A grammatikában a tranzitivitás fogalmát kétféleképpen értelmezik. Egyes grammatikákbanPéldául Lengyel 2000 (84–85. o.). úgy határozzák meg, mint az ige azon tulajdonságát, amely révén cselekvése személyre vagy dologra (közös terminussal objektumra) irányul. Egyes nyelvek grammatikáibanPéldául francia, angol, közép-délszláv (bosnyák, horvát, montenegrói, szerb), román gramatikákban. ez lehet közvetlen objektum vagy közvetett objektum. Magyar grammatikákban az előbbi a tárgynak felel meg, az utóbbi pedig egyes határozó fajtáknak: részeshatározó, állandó határozók, más néven aszemantikus vonzatok,Keszler 2000, elnevezése (431. o.). megint más néven vonzathatározók,Kálmánné Bors – A. Jászó elnevezése (389. o.). egyes képes helyhatározók. Ebben a nézetben intranzitív igéknek csak azokat nevezik, amelyeket nem bővítheti semmilyen objektum sem, a tranzitívak pedig közvetlen tranzitívakra és közvetett tranzitívakra oszlanak. Más grammatikákbanPéldául Balogh 1971 (309. o.), Nagy 1981 (75. o.), Bokor 2007 (216. o.). csak a tárggyal bővíthető igéket tartják tranzitívaknak, az összes többit intranzitívaknak. Erre utalnak a hagyományos „tárgyas ige”, illetve „tárgyatlan ige” elnevezések. Ebben a szócikkben az utóbbi értelemben használatos a „tranzitivitás” fogalom.

Nézettől függetlenül a tranzitivitás nyelvi univerzálé, azaz minden nyelvben igék osztályának a vonása, bár különböző nyelvekben azonos jelentésű igék lehetnek tranzitívak egyesekben és intranzitívak másokban. Nyelvtől függően a tranzitív ige bizonyos vonásokat kényszerít az objektumra. Ez lehet grammatikai eset, bizonyos elöljárószó(k) vagy névutó(k) vele való használata, bizonyos helye a mondatban stb.Bidu-Vrănceanu 1997, 522–525. o.

A tranzitív ige

Az igék tranzitív voltát bizonyos, nyelvtől függő próbákkal lehet megállapítani.

A magyar nyelvben a tranzitív igének vannak alaktani ismérvei. Ilyen ige az, amelyet tárgyesetű szó bővíthet. Ezt viszonylag könnyen lehet felismerni az egyedüli, minden névszóhoz járuló, egyesek esetében fakultatívan elhagyható jellegzetes -t esetragnak köszönhetően. Ehhez hozzájárulnak az ige azon személyragjai, amelyek különböznek attól függően, hogy a tárgy határozatlan vagy határozott: levelet ír, írja a levelet.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 353. o.

Olyan nyelvekben, mint a közép-délszláv diarendszerhez tartozók, a tranzitív ige ismérve a többnyire tárgyesetű bővítmény, amikor elöljáró nélkül használják. Ezt legtöbbször rag fejezi ki, bár olykor ez lehet zéró is vagy más esettel közös, és van amikor csak a tárgyi szócsoport determinánsa viseli: Htio sam razveseliti tetku ’Fel akartam vidítani a nagynénimet’, Rijetko bi izustila koju riječ ’Ritkán mondott volna pár szót’.Barić 1997, 432–433. o. (horvát grammatika). Kivétel csak az elöljáró nélküli genitivus partitivus-ban (a rész birtokos esetében) álló tárgy: (montenegróiul): Imate li vode? ’Van-e vizetek?’ [szó szerint ’Birtokoltok-e (valamennyi) vizet?’]Čirgić 2010, 270. o. (montenegrói grammatika).

A francia nyelv grammatikáiban, amelyben gyakorlatilag nincs névszóragozás, úgy határozzák meg a tranzitív igét, mint olyat, amelyhez közvetlenül, azaz elöljáró nélkül kapcsolódik a névszóval kifejezett objektum, miközben az ún. közvetett objektum csak elöljárós lehet (pl. La voiture renverse le passant ’Az autó feldönti a járókelőt’),Dubois 2002, 492–493. o. ami nem érvényes minden főnévi igenévvel kifejezett tárgyra: Il craint de perdre sa place ’Fél, hogy elveszíti a helyét’.Grevisse – Goosse 2007, 321. o. Egy másik próbája a tranzitivitásnak az, hogy csak a cselekvő igés és tárgyas szerkezetet lehet megváltoztatni szenvedő igésre (Le passant est renversé par la voiture szó szerint ’A járókelő az autó által van feldöntve’), bár néhágy tranzitív igére ez nem érvényes.

Az angol nyelvben is, néhány kivétellel a tranzitív igéket szenvedőkké lehet tenni: The secretary typed the report ’A titkár(nő) legépelte a jelentést’ → The report was typed (by the secretary) ’A jelentés le lett gépelve (a titkárnő által)’.Eastwood 1994, 104. o. Mint a franciában, az angolban is mindig elöljáró nélkül kapcsolódik a tárgy az igéhez és, ha nincs kiemelve, mindig az ige után van a helye. Amennyiben nincs az igének határozója is, vagy ha elöljárós határozója van, akkor a tárgy közvetlenül az ige után áll, ha pedig van elöljáró nélküli részeshatározója, akkor ez után: The teacher gave a letter to the girl vagy The teacher gave the girl a letter ’A tanár levelet adott át a lánynak’.Crystal 2008, 336. o.

A román nyelvben több van meg a névszóragozásból, mint a franciában, tárgyesetről is van szó a grammatikáiban, de erre jellegzetes alakja csak néhány személyes névmásnak van. Három próba van a tranzitivitás megállapítására: az objektum kifejezése tárgyesetű és erre jellegzetes formával rendelkező személyes névmással: – Ai citit articolul? – L-am citit ’– Elolvastad a cikket? – Elolvastam’;Avram 1997, 367. o. az objektum megkettőzése, azaz rá történő előre- vagy visszautalás tárgyesetű alakkal rendelkező személyes névmással: Pe Ion îl doare capul ’Ionnak fáj a feje’ (szó szerint ’Iont őt fáj a fej’, Cartea o are de la părinți ’A könyv a szüleitől van neki’ (szó szerint ’A könyvet őt birtokol a szüleitől’); cselekvő szerkezetről szenvedőre való váltás: Tata face fluiere ’Édesapa furulyákat készít’ → Fluierele sunt făcute de către tata szó szerint ’A furulyák édesapa által vannak készítve’.Bărbuță 2000, 139–140. o.

Nem minden tranzitív ige állja ki a fenti próbák mindegyikét. Határozó a második. Olyan igék, amelyek csak az első kritériumnak felelnek meg, nem tranzitívak, mert nem felelnek meg a többi kettőnek. A velük használt személyes névmás nem utal tárgyra, hanem állandósult szókapcsolat része, mint amilyen az a o tuli „elhúzni a csíkot”. Egyes tranzitív igéket nem lehet cselekvőből szenvedővé tenni, mégis tranzitívak, mivel megfelelnek az első két kritériumnak. Ilyenek a 2-es pont alatti példák igéi.

Egyes tranzitív igék helyesen használhatók tárgy vagy tárgyi mellékmondat nélkül is. Példák: A kislány (leckét) ír; Pierre mange (quelque chose) ’Pierre eszik (valamit)’; I was reading (a newspaper) ’(Újságot) olvastam éppen’;Eastwood 1994, p. 4. Pišem (pismo) ’(Levelet) írok’; Scrie frumos (ce-i dictez) ’Szépen írja, amit diktálok neki’.Constantinescu-Dobridor, verb szócikk.

Más tranzitív igékkel a tárgy kötelező, legalábbis amikor bizonyos jelentésük van, és bizonnyos nyelvekben. Tárgy nélkül az ilyen állítmányos mondat helytelen: Készít valamit; Vous préparez votre avenir ’Előkészítitek a jövőtöket’;Grevisse – Goosse 2007, 790. o. The committee discussed the problem ’A bizottság a kérdést vitatta’; Susjeda je snašla nevolja ’A szomszédot szerencsétlenség érte’; Zăpada acoperă pământul ’A hó befedi a földet’.

Egyes tranzitív igékkel a mondat helytelen akkor is, ha a tárgy mellett az igének nincs még egy bővítménye: A fiút Pistának hívják;Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, p. 390. Il s’est déclaré content ’Elégedettnek mondta magát’;Grevisse – Goosse 2007, 517. o. The thief thought himself rather unlucky ’A tolvaj meglehetősen balszerencsésnek tartotta magát;Eastwood 1994, 7. o. Proglasili su me anarhistom ’Anarchistának nyilvánítottak engem’;Barić 1997, 436. o. Pe ea o cheamă Puica ’Őt Puica-nak hívják’.Avram 1997, 346. o.

Egyes tranzitív igéknek egyszerre lehet ún. közvetlen objektumuk (tárgyuk) és közvetett objektumuk (a magyar grammatikákban a fentebb felsorolt határozók egyike): Nekem adta a könyvet;P. Lakatos 2006, 166. o. arracher quelque chose à quelqu’un „erőszakkal elvenni valamit valakitől”; She gave me a pencil ’Ceruzát adott nekem’;Crystal 2008, 494. o. Pružite šansu mladima ’Adjatok esélyt a fiataloknak’;Klajn 2005, 231. o. (szerb grammatika). Le dezvăluie taina ’Feltárja nekik a titkot’.Bărbuță 2000, 258. o.

Vannak nyelvészek, akik szerint egyes nyelvekben bizonyos igék kétszeresen tranzitívak, azaz alárendelhetnek egyszerre vagy két tárgyat (az egyik élőt, a másik élettelent megnevező), vagy egy élőt megnevező tárgyat és egy tárgyi mellékmondatot: Šutite jer vas nitko nije ništa pitao ’Hallgassatok, mert senki sem kérdezett tőletek semmit’ (szó szerint ’… titeket senki semmit nem kérdezett’);Barić 1997, p.435. o. Profesorul învață carte pe elev ’A tanár írni-olvasni tanítja a tanulót’ (szó szerint ’A tanár tanít könyvet a tanulót’), L-am rugat să-mi spună adevărul ’Arra kértem őt, hogy mondja meg nekem az igazat’.

Más szerzők vitatják a kétszeresen tranzitív igék létét, bár mindkét bővítményük tárgyesetű. Az egyik érv ez ellen az, hogy például a románban az ilyen igék csak az élőt megnevező tárgy esetében állják ki a tranzitivitás próbáit. Egy másik ellenérv az, hogy nem létezhet több típusú tárgy, akkor sem, ha például a közép-délszláv diarendszerben mindkét bővítmény elöljáró nélkül áll tárgyesetben. Bizonyíték erre az, hogy egy olyan mondatban, mint (montenegróiul) Uči nas matematiku ’Tanítja nekünk a matematikát’, a matematika szó nem csak tárgyesetű, hanem részes esetű is lehet ugyanazzal a grammatikai jelentéssel: Uči nas matematici. Következésképpen a tárgyesetű alakjával is a matematiku szó közvetett objektum.Čirgić 2010, 273–274. o. Magyar vagy francia grammatikákban nem is lehet szó kétszeres tranzitivitásról. A fentieknek megfelelő mondatokban a magyarban az egyik bővítmény tárgyesetű, a másik meg más esetű; a franciában az egyik elöljáró nélküli, a másik elöljárós vagy ilyet helyettesítő elöljáró nélküli személyes névmás.

Az intranzitív ige

Intranzitívaknak tekinti minden nyelvész azokat az igéket, amelyeknek nem lehet semmiféle objektumuk. Jellegzetesen ilyenek azok, amelyeket a magyar grammatikák mediális igéknek neveznek. Köztük vannak olyanok, amelyeknek alanyuk sem lehet (alkonyodik, sötétedik, tavaszodik, villámlik),Bokor 2007, 216–218. o. de a legtöbbjüknek lehet alanya: elfárad, kifehéredik, tüsszög, kifordul, kinyílik stb. Intranzitívaknak tekintik egyes grammatikák (lásd fentebb) azokat az igéket is, amelyeknek nem lehet közvetlen objektumuk (tárgyuk), de lehet közvetett objektumuk. A legtöbb cselekvő ige: rácsap, gondol, féltékenykedik, kacsint, nekiront stb.

Olykor tranzitív, máskor intranzitív igék

Egyes igék velejáró tulajdonsága a tranzitivitás, másoké az intranzitivitás, de megint mások esetében nehéz megvonni a határt a tranzitív és az intranzitív jelleg között. Erre több tény utal.

Van olyan vélemény, mely szerint a mediális igék egy része átmenetet képez az intranzitívak és a tranzitívak között.Bidu-Vrănceanu 1997, 190. o. Intranzitívak abban az értelemben, hogy mondattani szempontból nem lehet tárgyuk, de alanyuk nem ágens (cselekvő), mint a cselekvő igéké, hanem szerepe páciensi (szenvedő), mint a tárgyé. Egyeseknek cselekvő, másoknak visszaható alakja van. Példák: A fazék folyik, A ruha bolyhozódik; La clef tourne dans la serrure ’Fordul a kulcs a zárban’; The door opened ’Kinyílt az ajtó’; Frunzele cad ’Hullanak a falevelek’, Brânza se strică ’A túró megromlik’.

Vannak olyan igék, amelyek lexikai jelentésük változása nélkül lehetnek tranzitívak vagy intranzitívak kontextusuktól függően.

Azokról a tranzitív igékről, amelyek mellől hiányozhat a tárgy, egyes szerzők azt mondják, hogy tranzitívakként használtak a tárgy jelenlétében, és intranzitívakként akkor, amikor nem szükséges megnevezni valakit vagy valamit, akire/amire irányuljon a cselekvés (példák fentebb).

Egyes igéket tranzitívakként is, és intranzitívakként is lehet szerkeszteni, és a két szerkezet mondattani szinonimapárt alkot: átrepül valamit = átrepül valamin,ÉrtSz., átrepül szócikk. átugrik valamit = átugrik valamin;ÉrtSz, átugrik szócikk. a ajuta pe cineva = a ajuta cuiva ’segíteni valakinek’; a spera ceva = a spera la ceva ’remélni valamit’; a anunța cuiva ceva = a anunța pe cineva ceva ’értesíteni valakit valamiről’.Bidu-Vrănceanu 1997, 458. o.

Olyan igék, amelyek rendszerint intranzitívak, egyes kontextusokban tranzitívak lehetnek: