Ez a szócikk tartalmazza a 2012-es US Open férfi egyes mérkőzéseit.

A címvédő a szerb Novak Đoković volt, aki ezúttal is eljutott a döntőig, ott azonban 4 óra 54 perc alatt 7–6(10), 7–5, 2–6, 3–6, 6–2-es vereséget szenvedett a brit Andy Murray-től. A mérkőzés játékideje beállította az eddigi leghosszabb US Open-döntő rekordját, amely 1988-ban ugyanennyi ideig tartott Mats Wilander és a mérkőzést elvesztő, Murray-t 2012 eleje óta edző Ivan Lendl között.

A skót játékos négy elveszített döntő után karrierje első Grand Slam-diadalát aratta. Személyében 1936 után először sikerült férfi egyesben megszereznie a győzelmet brit színekben versenyző játékosnak, akkor Fred Perry szintén a US Openen bizonyult a legjobbnak. Arra pedig Harold Mahony 1896-os wimbledoni sikere óta nem volt példa, hogy skót születésű játékos nyerje meg a négy nagy torna valamelyikét. Murray egyben az első játékos lett, aki ugyanabban az esztendőben olimpiai aranyérmet nyert, s a US Openen is diadalmaskodott.

Kiemeltek

Főtábla Q = selejtezőből feljutott WC = szabadkártyás LL = szerencsés vesztes R = feladta w/o = az ellenfél visszalépett PR = védett ranglista Döntők

Felső ág Első szakasz

Második szakasz

Harmadik szakasz

Negyedik szakasz

Alsó ág Ötödik szakasz

Hatodik szakasz

Hetedik szakasz

Nyolcadik szakasz

Jegyzetek

Források Főtábla eredményei Selejtező eredményei

F1