Hierapoliszi Szent Papiasz vagy röviden Papiasz (ógörögül: Παπίας Ἱεραπολίτης, latinul: Papias) frígiai ókeresztény püspök, író, az apostoli atyák egyike volt. Hierapolisz püspökeként szolgált a kis-ázsiai Lükosz-völgyben, a mai Pamukkale közelében. Működését általában a 2. század első évtizedeire, esetleg már az 1. század végére datálják.
Egyetlen ismert műve az öt könyvből álló Az Úr logionjainak magyarázata volt. A mű elveszett, de töredékei és róla szóló ókori tanúságok későbbi keresztény szerzőknél, főként Szent Iréneusznál és Kaiszareiai Euszebiosznál fennmaradtak. Papiasz különösen a korai keresztény szóbeli hagyomány, Márk és Máté evangéliumának eredetére vonatkozó hagyomány, valamint a korai keresztény millenarizmus kutatása miatt jelentős.
Élete
Papiasz életéről kevés biztos adat maradt fenn. A későbbi források Hierapolisz püspökeként ismerik, és a kis-ázsiai keresztény közösségek korai vezetőinek nemzedékéhez kapcsolják. Szent Iréneusz szerint Papiasz „János hallgatója” és Szmirnai Polikárp társa volt, míg Kaiszareiai Euszebiosz Papiasz saját előszavára hivatkozva óvatosabban értelmezte ezt a hagyományt. Euszebiosz szerint Papiasz nem állította magáról, hogy az apostolok közvetlen szemtanúja lett volna, hanem azok tanítványaitól és követőitől gyűjtött hagyományokat.
A „János” személye a Papiasz-kutatás egyik központi kérdése. Papiasz előszavában egyszer Jánost az Úr tanítványai között említi, másutt pedig „a presbiter Jánosról” beszél. Euszebiosz ebből két különböző Jánosra következtetett: János apostolra és egy másik, presbiterként említett korai keresztény tanítóra. A modern kritikai kutatásban gyakori álláspont, hogy Papiasz számára Presbiter János volt a közvetlenebb és fontosabb johanneus tekintély, és az apostollal való azonosítás részben későbbi hagyományfejlődés eredménye lehetett.
Papiasz kortársa volt Antiochiai Szent Ignácnak és Szmirnai Polikárpnak, illetve ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely az apostoli kor és a 2. századi egyházi írásbeliség között közvetített. Későbbi hagyomány vértanúként is számon tartotta, de ennek történeti alapja nem egyértelmű.
Hierapolisz és a Lükosz-völgy keresztény környezete
Hierapolisz a kis-ázsiai Frígia egyik jelentős városa volt, Laodikeia Phrügiké és Kolosszai közelében. A térség már az 1. században kapcsolatba került a kereszténységgel; erre utal a Kolosszeieknek írt levél környezete és a Lükosz-völgy több korai keresztény hagyománya is. Papiasz szempontjából különösen fontos, hogy Euszebiosz szerint Fülöp apostol leányai Hierapoliszhoz kötődtek, és Papiasz az ő hagyományaikból is merített.
A város vallási és kulturális sokszínűsége segíthet megérteni Papiasz érdeklődését a helyi és szóbeli hagyományok iránt. Hierapolisz nem elszigetelt keresztény központ volt, hanem olyan régió része, amelyben a zsidó, görög-római és korai keresztény hagyományok egymás mellett éltek.
Fő műve és módszere
Papiasz fő műve öt könyvből állt; címe görögül Λογίων κυριακῶν ἐξήγησις. Magyarul hagyományosan Az Úr mondásainak magyarázata címen idézik, de a logion szó jelentése nem szűkíthető le egyszerűen „mondásokra”. A kifejezés Jézusra vonatkozó, tekintéllyel bíró tanításokat, hagyományokat, illetve elbeszéléseket is jelölhetett.
Papiasz előszava szerint a szerző azokat a hagyományokat kereste, amelyek a presbitereken és az apostolok követőin keresztül jutottak el hozzá. Nem a sokat beszélőket, hanem az „igazságot tanítókat” tartotta megbízható forrásnak. Ez nem feltétlenül jelenti az írott szövegek elutasítását; inkább azt mutatja, hogy a 2. század elején a keresztény tanítás átadása még szorosan kötődött az élő emlékezethez, a tanító–tanítványi kapcsolathoz és a helyi egyházi közösségek tekintélyéhez.
A fennmaradt anyag mennyisége kiadásonként eltérően jelenik meg. A Vanyó László szerkesztette magyar fordítás tizenhárom Papiasz-töredéket közöl, míg Stephen C. Carlson 2021-es kritikai kiadása szélesebb anyagot vesz számba: külön kezeli a szűkebb értelemben vett töredékeket, a Papiaszról szóló tanúságokat, a lehetséges utalásokat, a recepciós adatokat és a bizonytalan vagy tévesen neki tulajdonított szövegeket.
Papiasz és az evangéliumhagyomány
Papiasz leggyakrabban idézett töredékei Márk és Máté evangéliumának eredetére vonatkoznak. Euszebiosz szerint Papiasz egy presbiteri hagyományt közölt Márkról: Márk Péter tolmácsa vagy közvetítője volt, és Péter tanításából írta le mindazt, amire emlékezett, bár nem időrendi elrendezésben.
Stephen C. Carlson szerint a Márkról szóló töredék nem egyszerű, modern értelemben vett szerzőségi adat. A szövegben Euszebiosz szerkesztői kerete, Papiasz közlése és a presbiter hagyománya is szerepet játszik. Emiatt a töredék inkább azt mutatja, hogyan kapcsolták Márkot Péter tekintélyéhez a korai keresztény emlékezetben.
Mátéról Papiasz azt írta, hogy a logia-kat „héber” vagy „hebraida” nyelven, illetve héber jellegű nyelvi-kulturális közegben rendezte össze, és ezeket mindenki úgy értelmezte vagy fordította, ahogyan tudta. A kijelentés értelmezése régóta vitatott. A „héber” az ókori keresztény szerzőknél jelenthet tényleges héber nyelvet, arámi nyelvi hátteret, vagy általánosabban zsidó jellegű kifejezésmódot is. Nem egyértelmű, hogy Papiasz a ma ismert görög nyelvű kánoni Máté-evangéliumra, annak valamely előzményére, vagy Mátéhoz kapcsolt mondáshagyományra utalt-e.
A Papiasz-hagyomány a szinoptikus probléma kutatásában is szerepet kap. Egyes értelmezések szerint Márk „nem sorrendben” való lejegyzésének említése összeegyeztethető a Márk-prioritás némely modern változatával, mások azonban hangsúlyozzák, hogy Papiasz nem irodalmi függőségi modellt adott, hanem tekintélyi és hagyományozási magyarázatot Márk evangéliumának helyzetére.
Euszebiosz azt is megjegyzi, hogy Papiasz tanúságot tett János első levele és Péter első levele mellett, továbbá ismert egy történetet egy sok bűnnel vádolt asszonyról, amelyet a Héberek szerinti evangéliumhoz kapcsolt. Ezt a hagyományt időnként összefüggésbe hozzák a Jézus elé vitt bűnös asszony történetével, de az azonosítás nem bizonyos.
Fontosabb töredékek és hagyományok
Téma Fennmaradás fő közvetítője Jelentőség Márk és Péter kapcsolata Kaiszareiai Euszebiosz Az egyik legkorábbi külső tanúság Márk evangéliumának korai recepciójáról. Máté és a „héber” logionok Kaiszareiai Euszebiosz Fontos, de vitatott adat Máté evangéliumának nyelvi és hagyományozási hátteréről. Millenarista ország és bőséges termékenység Szent Iréneusz Papiasz az egyik legfontosabb korai keresztény millenarista tanú. Fülöp leányai és Justus Barsabbás Kaiszareiai Euszebiosz A hierapoliszi helyi hagyomány és a korai keresztény csodatörténetek példái. Iskarióti Júdás halála Későbbi katéna- és kommentárhagyomány Erősen képszerű, didaktikus hagyomány, amelyet óvatosan kell történeti forrásként kezelni.
Eszkatológiája és millenarizmusa
Papiasz az egyik legfontosabb korai keresztény tanúja a millenarizmusnak, vagyis annak a váradalomnak, hogy Krisztus a feltámadás után földi, bőséggel és békével jellemzett országot valósít meg. Iréneusz különösen nagy jelentőséget tulajdonított Papiasz e hagyományainak, és saját eszkatológiai érvelésében is támaszkodott rá.
A Papiaszhoz kötött egyik legismertebb hagyomány az eljövendő világ rendkívüli termékenységét írja le: hatalmas szőlőtövek, bőséges gabona és az embernek békésen alávetett állatok jelennek meg benne. A képek a zsidó és korai keresztény apokaliptikus irodalom tágabb világába illeszkednek.
Euszebiosz később erősen bírálta Papiaszt millenarizmusa miatt, és úgy vélte, hogy Papiasz túl szó szerint értette az apostoli hagyományt. Euszebiosz ítéletét azonban saját 4. századi teológiai és egyháztörténeti nézőpontjának összefüggésében kell értelmezni. A 2. századi kereszténységben a millenarista váradalmak nem számítottak elszigetelt jelenségnek; Szent Jusztinosznál és Iréneusznál is megjelennek.
Egyéb hagyományok
Papiaszhoz több olyan hagyomány kapcsolódik, amely nem került be a kánoni evangéliumokba, vagy azokhoz képest eltérő formában maradt fenn. Euszebiosz szerint Papiasz említette Fülöp leányait, egy halott feltámasztásának történetét, valamint Justus Barsabbás csodás megmenekülését, amikor halálos mérget ivott, de nem szenvedett ártalmat.
Különösen ismert a Papiasznak tulajdonított, későbbi közvetítők útján fennmaradt hagyomány Iskarióti Júdás haláláról. A történet Júdás testének groteszk romlását és pusztulását írja le. Candida R. Moss értelmezése szerint ez nem egyszerű történeti beszámoló, hanem az ókori orvosi, életrajzi és erkölcsi irodalom összefüggésében is olvasható: Júdás teste a kapzsiság, istentelenség és árulás didaktikus példájává válik.
Recepciója és értékelése
Papiasz megítélése már az ókorban kettős volt. Iréneusz tekintélyes korai tanúként hivatkozott rá, főként a feltámadásról és az eljövendő országról szóló hagyományok kapcsán. Euszebiosz viszont egyszerre őrizte meg Papiasz legfontosabb töredékeit és bírálta őt millenarista nézetei miatt.
A modern kutatás Papiaszt nem egyszerűen megbízható vagy megbízhatatlan szerzőként kezeli. Töredékei több közvetítői rétegen keresztül maradtak fenn, és gyakran Euszebiosz, Iréneusz vagy más későbbi szerzők teológiai érdeklődése határozza meg, milyen összefüggésben idézik őt. Ezért Papiasz adatai rendkívül értékesek, de minden esetben történeti, filológiai és recepciótörténeti vizsgálatot igényelnek.
A 21. századi Papiasz-kutatás egyik fő iránya a töredékek és tanúságok kritikai szétválasztása. Carlson 2021-es kiadása e téren új standardnak számít, mert nemcsak a biztosabb töredékeket, hanem a Papiaszhoz kapcsolódó későbbi recepciót és a bizonytalan vagy téves attribúciókat is rendszerezi. Richard Bauckham Papiasz műfaját és címét, David C. Sim a Máté-hagyományt, Michael J. Kok Márk patrisztikus recepcióját, Candida R. Moss Júdás halálának hagyományát, David Lincicum pedig a középkori téves azonosításokat vizsgálta új szempontokból.
Téves azonosítások
A késő antik és középkori hagyományban Papiaszt időnként más, azonos vagy hasonló nevű szerzőkkel keverték össze. Különösen fontos a középkori latin lexikográfus Papiasszal való összetévesztés. David Lincicum 2024-es tanulmánya szerint a Stams apátság egyik középkori katalógusának Papiasra vonatkozó bejegyzése nem a hierapoliszi püspök elveszett latin kéziratára, hanem nagy valószínűséggel a középkori lexikográfusra vonatkozott.
A magyar lexikoni hagyomány említi azt is, hogy Papiaszt összetévesztették egy Papaiasz nevű zsidó szerzővel, illetve más, hasonló nevű alakokkal. Ezeket az adatokat a szócikkben óvatosan kell kezelni, mert a Papiasz-hagyomány sok esetben késői kivonatokon, rövidítéseken és bizonytalan közvetítésen keresztül maradt fenn.
Tisztelete és ábrázolása
Papiaszt a keresztény hagyomány szentként tartja számon. Ünnepnapja február 22.. A keleti és nyugati hagyományban elsősorban Hierapolisz püspökeként, illetve az apostoli atyák nemzedékéhez tartozó ókeresztény tanítóként tisztelik.
Mivel Papiasz a nagy egyházszakadások előtti kereszténység alakja, történeti értelemben nem sorolható valamely későbbi felekezeti egyházhoz. Szentként való tisztelete a római katolikus és az ortodox hagyományban is fennmaradt. Széles körben rögzült, egyedi ikonográfiai attribútuma nem ismert; ezért ábrázolásakor vagy általános püspöki és írói jelképek, vagy Hierapolisz régészeti emlékei használhatók illusztratív módon.
Műve magyar nyelven
Hierapoliszi Papiasz írásaiból ránk maradt töredékek és a Quadratus-töredék, fordította Ladocsi Gáspár, in: Vanyó László szerk.: Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980; 2. kiadás: 1988, . Elektronikus változat: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár.
Jegyzetek
Források
Vanyó László szerk.: Apostoli atyák. Szent István Társulat, Budapest, 1988, . Carlson, Stephen C.: Papias of Hierapolis: Exposition of Dominical Oracles. The Fragments, Testimonia, and Reception of a Second-Century Commentator. Oxford University Press, Oxford, 2021.