budapest • Országos Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Szociografika, Óbuda Galéria, Budapest • Vörösváry Ákos gyűjteménye, Óbuda Galéria, Budapest 1983 • Mai Magyar Grafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Mai Magyar Grafika, Bukarest 1984 • Gyárfás Péter gyűjteményéből, Liget Galéria, Budapest 1985 • 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon, Óbuda Galéria, Budapest 1986 • III. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján • A Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből, Miskolc • A Bethlen Gábor Alapítvány javára, Óbudai Pincegaléria, Budapest • Kortárs Gyűjtemény, Szombathelyi Képtár, Szombathely 1987 • X. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs 1989 • Más-Kép, Ernst Múzeum, Budapest 1995 • Első Miskolci Műanyagnyúl Kiállítás, Miskolc • Vallomások a vonalról, Magyar Grafikusok Szövetsége kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest 1996 • Különös nyomatok, Magyar Grafikusok Szövetsége kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest • KMG, Dunaszerdahely • Hommage à Szinyei, Pest Center Galéria, Budapest • Szürenon 69-96, Vigadó Galéria, Budapest 1997 • No. 1. csoport, Ernst Múzeum, Budapest • II. Országos Színesnyomat Grafikai kiállítás, Művészetek Háza, Szekszárd • Hidegtű, Magyar Grafikusok Szövetsége kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest 1998 • XIX. Országos grafikai biennále, Miskolc 1999 • Káosz és Rend, Vigadó Galéria, Budapest 2000 • XX. Országos grafikai biennále, Miskolci Galéria, Miskolc 2006 • BOX – A Magyar Festők Társaságának dobozkiállítása, Körmendi Galéria – Belváros, Budapest 2009 • Play Art 2. – A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, Vízivárosi Galéria, Budapest 2011 • Dobozművek – tematikus tárlat, Pelikán Galéria, Székesfehérvár 2012 • 56 éve volt 1956, Duna Palota, Budapest, MMA szervezésében 2018 • Kulisszatitkok – Színház kívül belül. Csoportos tárlat a Pesti Vigadóban 2018. június 21 – július 29 között. Támogatta a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata. Kurátor: Turnai Tímea, Katalógus 96 oldal, Katalógus szerkesztő és előszó: Turnai Tímea, 65. oldal. Meseszínház (2012) és Színházi kelléktár (2010)

Díjak, elismerések (válogatás) 1983 BÁV országos képzőművészeti pályázat III. díj 1986 16.Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Hazafias Népfront Megyei Bizottságának díja Salgótarján 1987 XIV. Országos grafikai biennále, a Váci Grafikai Műhely díja, Miskolc 1986-1987 17. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat , a BRG díja , Salgótarján 1987 Kiskőrös Városi Tanács Petőfi grafikai pályázat Kiskőrös Város Különdíja, Kiskőrös 1989 Hazám kiállítás, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium díja 1995 Mezőgazdaság a képzőművészetben kiállítás, a Mezőgazdasági Múzeum grafikai díja 1998 Az év grafikája, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége díja 1998 Munkácsy Mihály-díj 1999 A Szinyei Merse Pál Társaság díja Az évezred utolsó majálisa 2002 I. Kortárs Keresztény Ikonográfia Biennálé Kecskemét, fődíj 2003 Patak Galéria " FÉSZEK " c. pályázat, Szigetszentmiklós, fődíj 2005 In Memoriam József Attila , Kortárs Galéria Tatabánya, fődíj 2013 Petőfi Sándor Társaság fődíja, Kiskőrös 2014 Honvéd Vezérkari Főnök különdíja 2016 Mednyánszky László-díj 2018 Ezüst Nemzetvédelmi Kereszt, TVR

Művek közgyűjteményekben Budapest, Magyar Nemzet Galéria Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum Hatvan, Hatvany Lajos Múzeum Kecskemét, Kecskeméti Képtár Kyoto (Japán) Art Center Szöul (Dél-Korea) Art Center Miskolc, Herman Ottó Múzeum Pécs, Janus Pannonius Múzeum Salgótarján, Nógrádi Történet Múzeum Szombathely, Szombathelyi Képtár Tokió, Metropolitan Múzeum Varsó, Nemzeti Múzeum Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum Budapest, KOGART gyűjtemény Kassa, Kelet Szlovákiai Múzeum Dunaszerdahely, KORTÁRS gyűjtemény

Filmek 1976 Magyar Filmhíradó (1976/30 július) Prutkay Péter kiállítása a Stúdió Galériában 1995 (H)arcképek2. Szemadám György MTV videó katalógusa 2011 Prutkay Péter: Dobozolt kor-képek, Pintér Szonja Galéria A filmet Sulyok Gabriella készítette YouTube 42" perc 2011 Történelem tegnap és ma, Újbuda Televízió, YouTube 4”30”perc

Bibliográfia 1974 Sík Csaba: Bevezető. Prutkay Péter grafikusművész kiállítása, Budapest, Józsefvárosi Galéria, Katalógus 1974 Vadas József: Önmegvalósítások; Élet és Irodalom, 1974. október 5. 1976 Vadas József Kamarabemutatók; Élet és Irodalom, 1976. július 3. 1976 P. Szűcs Julianna: Mit üzen a noteszlap? Prutkay Péter kiállítása a Stúdió Galériában; Népszabadság, 1974. július 4. 1978 Művész Életrajzok Budapest, Képcsarnok, 1978 1980 Beke László (szerk.): Dátumok a magyar avantgarde művészet történetéből. 1966-1979. Művészet, 1980/10. szám, 20-22. 1981 a.j.: Prutkay Péter Művészet, 1981/9. szám, 61. 1982 Papp Júlia: Intellektuális érzelmesség. Művészet, 1982/1. szám 56-57. 1984 Lóska Lajos: A tárgyak valósága. Prutkay Péter grafikáiról; Művészet, 1984/6. szám 22-25. 1985 Művész életrajzok. Kortárs Magyar Képzőművészet. Budapest, Képcsarnok, 225. 1986 Lóska Lajos: A beérkezettek tárlata. III. Országos Rajzbiennálé. Művészet, 1986/10. szám 41-43. 1987 Zeitgenössische bildenke Kunst aus Ungarn. München, Galerie der Künstler Budapest, Műcsarnok, Katalógus, bevezető 1987 Mezei Ottó: Prutkay Péter Kiállítása; Művészet, 1978(6), 58-59. 1987 Vörösváry Ákos: Bemutatjuk Prutkay Péter grafikáit; Élet és Irodalom, 1987. augusztus 14. 1987 P. Szabó Ernő: Szocioművészet. Művészet, 1987(11-12) 4-9 1988 Gyárfás Péter: Legfontosabb a következetesség. Beszélgetés Prutkay Péter grafikusművésszel; Mozgó Világ, 1988(3) 102-104. 1991 Mezei Ottó: Püspökbot, fürjtojás, szárnyas bomba. Prutkay Péter munkáiról; Kortárs, 1991(5) 1991 Mezei Ottó: Szürenon és kisugárzása; Ars Hungarica, 1991(5) 1994 Szinyei Merse Pál Társaság 1920/1992. Budapest. Katalógus bevezető: Bajzáné Szinyei Merse Anna 1997 Mezei Ottó: Prutkay Péter harminc éve. Budapest, Vigadó Galéria (Katalógus) 1997 Hommage a Szürenon. Budapest 1998 Művészportálok. Belvárosi Művészek Társasága. Budapest, Budapest Galéria Katalógus, bevezető 1998 Fészkek, botok, labirintusok; Új Forrás, 1998(1) 1998 Prakfalvi Endre: Beszélő képek Prutkay Péter harminc éve; Új Művészet, 1998(3) 18-19. 1998 Wehner Tibor: Vészmadárfészek. Prutkay Péter képeihez; Élet és Irodalom, 1998. október 23. 1999 Andrási Gábor–Pataki Gábor–Szűcs György–Zwickl András: Magyar Képzőművészet a 20. században; Budapest, Corvina Kiadó 177, 185, 240. 2000 Szemadám György: Prutkay Péter kiállítása elé; Új Honlap, 2000(12) 2000 Wehner Tibor: Bevezető. Prutkay Péter grafikusművész kiállítása. Miskolc, Miskolci Galéria, Katalógus 2000 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, III. kötet P-Z; Budapest, Enciklopédia Kiadó 199-200. 2002 Szinyei Merse Pál Társaság 1922-2002; Budapest. Katalógus bev. Bajzáné Szinyei Merse Anna, Mezei Ottó 2003 P. Szabó Ernő: Törvénytelen avantgard. Beszélgetés a balatonboglári kápolnatárlatokról, egy könyvről és az emlékezet útjairól; Új Művészet. 2003/8. szám 26-29. 2008 Völgyi kortárs Gyűjtemény, Budapest 2011 Lóska Lajos: A dobozba zárt szép új világ; Új Művészet, 2011. május XXII. évf. 5. sz. 2011 Novotny Tihamér: Történelem tegnap és ma; Új Művészet, 2011. nov. XXII. évf. 11. sz. 2011 Wehner Tibor: Prutkay Péter Dobozolt korképek; Kortárs, 2011/10. szám

Jegyzetek

Források

Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Prutkay Péter szócikkét lásd II. köt. 1315. p. Prutkay Péter, Kieselbach Prutkay Péter MMA akadémikusi oldala

Kapcsolódó szócikkek Magyar Művészeti Akadémia A Magyar Művészeti Akadémia tagjainak listája

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Budapesten született személyek