bélyegkép|jobbra|200px|Radnóti Miklós (1909-1944) A Radnóti-díj egy 1971-ben alapított irodalmi díj, melyet költőknek, illetve versmondóknak, valamint a magyar költészet, a verskultúra népszerűsítéséért tevékenykedő művészeknek, versmondókat felkészítő tanároknak, pedagógusoknak, irodalomnépszerűsítő személyeknek ítélnek oda. Alapítója a győri székhelyű Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, amelynek célkitűzései között a mártír költő emlékének ápolásán túl a kortárs magyar költészet támogatása, népszerűsítése, valamint az irodalmi alkotók munkájának segítése is szerepel. A Radnóti-díjak odaítélésének és átadásának feladatait, a Radnóti Költészeti Biennálé szervezésével együtt, az Emlékbizottság fokozatos leállását követően a Magyar Versmondók Egyesülete vette át.
Leírása és kategóriái Célkitűzésének megvalósítása érdekében alapította meg a emlékbizottság és irodalmi társaság a Radnóti-díjat, amelyet egy kuratórium ítél oda kétévente egy-egy kortárs költőknek az ugyancsak ezen Irodalmi Társaság által életre hívott Költészeti Biennále alkalmával. Az eredeti alapítói szándék szerint hárman vehettek át díjat: egy versíró életműve elismeréseként, további egy-egy pedig vidéki, illetve elsőkötetes alkotóként. 1990 után az alapítók úgy döntöttek, hogy lehetőség szerint két kategóriában adnak át díjat: költői fődíj – életmű elismeréseként, és költői díj – pályakezdő, de nem feltétlenül elsőkötetes költőnek. Az elnevezések alapján ezt az elismerést a költészeti biennále (fő)díja, illetve a Radnóti Irodalmi Társaság (fő)díja néven is emlegetik.
Első alkalommal 1971-ben adták át. 1989-ben, a rendszerváltás okozta bizonytalanságok miatt, nem rendezték meg a biennálét, ezért a díj odaítélése egy évet csúszott, majd 1992-ben el is maradt, illetve a Covid okozta járvány alatt is kényszerpihenőt tartott.
A Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság a Költészeti Biennále mellett, a Magyar Versmondók Egyesületével karöltve életre hívta a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyt. Az országos, illetve Kárpát-medencei vagy még nagyobb merítésű, nemzeti hatókörű rendezvényen az előzetesen megtartott országos vers- és prózamondó versenyek helyezettjei vesznek részt, meghívásos alapon. A Magyar Versmondók Egyesülete a verseny évében bekéri a versmondókörök, -műhelyek és iskolák jelöléseit az amatőr versmondókat felkészítő tanárok, illetve más Irodalomnépszerűsítő tevékenységet végzők elismerésére. Ennek megfelelően a Győrben megrendezett országos versenyen minden második év novemberében az alábbi kategóriákban ítélnek oda még Radnóti-díjat: előadói díj – előadóművésznek, életművéért; valamint felnőtt vers- és prózamondónak a győztesek versenyén, a Radnóti Miklós vers- és prózamondó versenyen első helyezést szerző felnőtt versmondó előadónak, és pedagógus díj – felkészítő tanárnak, illetve más irodalmat népszerűsítő személynek. Radnóti-diploma – a 21 év alatti, ifjúsági korosztályban a győztesek versenyén, a Radnóti Miklós vers- és prózamondó versenyen első helyezést szerző versmondó díja A díjak odaítélésében 2022-től a Magyar Versmondók Egyesülete felkért Radnóti-díjas művészei hoznak döntést.
Díjazottak Költők Év Díj Név 1971 Költői fődíj Juhász Ferenc Vidéken élő költő díja Buda Ferenc Elsőkötetes költő díja Kiss Benedek 1973 Költői fődíj Nagy László Vidéken élő költő díja Kalász László Elsőkötetes költő díja Bertók László 1975 Költői fődíj Fodor András Vidéken élő költő díja Ratkó József Elsőkötetes költő díja Péntek Imre 1977 Költői fődíj Kormos István Vidéken élő költő díja Győri László Elsőkötetes költő díja Nagy Gáspár 1979 Költői fődíj Szécsi Margit Vidéken élő költő díja Serfőző Simon Elsőkötetes költő díja Borbély János, Pátkai Tivadar, Villányi László 1981 Költői fődíj Garai Gábor Vidéken élő költő díja Hatvani Dániel Elsőkötetes költő díja Zalán Tibor 1983 Költői fődíj Lator László Vidéken élő költő díja Takács Imre Elsőkötetes költő díja Várady Szabolcs 1985 Költői fődíj Kalász Márton Vidéken élő költő díja Pintér Lajos Elsőkötetes költő díja Csajka Gábor Cyprian 1987 Költői fődíj Orbán Ottó Vidéken élő költő díja Baka István Elsőkötetes költő díja Erdélyi Sándor 1990 Költői fődíj Csoóri Sándor Vidéken élő költő díja Kerék Imre Elsőkötetes költő díja Tóth Krisztina 1994 Költői fődíj Parancs János Költői díj Kelemen Lajos 1996 Költői fődíj Hárs Ernő Költői díj Méhes Károly 1998 Költői fődíj Takács Zsuzsa Költői díj Schein Gábor 2000 Költői fődíj Tolnai Ottó Költői díj Jász Attila 2002 Költői fődíj Bertók László Költői díj Szakács Eszter 2004 Költői fődíj Beney Zsuzsa Költői díj Varga Mátyás 2006 Költői fődíj Gergely Ágnes Költői díj G. István László 2008 Költői fődíj Ágh István Költői díj Lövétei Lázár László 2010 Költői fődíj Ferencz Győző Költői díj Danyi Zoltán 2012 Költői fődíj Kántor Péter Költői díj Acsai Roland2014Életmű-díjSzepesi AttilaKöltői-díjSzlukovényi Katalin
Vers- és prózamondók Év Név Település 1971 Koncz Károly Miskolc Mohai Gábor Budapest P. Nagy Gabriella Győr 1972 Molnárné Merczel Erzsébet Balassagyarmat Petrozsényi Eszter Budapest Tóth Erzsébet Tatabánya 1973 Benyár Irén Martonvásár Horváth Ildikó Győr Nagy József Taktaharkány 1974 Hegedüs Péter Győr Mélykuti Ilona Budapest Szabó András Budapest 1975 Babits László Budapest Gieler Ferenc Budapest Szabó Annamária 1976 Hódossy Ildikó Oroszlány Madarász Zsuzsanna Győr Petrán Katalin Eger 1979 Kovács Márta Oláh László Győr Perina József 1981 Bakon Erika Holmann Endre Tatabánya Torday Ferenc Budapest 1984 Győrfi József Budapest Kernács Márta Budapest Szokolay Zoltán Szekszárd 1986 Balogh József Szeged Bedő Csaba Nagykanizsa Bodor-Palkó Pál Kecskemét 1988 Orbán Júlia Kapuvár Orcskai Erika Budapest Virág László Budapest 1990 Dézsi Lajosné Debrecen Kiss Sándorné Eger Sönfeld Mária Budapest 1992 Horváth István Nagykanizsa Ivánné Bodó Veronika Győr Szluka Judit Székesfehérvár 1994 Bekő Zsuzsa Ásványráró Lukács Jánosné Tatabánya Szép László Miskolc 1996 Farkasné Dőry Magdolna Székesfehérvár Kaszás Villő Dunakeszi Korhercz Imola Szabadka (Szerbia) 1998 Domány Zoltán Zenta (Szerbia) Marjai Virág Kisbodak Verbászi Beáta Topolya (Szerbia) 2000 Mihályi Jánosné Szerencs Nagy Tímea Szolnok Torma Mária Budapest 2002 Fodor Eszter Tapolca Góli Kornélia Győr Tóth Krisztina Szabadka (Szerbia) 2004 Dudás Dorottya Győr Orbán György Zsira Wahl László Budapest 2006 Bors Anikó Fertőd Kiss Bálint Izsap (Szlovákia) Salamon Judit Győr 2008 Bakonyi Ferenc Győrzámoly Kiss Eszter Tass Németh Edina Fertőd 2010 Hajvert Ákos Bácsfeketehegy (Szerbia) Szűcsné Baráth Zsófia Budapest Tóth Péter Kunszentmiklós 2012 Dr. Gémesi Márta Gödöllő Horváth Csenge Petrivente Jánosi Márton Szentendre 2014 Herbály Jánosné BugacKirály Erika KeszthelyOroszné Gyulai Zsuzsa Budapest2016Marosvölgyi Gergely NagymarosBorsó Ákos (Szlovákia)2018Antal SzabinaGyőr2022Tóth Benedek ErnőBudapest2024Péter LeaÓbecse (Szerbia)
Pedagógusok, irodalomszervezők, előadóművészek
Év Név Település Bácskai Mihály Szentes 1998 Németh András Győr Oberhauser László Berettyóújfalu 2000 Horváth Emma Szabadka (Szerbia) Kiss László Budapest Popper Ferenc Győr 2002 Perédy László Győr Bartók László Budapest Ferencz Zsuzsanna Veszprém Muzsnay Árpád Szatmárnémeti 2004 Karsainé Horváth Klára Öttevény Tóth Zsuzsanna Budapest Újváry László Léva (Szlovákia) 2006 Orbán Edit Kecskemét Dinnyés József Budapest Szabó József Győr 2008 Krekity Olga Szabadka (Szerbia) Kovácsné Lapu Mária Inárcs 2010 Dániel Kornél Erdőkertes Dr. Havas Judit Budapest 2012 Lutter Imre Budapest Gyarmati Fanni, Budapest2014Wiegmann AlfrédBudapest2016Szőke Anna Zilah (Románia)2018Pataki András Sopron 2022Bakos-Kiss GáborGyőr
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar irodalmi díjak