Az antietami csatát (konföderációs megjelölés szerint a sharpsburgi csatát) 1862. szeptember 17-én Sharpsburg közelében vívták, az Antietam-patak mentén. Ez volt a döntő ütközet a konföderációs erők marylandi hadjáratában, és az amerikai polgárháború első nagyobb, északi területen lezajlott összecsapása. fős összveszteséggel ez volt az USA addigi legvéresebb, egy napon belül lezajlott ütközete.McPherson, p. 3.
Miután Robert E. Lee, a Konföderáció tábornagya Marylandbe űzte az Unió hadseregét, George B. McClellan vezérőrnagy támadást indított Lee az Antietam-patak mögött védelmi állásokat elfoglaló hadseregével szemben. Szeptember 17-én hajnalban Joseph Hooker vezérőrnagy hadteste lendületes támadást indított Lee balszárnya ellen. Hullámzó küzdelem folyt a Miller-szántón és a Dunker Church körül. A Sunken Road (megsüllyedt út) elleni uniós támadások áttörték a konföderációs centrumot, de a sikert nem aknázták ki. Délután megérkezett Ambrose Burnside vezérőrnagy hadteste és beavatkozott a küzdelembe, miáltal az Unió megkaparintotta az Antietam-patak kőhídját és a konföderációs jobbszárnyat szorongatta. Az ütközet tetőpontján A. P. Hill vezérőrnagy konföderációs hadosztálya is megérkezett Harpers Ferry irányából és váratlan ellentámadást indított, amivel estig visszaszorította Burnside erőit. A kétszeres létszámfölényben levő uniós csapatoknak csak háromnegyede vett részt a csatában, míg Lee teljes erejét bevetette, s ezzel megmenekült a vereségtől. Az éjszaka folyamán mindkét hadsereg megerősítette állásait. A súlyos veszteségek ellenére Lee rajtaütésekkel nyugtalanította McClellan erőit szeptember 18-a folyamán, miközben megroggyant harcképességű hadseregét visszavonta a Potomac folyótól délre.NPS .
Létszámfölénye ellenére McClellan hadserege nem tudta egyesíteni erőit, mely lehetővé tette, hogy Lee átcsoportosításokkal egyenlítse ki a kritikus helyeken mutatkozó létszámhátrányt. Bőséges erők álltak tartalékban, mégsem sikerült a helyi sikereket elmélyíteni, s ezáltal McClellan képtelen volt Lee hadseregét megsemmisíteni. Ezzel együtt azonban Lee marylandi hadjárata véget ért, hadserege visszahúzódott Virginiába, anélkül, hogy az óvatoskodó McClellan üldözte volna. A döntés a csatatéren elmaradt, de a déliek visszavonulása elég volt ahhoz, hogy Abraham Lincoln elnök megragadja az alkalmat az Emancipációs kiáltvány kihirdetésére, mely óvatosságra intette a brit kormányt és III. Napóleont a Konföderáció elismerése terén.
Előzmények thumb|350px|right|A marylandi hadjárat csapatmozgásai Lee kb. fős Észak-Virginiai HadseregeMcPherson, p. 100; Eicher, p. 337 1862. szeptember 3-án behatolt Maryland állam területére, miután a második Bull Run-i csatában, augusztus 30-án legyőzte a John Pope vezette Potomac hadsereget. A sikeren felbuzdulva a Konföderáció döntéshozói elhatározták, hogy a háború színterét áthelyezik az ellenség földjére. Lee marylandi támadását összhangban hajtották végre Braxton Bragg és Edmund Kirby Smith tábornokok Kentucky elleni támadásával. Az észak-virginiai farmok élelmiszer-tartalékának kimerültével a hadszíntér megváltoztatása logisztikai szükségességnek látszott. A Konföderáció vezetői az 1861-es baltimore-i zavargásokból és abból, hogy Lincoln beiktatása után annak álruhában kellett keresztülutaznia a városon arra következtettek, hogy Maryland örömmel fogadja majd őket. Csapataik a Maryland, my Maryland nótáját énekelve masíroztak az államban, de ott az uniót fenntartó vélemények kerekedtek fölül azóta, különösen az állam hadjárattól is érintett nyugati felén. A lakosok általában házaik mélyére bújtak Lee hadseregének közeledtére, míg a Potomac hadsereget megéljenezték. Néhány konföderációs politikus, köztük Jefferson Davis, az Amerikai Konföderációs Államok elnöke reménykedett, hogy az északi területen aratott katonai győzelem meghozza a külföldi elismeréseket országa számára. Az elismeréssel együtt anyagi támogatásban is reménykedtek az Egyesült Királyság, valamint a II. Francia Császárság részéről, noha nincs bizonyítéka, hogy Lee katonai terveiben számolt volna ilyesféle lehetőséggel.Sears, pp. 65-66; McPherson, pp. 88-95.
Miközben McClellan fős Potomac hadserege Lee erőinek feltartóztatására indult, Barton W. Mitchell tizedes és John M. Bloss törzsőrmester,Sears, p. 112; McPherson, p. 108. a 27. Indianai Önkéntes Gyalogezred katonái megtalálták Lee 191-es különleges utasításának másolatát, melyet megsemmisítés helyett három szivar becsomagolására használtak fel, s aztán elvesztettek. A parancsból megtudható volt, hogy Lee két, egymástól külön vonuló oszlopra osztotta fel Harpers Ferry és Hagerstown felé masírozó hadseregét, mely lehetőséget nyújtott rá, hogy elszigeteljék és külön-külön megsemmisítsék mindkettőt, amennyiben McClellan képes elég gyorsan lecsapni. McClellan körülbelül 18 órányi hezitálás után határozott az előrenyomulásról és a szerzett értesülés kihasználásáról. Csapatai lassú mozgatása jelentősen rontotta Lee döntő legyőzésének esélyét.McPherson, p. 109.
A marylandi hadjárat két fontos eseménye játszódott le az Antietami csatát megelőzően: Stonewall Jackson vezérőrnagy elfoglalta Harpers Ferry-t, McClellan pedig szeptember 14-én átnyomult a Blue Ridge Mountains ormain a South Mountain csatában. Előbbi azért volt jelentős, mert Lee haderejének jelentős részét lefoglalta az uniós helyőrség pacifikálása, s így nem tudott beavatkozni az ütközet nyitó szakaszában, míg utóbbinál a konföderációs hátvéd kitartó védekezése a két hágónál jelentősen lassította McClellan előrenyomulását. Ez az időnyereség elégnek bizonyult Lee számára, hogy kéznél levő erőit Sharpsburg közelében összevonja.McPherson, pp. 110-12.
Haditervek és előkészületek thumb|300px|right|Az csata eseményeinek áttekintése
Lee az Antietam-patak mentén, Sharpsburg közelében helyezte állásba katonáit szeptember 15-től kezdődően. Bár az állás kedvező volt, mert a déli csapatok egy viszonylag jól védhető gerincen helyezkedtek el, de nem volt áttörhetetlen. A terep töltéseivel, kőfedezékeivel jó búvóhelyet kínált a gyalogságnak. Az állások előtt folyó patak a maga 20-30 méteres szélességével csak kisebbfajta akadályt jelentett egy támadás számára, könnyedén át lehetett gázolni rajta és egymástól másfél kilométer távolságban három kőhíd is ívelt át felette. Kedvezőtlen volt a helyválasztás abból a szempontból, hogy a visszavonulás útját a Potomac teljes mértékben lezárta, s csak egy átkelőhelye, a Shepherdstown melletti Boteler's Ford volt elérhető a déli katonák számára.
Szeptember 15-én délután, mikor az első két uniós hadosztály megjelent a közelben, Lee mindössze fővel rendelkezett.Bailey, p. 60. Amennyiben szeptember 16-a reggelén McClellan támadott volna, kb. háromszoros létszámfölényben tehette volna, ámde McClellan szokás szerint túlbiztosította magát és abban a hitben volt, hogy Lee-nek -es hadserege van, így egy napot várt a támadással.Sears, p. 174. Ez időt adott az állások megerősítésére és hogy Longstreet és Jackson hadteste csatlakozzon hozzá Hagerstown, illetve Harpers Ferry irányából. A terep jó fedezéket nyújtott az északiaknak is. "Stonewall" Jackson vezette a déliek balszárnyát északon, amely a Potomac-folyóra, James Longstreet vezérőrnagy pedig jobbszárnyat délen, amely az Antietam-patakra támaszkodott. Az uniós sereg késlekedése miatt a konföderációsok kellőképp meg tudták szervezni a védekezést és erős állásokat tudtak kiépíteni.
Szeptember 16-án este McClellan utasította Joseph Hooker vezérőrnagyot, hogy első hadtestével keljen át a patakon és bocsátkozzon harcba a déliek balszárnyával, hogy felmérjék az ellenség erejét. George G. Meade dandártábornok hadosztálya óvatosan meg is támadta a konföderációs állást egy erdős részen az ún. East Woodsnál (keleti erdő). Az éj leszálltával az északiak folyamatos ágyútűz alatt tartották a déli állásokat, mialatt elfoglalták pozícióikat. McClellan az ellenség által jól belőhető hidakon való átkelés mellőzésével a konföderációs balszárnyat akarta legázolni. 3 hadtesttel tervezte a balszárny elleni támadást, egy hadosztály tartalékban maradt volna, az ötödik hadosztállyal pedig a déli hidakon átkelve a jobbszárny ellen intézett volna figyelemelterelő támadást. A tartalék a centrumban támadott volna, ha bármelyik támadás sikeresnek bizonyul.Bailey, p. 63. Azonban az East Woods-i összecsapás miatt Lee megsejtette a tervet és átrendezte a védelmet. Balszárnyát megerősítette és üzenetet küldött a még meg nem érkezett Lafayette McLaws Richard H. Anderson és A. P. Hill vezérőrnagyoknak, hogy siessenek segítségére a parancsnokságuk alatt levő összesen három hadosztállyal.Harsh, Taken at the Flood, pp. 366-67; Sears, p. 174.
McClellan rosszul kommunikálta és gyengén kivitelezte terveit. Beosztott parancsnokait csak azok saját hadtestének feladatairól tájékoztatta, az ütközet általános haditervéről nem. A terep megnehezítette, hogy a csapatparancsnokok áttekintsék a helyzetet, McClellan főhadiszállása pedig két kilométerrel a frontvonal mögött elhelyezkedő Pry házban volt berendezve, mely nem segítette a hadtestek hatékony irányításában.
Az ütközet
McClellan hibáinak következtében a szeptember 17-i ütközet gyakorlatilag három, egymástól elkülönülő és nagyobbrészt koordinálatlanul maradó szakaszban ment végbe: reggel a csatatér északi felén, napközben a középső állások körül, végül este a dél felé eső szárnyon. A műveletek összehangolatlansága miatt az uniós erők létszámfölénye nem tudott érvényesülni, mivel Lee a külön-külön indított támadások során szabadon csoportosíthatta át védelmi erőit, s egyenként nézhetett minden rohammal szembe.Sears, pp. 169-74.
Szeptember 17-e, reggel thumb|300px|Az uniós I. hadtest támadása de. 5:30 és 7:30 között Szeptember 17-én reggel fél hatkor Hooker 3 hadosztályban összefogott 8600 katonája lendült támadásra, élükön Meade, Abner Doubleday és James B. Ricketts dandártábornokokkal. A támadás célpontja egy fennsíkon elhelyezkedő templom, a Dunker Church volt. A 7700 fő déli katona védekezését "Stonewall" Jackson irányította. Létszámhátrányukat bőven kiegyenlítette a jól védhető állás,Sears, p. 181. amely a West Woods erdejétől, a Miller-kukoricás déli szélén át az East Woods erdejéig húzódott.
Mikor az első uniós katona feltűnt a North Woods irányából, heves tüzérségi párbaj kezdődött. A folyamatos ágyúzás alatt álló és rosszul belátható kukoricásért öldöklő küzdelem folyt. Egyes számítások szerint nem kevesebb mint tizenötször cserélt gazdát.Bailey, p. 81. Az északiak egymás után indították a rohamokat, amikre déli ellentámadások válaszoltak. A kukoricás vérfürdővé változott, és egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni vagy másfél óra hosszat. Reggel hét óra előtt Doubleday hadosztályának katonái lelőtték William E. Starke dandártábornokotBailey, p. 75. és számbeli fölényük folytán a támadás lassan előrehaladt. Jackson védelmi vonala behorpadt és összeomlással fenyegetett. thumb|300px|left|A XII. hadtest csatlakozása a támadáshoz 7:30 és 9:00 között Hét óra után nem sokkal azonban, miután egész éjjel a csatatér felé sietett, megérkezett McLaws és R. H. Anderson két hadosztálya. Az erősítéssel meg lehetett szilárdítani a rogyadozó déli vonalat, s ezután D. H. Hill és John Bell Hood dandártábornok hadosztályainak önfeláldozó ellentámadásával visszaverték a Hooker-hadtest előrenyomulását. A csata kezdete óta elveszett 2500 katona és a felek ugyanoda kerültek, ahonnan két órával azelőtt voltak. Hooker Mansfield vezérőrnagy XII. hadosztályának segítségét kérte.