Novothny Soma (Veszprém, 1994. június 16. –) korosztályos magyar válogatott labdarúgó, a Kisvárda játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Veszprém A 2008–09-es szezonban a Veszprém FC U17-es csapatában szerepelt, ahol 15 alkalommal lépett pályára és ezeken 33 gólt szerzett. A következő szezonban az U17 mellett az U19-es csapatnak is tagja lett. Előbbiben 2 mérkőzésen 2 gólt szerzett, az utóbbiban 10 bajnokin 22 gólt jegyzett. Csapatában már ekkor nagy tehetségnek tartották. A 2010–11-es szezonban is maradt az U17-es és az U19-es csapatban. Az U17-ben 4 mérkőzésen 24 gólt jegyzett, az U19-ben 9 mérkőzésen 15 gólt. A 2011–12-es szezonban 1 mérkőzésen lépett pályára az U19-ben, de akkor 5 gólt jegyzett. Ezek után a felnőttek közé került az NB2-ben szereplő együtteshez.

2011. május 28-án lépett első felnőtt bajnokiján pályára a Baja ellen, ahol az 58. percben lépett pályára, majd a 84. percben sárga lapot kapott. Következő mérkőzése a Kaposvölgye ellen volt, ahol gólt is szerzett, ezzel megszerezte első felnőtt bajnoki gólját tétmérkőzésen. A szezon során még egy bajnokin lépett pályára a Pécsi MFC ellen.

A 2011–2012-es szezonban első alkalommal a Soproni VSE ellen lépett pályára, ahol rögtön duplázott, de így is kikaptak 3–2-re. A Ferencvárosi TC II ellen is eredményes tudott lenni és kiosztott egy gólpasszt is Finta Péternek. Egy hónappal később a Győr II ellen is gólt szerzett, amivel már 7 bajnokin 4 gólt szerzett. A Budaörsi SC ellen ismét gólt szerzett. Soma csapata egyik legjobbja lett. Több NB1-es csapat is érdeklődött iránta. A Videoton-Puskás Akadémia ellen duplázott és sárga lapot kapott szabálytalansága miatt. A BKV Előre együttese ellen egy gólt szerzett, amit a 93. percben szerzett meg, amivel 2–2-es döntetlenre hozta a mérkőzést csapatának. Utolsó mérkőzését a Gyirmót FC ellen játszotta, ahol góllal búcsúzott együttesétől, miután külföldre került kölcsönbe. 13 bajnokin lépett pályára és ezeken 9 gólt és 1 gólpasszt osztott ki.

Év végén Próbajátékon szerepelt a német 1. FC Köln együttesénél, ahol Lukas Podolskival együtt edzett. Végül nem szerződtették le Novothnyt, aki végül Olaszországba került.

Napoli 2012. elején került 6 hónapra kölcsönbe az olasz együtteshez, ahol a tartalékcsapatban szerepelt. Bemutatkozó mérkőzésén a Primavera bajnokságban az Ascoli Primavera ellen kezdőként lépett pályára és rögtön góllal mutatkozott be. A következő mérkőzésén a Palermo Primavera ellen ismét eredményes volt, és egy gólpasszt is kiosztott. a Pescara Primavera ellen megszerezte első olaszországi duplájátt. Az Gubbio Primavera ellen is eredményes volt, majd a Lazio Primavera ellen is gólt szerzett. Fél szezon alatt 8 mérkőzésen 6 gólt szerzett, amivel csapata egyik legjobbja lett.

2012. július 18-án felkészülési mérkőzésen debütált a nagy csapatban a Trentino-válogatott ellen a 65. percben lépett pályára. Pár nappal később a Bayern München ellen is pályára lépett az utolsó percekben, amelyet 3-2-re nyertek meg. A harmadik felkészülési mérkőzését a Grosseto ellen játszotta, ahol a 63. percben állt be és a 82. percben Hamsík beadását befejelte Bremec kapujába. 2012. október 9-én előző hároméves szerződését plusz két évvel megtoldották, így jelenleg 5 éves szerződés köti az olasz klubhoz.

A 2012–13-as szezont a primavera csapatban kezdte meg a Primavera C-ben. Első mérkőzésén rögtön gólt szerzett az As Roma primavera ellen. 1 hónappal később ismét eredményes tudott lenni az Bari primavera ellen. Október végén és november elején 1-1 gólt szerzett egymás után. Előbb a Vicenza primavera, majd a Virtus Lanciano primavera bánta. Mind a két mérkőzést idegenben nyerte meg az olasz csapat. A hónap végén ismét eredményes tudott lenni a Palermo primavera ellen 2–1-re elvesztett idegenbeli mérkőzésen. A következő mérkőzésen megszerezte szezonbéli 6 gólját is a Ternana elleni bajnokin, ami a mérkőzés egyetlenegy találata is volt. A következő két szezont alsóbb osztályú olasz csapatoknál töltötte, megfordult többek közt a AC Mantova csapatánál is. A 2015-16-os idényt az NB I-es Diósgyőri VTK-nál töltötte, szintén kölcsönben. 27 bajnokin nyolc gólig jutott a miskolciak színeiben. A 2016-2017-es idény előtt kölcsönben Újpesten folytathatta volna pályafutását, azonban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság kizárta a fővárosiakat az átigazolásokból, ezért a belga Sint-Truidensehez került a játékjoga (a belgák kivásárolták olaszországi szerződéséből), azzal a kitétellel, hogy ha az Újpestet később felmentik, akkor csatlakozhat a lila-fehérekhez az azt követő átigazolási szezonban. A 2016-17-es idényt végül ismét a DVTK-nál töltötte, ezúttal is kölcsönben.

Újpest 2019 márciusában az Újpest bejelentette, hogy a dél-koreai másodosztályban szereplő Puszan IPark csapatához adja kölcsön Novothny-t. Március 28-án egy Cshonan City elleni, 1-0-ra elveszített kupamérkőzésen debütált új csapatában. Két nappal később a bajnokságban is bemutatkozott, kezdőként végigjátszotta a Puteon 1995 elleni 3–3-as találkozót. Első gólját a kilencedik fordulóban szerezte, majd a következő körben duplázott a Tedzson elleni mérkőzésen, a Puszan pedig 5–0-ra győzött. Június 1-jén a harmadik helyezett Szuvon elleni rangadón gólt szerzett, csapata 2–2-es döntetlent ért el és átvette a vezetést a bajnoki tabellán. Augusztus 31-én mesterhármast szerzett a Szöul E-Land csapata ellen a bajnokság 26. fordulójában. A Puszan végül bejutott a feljutásért vívott play-offba, ott pedig 2–0-ra legyőzte a Gjongnamot és feljutott az élvonalba. Novothny összesen 29 mérkőzésen 13 gólt szerzett a dél-koreai másodosztályban.

VfL Bochum 2020. szeptember 7-én aláírt a német VfL Bochum csapatához 2022-ig.Légiósok: Novothny aláírt, a német másodosztályban folytatja Tétmérkőzésen a Bundesliga 2 harmadik fordulójában mutatkozott be, amikor csereként a 82. percben állt be a VfL Osnabrück elleni 0–0-s bajnokin.Légiósok: Novothny Soma bemutatkozott a német másodosztályban, NSO, 2020. október 2. Negyedik bajnokiján, a a Würzburger Kickers elleni mérkőzésen szerezte meg első gólját a csapatban. A Bochum 3-2 arányban győzött.Légióskörkép: Balogh az Inter ellen debütált a bajnokságban, NSO, 2020. november 2. A szezon végén bajnoki címet nyert a Bochummal, amely feljutott a Bundesligába.Bundesliga 2.: Novothny Soma csapata, a Bochum feljutott az élvonalba, NSO, 2021. május 23. Novothny a szezon során 13 bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett.Újabb magyar focista játszhat a Bundesligában – videó, csakfoci.hu, 2021. május 23. A Bundesligában a nyolcadik fordulóban mutatkozott be az SpVgg Greuther Fürth ellen, a 93. percben csereként beállva.Bundesliga: Novothny keményen megdolgozott a bemutatkozásért, NSO, 2021. október 18. November 6-án a 64. percben lépett pályára a TSG 1899 Hoffenheim ellen 2–0-ra megnyert bajnoki találkozón és két perccel később fejjel szerezte meg első Bundesliga gólját.Bundesliga: Novothny-gól; Bayern-siker a Freiburg ellen

Anórthoszi Ammohósztu 2022. január 3-án jelentették be, hogy a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu csapata szerződtette.Légiósok: Novothny Soma Ciprusra igazolt az Anorthosziszhoz

Vasas 2022 nyarától a piros–kékek játékosa lett.Vasas: Miért ne zárhatnánk kupainduló helyezéssel az idényt? – Novothny Nemzeti Sport Online, 2022. július 17.

Ruch Chorzów 2024. február 21-én a lengyel Ruch Chorzów szerződtette a szezon végéig, hosszabbítási opcióval. 2024 nyarán három évvel meghosszabbították a szerződését.

Kisvárda 2025. június 26-án vált hivatalossá, hogy visszatér a magyar élvonalba, és az újonc Kisvárda játékosa lesz. Augusztus 15-én az Újpest elleni mérkőzésen, a 150. NB1-es találkozóján lőtte az 50. bajnoki gólját, a Kisvárda 1–0-ra győzött.Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból Nemzeti Sport Online, 2025. augusztus 15.

A válogatottban Több magyar korosztályos válogatottban szerepelt, többek közt tagja volt a U18-as és az U19-es nemzeti csapatnak.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 19-i állapot szerint.

+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Veszprém2009–10NB III14711—1582010–11NB II31——312011–1213934—1613Összesen301745—3422 Paganese (kölcsönben)2013–14Serie C242——242 Mantova (kölcsönben)2014–15130——130 Südtirol (kölcsönben)184——184 Diósgyőr (kölcsönben)2015–16NB I27800—2782016–1723452—286Összesen501252—5514 Újpest2017–18NB I311772—38192018–1923930403092019–2017620—196Összesen7132122408734 Puszan IPark (kölcsönben)2019K League 2291310—3013 VfL Bochum2020–212. Bundesliga14210—1522021–22Bundesliga6100—61Összesen20310—213 Anórthoszi2021–22A' Katigoríasz16260—222 Vasas2022–23NB I25551—3062023–24NB II17721—198Összesen421272—4914 Ruch Chorzów2023–24Ekstraklasa134——1342024–25I Liga28741—328Összesen411141—4512 Kisvárda2025–26NB I32310—3332026–274011—51Összesen36321—384Teljes karrier390111421340436124

Magánélete A felesége Rubint Rella, Rubint Réka unokahúga volt, Férjhez ment Rubint Rella, Rubint Réka unokahúga 24. hu 2022. május 29. de három év után elváltak.Hivatalos: válik Rubint Rella Origo.hu, 2025. május 28.

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Veszprémiek Kategória:A Veszprém FC labdarúgói Kategória:Az AC Mantova labdarúgói Kategória:Az FC Südtirol labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A VfL Bochum labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A Ruch Chorzów labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek