bélyegkép|Jagodics László 1962-ben Jagodics László (Kisszállás, 1936. július 19. – 1997. szeptember 13.) magyar bajnok labdarúgó, csatár.

Pályafutása 1954 végig a Kecskeméti Kinizsi játékosa volt. 1955-ben a Szolnoki Légierő csapatában mutatkozott be az élvonalban. 1956 és 1959 között a Salgótarján együttesében szerepelt. 1959 és 1961 között az Újpesti Dózsa csapatában játszott, mint csatár. Tagja volt az 1959–60-as idényben bajnokságot nyert csapatnak. 1966-ban a Dunaújváros színeiben újra szerepelt az élvonalban. Összesen 61 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és kilenc gólt szerzett. 1968 elején a Ganz-MÁVAG játékosa lett. 1969 decemberében visszavonult.

Életútja

Kezdetek és az ifjúsági évek Jagodics László a Bácskában, Kisszálláson született 1936. július 19-én. Középiskolai tanulmányait a kunszentmiklósi gimnáziumban végezte kollégistaként. Labdarúgó pályafutását a helyi Egységes Falusi Sportkörben (EFSK) kezdte, ahol 15–16 évesen a járási bajnokságban játszott.

1953. április 30-án a Kecskeméti Kinizsi NB II-es csapata edzőmérkőzést játszott Kunszentmiklóson, melyet követően a kecskeméti klub leigazolta a tehetséges jobbszélsőt. Tíz nappal később már bemutatkozott az NB II-ben, és hamarosan a csatársor mind az öt posztján bevethető alapemberré vált. 1953 júliusában bekerült a megyei ifjúsági válogatottba, 1954 tavaszán pedig bemutatkozott az országos ifjúsági válogatottban is. Klubcsapata az év végén kiesett az NB II-ből.

Az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 1953 júliusában egy Kiskunfélegyháza elleni mérkőzés utáni igazolási szabálytalanság miatt Jagodics játékjogát az év végéig felfüggesztette, azonban a gyakorlatban az őszi szezon mérkőzésein továbbra is pályára lépett.

1954 áprilisában az NSZK-ban rendezett ifjúsági tornán nyújtott teljesítménye után Barcs Sándor, az MLSZ elnöke kiemelte gyorsaságát és technikáját. 1954 novemberében a Népstadionban 60 000 néző előtt az osztrákok elleni 4–2-es győzelem alkalmával ő szerezte az ifjúsági válogatott második gólját, játékát Hoffer József szövetségi kapitány is dicsérte. Pályafutásának ezen szakaszában makacs bokasérülés hátráltatta.

Pályafutása az NB I-ben és fegyelmi ügyei 1955 februárjában az NB I-es újonc Szolnoki Légierő igazolta le. A csapattal az év végén kiesett az élvonalból, de az ifjúsági válogatottal sikeresen szerepelt az olaszországi nemzetközi FIFA-tornán, ahol csoportelső lett. Tehetségére Sebes Gusztáv szövetségi kapitány is felfigyelt.

Szolnokról a Salgótarjáni BTC-hez igazolt, azonban 1956-ban sérülései, formahanyatlása és a forradalom eseményei miatt egy évig alig lépett pályára. 1957-ben tért vissza a formájához, a csapattal elnyerte a „vidék legjobbja” címet, és a magyar utánpótlás-válogatott erőssége lett. Pályafutásának tarjáni szakaszát azonban fegyelmi problémák és hullámzó életmód is jellemezték. Szűcs György vezetőedző fegyelmezési módszerei ellenére az 1957. novemberi MTK elleni 5–0-s győzelem alkalmával Jagodics mesterhármast szerzett. Teljesítménye alapján Sós Károly szövetségi kapitány az 1958-as világbajnoki keret lehetséges jobbszélsői között említette Sándor Károly és Budai László mellett.

Az 1958. augusztus 20-i Magyar Népköztársasági Kupa-döntőben a Salgótarján 2–1-re kikapott a Ferencvárostól. A mérkőzés után a sportsajtó kritikával illette a jobbszárny játékát, és ez volt Jagodics utolsó tétmérkőzése a Salgótarján első csapatában. Miután az új edzővel fegyelmi okokból konfliktusba került, a tartalékcsapatba száműzték.

Sikerei az Újpesti Dózsával és Dunaújvárosban 1959 tavaszán katonai behívót kapott, de Sebes Gusztáv (aki ekkor az Újpesti Dózsa vezetőedzője volt) közbenjárására hamarosan leszerelt, és 1959 augusztusában az Újpesti Dózsához igazolt. Tagja volt az 1959–1960-as szezonban bajnoki címet, majd a következő évben ezüstérmet szerző újpesti keretnek. Pályára lépett nemzetközi kupamérkőzéseken is (többek között a Benfica és a Birmingham City ellen). Újpesti évei alatt, 1962 nyarán szerzett érettségi bizonyítványt a Könyves Kálmán Gimnázium esti tagozatán.

1962 őszén az NB II-es Dunaújvárosi Kohászhoz igazolt. Október 20-án feleségül vette Szirbán Zsuzsannát, magánélete kiegyensúlyozottá vált, fiai (László és Péter) már a dunaújvárosi évek alatt születtek. A Kohásszal egy évvel később feljutott az NB I B-be, majd 1965 őszén az élvonalba. Erőteljes fizikuma és harcossága miatt a szurkolóktól és csapattársaitól a „Bika” becenevet kapta. Jogi tanulmányokat is elkezdett, de a család és a sport mellett végül nem fejezte be.

Visszavonulása és civil élete 1968 januárjában távozott Dunaújvárosból, és az NB I B-s GANZ-MÁVAG csapatához igazolt levezetni. Egy évvel később a GANZ tartalékcsapatának játékos-edzője lett, majd 1970-ben végleg befejezte az aktív labdarúgást. Rövid ideig a Központi Sportiskolában (KSI) foglalkozott gyerekekkel, majd teljesen eltávolodott a labdarúgástól.

A sport után tisztviselőként, középvezetőként dolgozott a fővárosban nyugdíjazásáig. Fiatalon külföldi (párizsi) szerződésajánlatot is kapott, de a hazatérés mellett döntött. Nyugdíjas éveiben ideje nagy részét Dömsödön töltötte. 1997. szeptember 13-án hunyt el szívmegállás következtében, 61 éves korában.

Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1959–60 2.: 1960–61 Magyar labdarúgókupa döntős 1958

Jegyzetek

Források

Kategória:1936-ban született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Szolnoki Légierő labdarúgói Kategória:A Salgótarjáni BTC labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Dunaújváros FC labdarúgói Kategória:A Ganz-Mávag labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók