Kövesmocsár (1899-ig Mocsár, ) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Selmecbányai járásban.

Fekvése Selmecbányától 13 km-re északkeletre fekszik, a Selmeci-hegység északi fennsíkján, 690 méteres tengerszint feletti magasságban.

Keletről Zólyomkecskés és Garamberzence, északról Bezeréte, nyugaton Garamszentkereszt és rövid szakaszon Ladomérmindszent, délről pedig Teplafőszékely községekkel határos.

Története 1305-ben "Pallude" alakban említik először, amikor Mocsári Péter (Peter de Pallude) itteni birtokát Henrich comes fiának adja el. Magyar nevének előtagját köves határáról kapta. 1388-ban Saskő várának uradalmához tartozott, ekkor "Mochar " alakban szerepel. 1536-ban 3 portája adózott. A 17. században a bányakamara igazgatása alá került. 1601-ben kocsmája és 22 háza volt. 1720-ban malom és 10 ház állt a településen. 1828-ban 60 házában 401 lakos élt. Lakói főként mezőgazdasággal és favágással foglalkoztak; később Garamszentkereszt, Selmecbánya és Bélabánya üzemeiben dolgoztak.

Vályi András szerint: "Tót falu Bars Várm. földes Ura a’ Schelmeczi Bányászi Kamara, lakosai többfélék, fekszik Hont Várm. szélénél, határja ollyan mint Jalnáé."

Fényes Elek szerint: "Mocsár, tót falu, Bars vmegyében, Zólyom vármegye szélén: 401 kath. lak. és paroch. templommal. Köves határ. Tágas erdő. F. u. a kamara. Ut. p. Bucsa."

Bars vármegye monográfiája szerint: "Mocsár, Zólyom vármegye határán fekvő tót kisközség, 516 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Saskővár tartozéka volt és 1424-ben villa Machar ad castrum Saskw pertinens körülirással találjuk említve. Később azután a kincstár tulajdonába került. 1790 márczius 23-án a község teljesen leégett. E gyásznap emlékére a mocsáriak évenként még most is isteni tiszteletet tartanak. Érdekes jelenség, hogy e tűzvész óta e községben több tűzeset nem volt. Kath. templomát 1782-ben a kincstár építtette. A község postája, távirója és vasúti állomása Selmeczbánya."

A trianoni diktátumig Bars vármegye Garamszentkereszti járásához tartozott.

Népessége

1910-ben 569-en, túlnyomórészt szlovák anyanyelvűek lakták.

2001-ben 157 szlovák lakosa volt.

2011-ben 175 lakosából 159 szlovák volt.

2021-ben 163 lakosából 160 szlovák és 3 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

Nevezetességei Római katolikus temploma 1782-ben épült barokk-klasszicista stílusban.

Külső hivatkozások Községinfó Kövesmocsár Szlovákia térképén E-obce.sk

Jegyzetek

Kategória:A Selmecbányai járás települései Kategória:Bars vármegye települései