Szigeti József, született Faktor József (Budapest, 1892. szeptember 5. – Luzern, 1973. február 20.), világhírű hegedűművész. Nevét 1902-ben, testvérével egy időben változtatta Szigetire. Zenész családban született, gyermekkorát egy erdélyi kisvárosban töltötte. Hamar kiderült, hogy tehetsége van a hegedűhöz, így édesapjával Budapestre költöztek, ahol Hubay Jenő tanítványa lett a Zeneakadémián. 13 éves korában kezdett hangversenyezni, 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szereplésével. Genfben, Párizsban, Londonban és az Egyesült Államokban is élt. Egyike volt az első nemzetközi hírű művészeknek, akik az 1920-as években a Szovjetunióban koncerteztek. Klasszikus és főleg modern művek (Bartók; Ravel; Stravinsky; Prokofjev) egyik legismertebb interpretátora volt. 1960-ban abbahagyta a hangversenyezést. 1973-as haláláig tanítással és írással foglalta el magát.
Élete Gyermekkora bélyeg|270px|bal|Kép Máramaros megyéről, Szigeti itt töltötte gyermekkorát Szigeti zsidó családban született. Hároméves volt, amikor édesanyja, Faktor Divora meghalt. Ekkor nagyszüleihez költözött Máramarosszigetre. Zenész családban nőtt fel. Gyermekkorában rendszeresek voltak a zenei foglalkozások. Mivel zongorára nem tellett a családnak, ezért természetes volt, hogy hegedűn kezdjen el játszani, mint a családból már többen is. Minden hallott dallamot akár egy terccel vagy szexttel magasabban visszaénekelt. Ez abszolút hallásra és kétségtelen zenei hajlamra vallott. Zeneóráit Bernát nagybátyjánál kezdte Máramarosszigeten.
A hegedűórák alapszinten zajlottak. Hamar kiderült, hogy tehetsége van a hegedüléshez, ezért édesapjával és fivérével, Áronnal, Budapestre költözött. Megérkezésük után édesapja egy magánkonzervatóriumba íratta, ahol egy tehetségtelen oktató kezébe került, aki egyben az operaházi zenekar obskúrus tagja volt. Rövidesen azonban bemutatkozott a Zeneakadémián, hogy felvételt nyerhessen a hegedű tanszak valamelyik felsőbb osztályába. A felvételi vizsga sikeres volt. A bíráló bizottság elnöke Hubay Jenő úgy döntött, hogy saját osztályába veszi fel.
Hubay Joachim József tanítványa volt Berlinben. Miután befejezte tanulmányait, visszatért Magyarországra, és tanítani kezdett. Szigeti olyan neves művészekkel tanult együtt Hubay osztályában, mint Vecsey Ferenc, Telmányi Emil, Arányi Jelly és Geyer Stefi.
A Zeneakadémián nagyon gyorsan fejlődött mestere keze alatt. Többször adott nyilvános hangversenyeket. 1905-ben Nagykanizsán állt színpadra. Az akkori újságok így számoltak be az eseményről:
13 évesen, 1905-ben mutatkozott be Berlinben. Műsorában szerepelt Bach Chaconne-ja, Ernst fisz-moll hegedűversenye és Paganini Boszorkánytánca. A csodálatos előadást a Berliner Tagesblatt című lap vasárnapi számának fényképes mellékletében említik meg a következő felirattal a kép alatt: „Szigeti József – egy zenei csodagyerek”.
bélyeg|150px|bal|Szigeti és Hubay, 1910 k. Egy évvel később 1906-ban az egyik előadása után próbaszerződést ajánlottak neki egy frankfurti cirkusz és varietészínházba, ahol Szulagi álnéven lépett fel. Még ugyanabban az évben Hubay elvitte Szigetit Berlinbe, hogy játsszon Joachim Józsefnek. Joachimot lenyűgözte a fiú teljesítménye, és javasolta neki, hogy vele fejezze be tanulmányait. Ezt elsősorban mesterére nézve elutasította.
Szélesebb látókör Joachimmal való találkozása után Szigeti rövidesen Angliába utazott, hogy ott is megmutathassa tehetségét. Egy véletlen szerencsének köszönhetően megismerkedett egy zenekedvelő házaspárral, akik meghívták őt Surrey legszebb táján fekvő otthonukba, mondván, lakjon ott addig amíg kedve tartja.
Angliában számos sikeres koncertet adott. Ebben az időszakban csatlakozott egy neves zenészekből álló turnéhoz, olyan emberekkel játszott együtt, mint a legendás énekes Nellie Melba, a zongoraművész Ferruccio Busoni és Wilhelm Backhaus. Philippe Gaubert híres francia fuvolás és a fiatal John McCormack tenorista is jelen voltak a turnén.
Legnagyobb hatással Busoni volt rá. A nagy zeneszerző és zongorista lett Szigeti mentora, aki hatalmas távlatokat nyitott meg számára. Mint mondta, a Busonival eltöltött hetek „egyszer s mindenkorra felráztak ifjonti tunyaságomból.” bélyeg|200px|Szigeti mentora, Ferruccio Busoni
Betegsége és az újrakezdés 1913-ban Szigetinél gümőkórt diagnosztizáltak és a svájci Davosba küldték szanatóriumba kezelésre. Ekkor félbeszakadt zenei karrierje. Ott tartózkodása alatt találkozott Bartók Bélával aki szintén ott gyógyult, tüdőgyulladással. A két férfi futólag már ismerte egymást, mivel a konzervatóriumi nap alkalmával találkoztak. Barátságuk egészen 1945-ig, Bartók haláláig tartott. Közvetlenül az első világháború után Genfben telepedett le, ahol 1917-től a konzervatórium művészképzőjét vezette. Szigeti elismerte, hogy a genfi konzervatóriumban töltött évek nem egészen elégítették ki vágyait, néha frusztrálta, hogy csak közepes tanítványai voltak. A tanítás során zenei téren sok hiányosságot pótolt, és lassan eltűntek azok a fehér foltok, amelyek minden virtuóznál megtalálhatók. Megismerkedett Wanda Ostrowskával, a fiatal oroszbirodalmi születésű, valószínűleg lengyel származású nővel, aki az 1917-es oroszországi forradalmak következtében hontalanná vált. 1919-ben összeházasodtak.
Amerikai debütálás Szigeti 1925-ben találkozott Leopold Stokowskival Zürichben a Baur au Lac szállodában Amerikába utazása előtt. Eljátszotta neki Bach Chaconne-ját. Az előadás után Stokowski ezt mondta neki:
„Jövő szerdán utazom, s amint megérkezem, beszélek a menedzseremmel magáról. Mintegy tíz-tizenkét nap múlva várhatja sürgönyét.”
Két héttel később megérkezett Stokowski menedzserétől, Philadelphiából a távirat, melyben meghívták a Philadelphiai zenekarba. Itt történt meg amerikai debütálása. Szigeti Amerikába érkezése után nagyon sok új tapasztalatot szerzett, hiszen még sohasem játszott amerikai zenekarok előtt. Egy megbeszélés folyamán mély bepillantást nyert az elit közönség zenei lelkivilágába; szinte szakadék tárult fel előtte. A menedzserek és ügynökök meghatározták, hogy milyen programmal álljon a közönség elé. Szinte lámpalázas lett, nem volt egyáltalán felkészülve ezekre a darabokra. Szigeti előnyben részesítette azokat a műveket, amelyeket még gyermekkorában Hubay osztályában játszott.
Magánélete Szigeti még amikor Genfben tanított, megismerkedett egy orosz (lengyel?) származású nővel, Wanda Ostrowskával, aki 1914-ben érkezett Genfbe nővérével, ahol egy leányinternátusban éltek. 1919-ben határozták el, hogy összeházasodnak. Menyasszonyával az Osztrák–Magyar Monarchia főkonzuljához, Montlong báróhoz fordultak a szükséges iratokért. Mivel menyasszonya az orosz forradalom miatt hírt nem kaphatott hazulról, kénytelenek voltak szülői beleegyezés nélkül házasságot kötni. Az oroszországi házassági engedély megszerzésében szintén Montlong báró segítette őket. A báró e szavakat mondta az ifjú párnak:
„Csak tudnám, hogy mi módon adhatnám meg maguknak a házassági engedélyt. Nos, majd meglátjuk. Kérem ne ragaszkodjék a törvény rideg szövegéhez. Ha egy mód van rá, nem szeretnék e két fiatal ember boldogságának útjában állni. Háborúban lábbal tiporják a törvényeket. Miért ne kerülnénk meg ez egyszer mi is a törvényt egy jó ügy érdekében.” Röviddel később megtartották az esküvőt. Az esküvő után, hogy a megélhetésük könnyebb legyen, Szigeti koncertezni kezdett európai fővárosokban. bélyeg|272px|Sírja 2024-ben 1920-ban született meg lánya, Irene. Szigeti ekkor tért vissza Berlinből Genfbe, a Kapp puccs idején.
1940-ben költözött feleségével az Egyesült Államokba, Kaliforniába. Lányuk Genfben maradt, férjhez ment Nikita Magalov (1912–1992) zongoraművészhez.
Egészen 1960-ig a Szigeti házaspár Kaliforniában élt, majd visszaköltöztek Genfbe. A Genfi-tó partján éltek tovább. Wanda 1969-ben halt meg, Szigeti négy évvel később követte őt.
Szigeti felesége, Wanda mellett talált végső nyughelyére a clarens-montreux-i temetőben. A sírtól alig néhány méterre van eltemetve lányuk Irene (1920–2005) és vejük, Nikita Magalov, a grúz-orosz származású világhírű zongoraművész.
Jegyzetek
Források Szigeti József: Beszélő húrok (With strings attached), Zeneműkiadó, Budapest, 1965
További információk Szigeti profilja angol nyelven A Szigeti felvétel elemzése angol nyelven Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.
Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:20. századi hegedűsök Kategória:Hubay Jenő tanítványai Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Svájcban Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar zenepedagógusok