A Német-római Birodalom vagy Német-római Császárság,Német-római Birodalom (Osiris, 1106) eredeti (korabeli) nevén Szent Római Birodalom (majd a 16. századtól – az itáliai területek elvesztése után – A Német Nemzet Szent Római Birodalma – Heiliges Römisches Reich deutscher Nation) egy hatalmas kiterjedésű politikai hatalom volt Közép-Európában. Kiterjedése és határa az évszázadok során jelentősen változott.
A birodalom története egészen Nagy Károlyig nyúlik vissza.Nagy Károly volt a birodalom első császára. Charlemagne cikk, Encyclopedia Britannica Url: A 843-ban megkötött verduni szerződés rakta le az új állam alapjait. A Karoling Birodalom felbomlásából alakult ki és fontos szerepet játszott Európa középkori és újkori történetében. Hivatalosan 962-ben alakult meg, és majdnem egy évezreddel később, a napóleoni háborúk során, 1806-ban bomlott fel. Valójában a birodalmat a későbbi korok gyakran csak egyfajta keretnek tekintették, amelyen belül rengeteg kisebb, független hercegség, grófság, püspökség, királyság, városállam élt. A késő középkortól több száz entitás létezett benne.
Ha mai viszonyok között vizsgáljuk a kiterjedését, akkor a császárság legnagyobb kiterjedésében magába foglalta Németország, Ausztria, Csehország, Liechtenstein, Szlovénia, Belgium és Luxemburg – egyes időszakokban Hollandia és Svájc – teljes területét, ezen felül bizonyos időszakokban a mai Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Hollandia és Svájc egyes részeit is uralta. Eltűnésével létrejött az Osztrák Császárság (1867-től Osztrák–Magyar Monarchia) és a Rajnai Szövetség, amelyet a Német Szövetség (1815), az Északnémet Szövetség (1867), majd a Német Birodalom (1871) követett.
A birodalom elnevezése A magyar Német-római Birodalom elnevezés a későbbi Német Nemzet Szent Római Birodalma egyszerűsített változata (latinul Sacrum Imperium Romanum Nationis Germanicae, ném. Heiliges Römisches Reich Deutscher Nation).
Miután először III. Leó pápa, 800-ban római császárrá koronázta Nagy Károly frank uralkodót, számos különböző elnevezés vált használatossá. A letűnt Római Birodalom feltámasztása és az új keresztény egyház együttesen szolgáltatott jogi alapot a számos keresztény ország és nép fölötti uralkodásra.http://lexikon.katolikus.hu/N/n%C3%A9met-r%C3%B3mai%20birodalom.html A rómait fejezte ki Nagy Károly Imperator Romanorum címe („a rómaiak császára”), míg III. Ottó aki univerzális, nemzetek feletti keresztény birodalomról ábrándozott, felvette a „Jézus Krisztus szolgája”, a „világ császára" címeket.http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_kozepkori_nemetorszag/ 1034-ben II. Konrád birtokának még a Római Birodalom nevet adta. A birodalom szakrális jellegének hangsúlyozására a sacrum (szent) jelzőt 1157-től I. Frigyes használta kifejezve befolyási szándékát Itáliára és az Egyházra.Whaley 2011, p. 17 (angol wikipédia) Az antik hagyományokat tükröző Imperium Romanum, 'Római Birodalom' elnevezéssel párhuzamosan a két jelző (Szent Római Birodalom) együttes használata 1254 óta ismert.Peter Moraw, Heiliges Reich, in: Lexikon des Mittelalters, Munich & Zürich: Artemis 1977–1999, vol. 4, col. 2025–2028.
Az 1512-es kölni birodalmi gyüléstől a birodalom elnevezése: a Német Nemzet Szent Római Birodalma (, ).Peter Hamish Wilson, The Holy Roman Empire, 1495–1806, MacMillan Press 1999, London, page 2; The Holy Roman Empire of the German Nation at the Embassy of the Federal Republic of Germany in London website Ennek egyszerűsített Német-római Birodalom alakja a magyar történeti irodalomban gyökeresedett meg. A német történész szakma nem használja.
Niederhauser Emil szerint az elnevezés már 1470 körül terjedni kezdett, amikor III. Frigyes hosszú szünet után egy birodalmi sereg élén háborúzott Merész Károly burgundi herceggel, ami felszította a nemzeti érzületet, és pontosabb fordítás a „német nemzetiségű szent római birodalom”.
A birodalom struktúrája, hivatalai, címei
200px|bélyeg|A Német-római Birodalom koronája Megalakulásakor a Német-római Birodalom európai nagyhatalomnak számított. Ezt nemcsak katonai, gazdasági ereje, hanem az erős központi hatalom is indokolta. A sajátos történelmi háttérrel rendelkező államalakulat azonban évszázadok sikerei után végleg eltűnt a történelem színpadáról. Először a nyugati, latin nyelvű területek vívták ki maguknak a részleges önállóságot, a 12. századtól pedig a német területeken is egyre gyakoribbá vált ez a fajta függetlenedési törekvés. Erre kiváló alkalmat biztosított az invesztitúraharc. Ekkor vetette meg függetlenségének alapjait a későbbi Svájc is. A 14. század elejére a császárok hatalma szinte csak attól függött, hogy a birodalom mekkora területére terjed ki családjának hatalma. A császári hatalom hanyatlását, elenyészését a harmincéves háború és az 1648-as vesztfáliai béke adta meg. Ekkor a birodalom 294, külügyeiben is önálló államra esett szét. A központi hatalomnak nem maradt szinte semmi befolyása a birodalomra.
A császári cím német és olasz királyságok feletti hatalmat jelentett,Angol wiki át - Peter Hamish Wilson, The Holy Roman Empire, 1495–1806, MacMillan Press 1999, London, page 2Erik von Kuehnelt-Leddihn: The Menace of the Herd or Procrustes at Large – Page: 164Robert Edwin Herzstein, Robert Edwin Herzstein: The Holy Roman Empire in the Middle Ages: universal state or German catastrophe? melyet a Római Birodalom császáraitól származtattak ("translatio imperii").http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/az_univerzalizmus_eszmenye_a_kozepkorban/ A császárt a birodalom legtekintélyesebb fejedelmei választották mint primus inter pares (első az egyenlők között) és a pápa koronázta meg. Gyakorlatban a császár hatalmának nagysága a hadseregétől és szövetségeitől függött.
A rómaiak királya és a német királyi címek bélyegkép|A Német-római Birodalom kiterjedése 1630-ban, a mai országhatárok feltüntetésével bélyeg|A hét választófejedelem VII. Henrik német-római császár megválasztásakor Nagy Károly 800-ban a frank királyi cím mellé felvette a rómaiak királya (vagyis Itália királya) címet is, amely a későbbi korokban is megmaradt, és a császár jelzője, egyik hivatalos címe lett.
A Keleti Frank Királyságban még a Karoling családból került ki az uralkodó. IV. (Gyermek) Lajos halálával azonban kihalt a Karoling-ház német ága, azt követően az uralkodó mindig az öt legnagyobb germán törzs (frankok, bajorok, türingek, szászok és svábok) vezetője közül került ki. Ahogy a császári hatalom egyre gyengébbé vált, úgy erősödtek egyre inkább a világi és egyházi méltóságok, akik közül a legfontosabbak összegyűltek, és az ő választásuk során foglalhatta el a trónt a császár. Ez már a 13. század derekán leszűkült a hét választófejedelemre (három egyházi és négy világi méltóság). Működésének jogi alapját az 1356-ban kiadott Német Aranybulla jelentette.
A megválasztás után az új uralkodó először Milánóba ment, hogy Lombardia vaskoronájával Itália királyává koronázzák, majd Rómába utazott, hogy ott a pápa koronázza őt császárrá. Ez a szokás egészen 1508-ig jellemezte a törvényes császári cím megszerzésének menetét.
A császári cím azonban már egyre kevesebb tényleges hatalommal járt. 1648-ban a vesztfáliai békével csak a közös hadsereg védelemre való szervezése maradt a kezében, néhány elhanyagolható adófajta kivetése mellett.
Az 1400-as években jelent meg a Reichstag, azaz a „birodalmi gyűlés” intézménye. Ennek súlya a későbbi korokban növekedett, és 1663-ban érte el azt a hatalmat, hogy döntései a birodalom minden részén jogerőssé váltak.
A birodalom részei A birodalom tartományainak három fő típusa különíthető el: Világi fejedelemségek. Ezek élén hercegek, fejedelmek, néhány kivételes esetben királyok álltak. Egyházi méltóságok. Ezeket leggyakrabban püspökök, érsekek, bíborosok irányították, néha püspök-hercegnek is nevezték ezen uradalmak vezetőjét. Ebben az utóbbi esetben a püspök-herceg nem csupán az egyházi élet ura volt, hanem a világi hatalmat is ő koordinálta. Szabad császári városok. 52 folyamatosan megőrizte rangját, de 36 egy idő múlva elvesztette szabadságát.
A vesztfáliai béke a birodalmat több száz ilyen egységre bontotta fel. Ezért aztán a kortárs politikusok, művészek, de a köznép között is hamar elterjedt a birodalom egyik találó beceneve a Flickenteppich, vagyis a foltozott szőnyeg.
Reichstag A 15. század előtt a Reichstagot csak szükség esetén hívták össze, tehát nem volt a gyűlésnek sem rendszeres időpontja, sem helye. A 15. századtól szerepe megnövekedett, de csak a vesztfáliai béke után, 1663-ban vált igazán meghatározóvá a Birodalmi Gyűlés. A későbbiekben sem sikerült állandó helyet találni ezen gyűléseknek, bár Worms és Nürnberg több Reichstagnak adott otthont.
A Reichstag a birodalom törvényhozó szerve volt, bár nem hasonlított egy mai értelemben vett parlamentre, hiszen ezen a gyűlésen csak a tartományok uralkodói, vezetői vettek részt, illetve képviseltették magukat. A vesztfáliai béke után a császár csupán a birodalmi gyűlés összehívásának és feloszlatásának jogával rendelkezett, annak döntéseit végre kellett hajtania. Megjegyzendő azonban, hogy a nagyjából 300 körül ingadozó államocskák ritkán értettek egyet egyes kérdésekben, és mivel igen alacsony volt a vétózók számának határa, ezért a gyűlés lassú és kevésbé hatékony szervezet volt. A Reichstagnak három háza alakult ki.
A választófejedelmek tanácsa: a hét választó és a császár, illetve ezek képviselői. A Hercegek háza: a világi és egyházi uralkodók ülése. Gyakran ezt is két házra bontották: A világi ház: itt üléseztek a birodalom világi uralkodói. Ide tartoztak azok, akiket megilletett a hercegi, nagyhercegi, fejedelmi, a Pfalz grófja és az őrgrófi cím. Mindegyikük külön szavazattal rendelkezett, sőt voltak olyanok is, akik több voksot is leadhattak, hiszen egyszerre több területet is birtokoltak. Erre a diétára voltak meghívva a birodalom bárói és grófjai is, akiket a törvény négy kollégiumba osztott. Ezek területi alapon osztották fel a főurakat: Wetterau, Svábföld, Frankónia és Vesztfália. Mindegyik kollégium egyetlen szavazattal rendelkezett, amelyet külön tanácskozás során hozott meg. A klerikus ház: az egyházi méltóságok tartották üléseiket ebben a házban. Ide tartozott minden püspök, több apát, valamint a Német Lovagrend és a Máltai Lovagrend nagymestere. A császárság többi apátja is részt vehetett az üléseken, de őket két (Svábföld és Rajna-vidék) kollégiumba osztva egyetlen, kollektív szavazat illetett meg. A harmadik házban kaptak helyet a szabad császári városok képviselői. Bármennyien eljöhettek erre az ülésre, ugyanis ennek a háznak mindössze két szavazata lehetett: Svábföld és Rajna-vidék kollégiuma ugyanis egy-egy közös szavazattal rendelkezett. A másik két házhoz képest a városok rendjének kisebb hatásköre volt, amely a későbbiekben hátráltatta a német gazdaság fejlődését.
center|800px|bélyeg|A birodalom intézményi felépítése
Császári bíróságok A Német-római Császárságban az akkoriban elterjedt gyakorlathoz híven kétféle bíróság működött:
A császár személyes jelenléte mellett zajló uralkodói bíróság. Ez leginkább azt jelentette, hogy a császár által felhatalmazott testület elnököl a bíróságon, ritkább esetekben maga az uralkodó. Az úgynevezett Reichskammergericht, vagyis a birodalmi kamarai bíróság volt a másik igazságszolgáltató rendszer. 1495-ben hívták életre, és a császári reform szerint ez volt a birodalom legmagasabb fokú bírósága. Bárki fordulhatott ehhez a bírósághoz, aki nem olyan területen élt, amelynek uralkodója rendelkezett azzal a joggal, hogy döntése ellen nem lehet fellebbezni. A Reichskammergericht hírhedt volt hosszú, elnyúló vizsgálódásairól. Gyakran a felperes nem érte meg a bíróság határozatát. Leginkább a birodalom egyes császári birtokainak különböző joghatósága és törvényei lehetetlenítették el a bíróság működését. Ítéletei ellen a birodalmi gyűléshez lehetett fellebbezni.