A 2012–2013-as ligakupa a sorozat hatodik szezonja volt. Az első csoportmérkőzést 2012. szeptember 5-én játszották, a döntőt 2013. április 24-én rendezték meg. A címvédő a Videoton csapata volt, a sorozat győztese a Ferencváros lett, története során először.
Lebonyolítás A ligakupában a 2011–12-es szezonban részt vevő tizenhat élvonalbeli csapat mellett a másodosztály két csoportjának első két helyezettje vett részt.
Fordulók és időpontok Szakasz Forduló 1. mérkőzés 2. mérkőzés Csoportkör 1. mérkőzésnap 2012. szeptember 5. 2. mérkőzésnap2012. szeptember 8. 3. mérkőzésnap2012. október 10. 4. mérkőzésnap2012. október 13. 5. mérkőzésnap2012. november 13. 6. mérkőzésnap2012. december 5. Egyenes kiesés Negyeddöntők 2013. február 20. 2013. március 6. Elődöntők 2013. március 20. 2013. március 23. Döntő2013. április 24.
Csoportkör
A csoportkörben öt, egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első helyezettjei és a három legjobb csoportmásodik az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik illetve az utolsó helyezettek kiestek.
A csoport CsapatHONGYIETOHALBudapest Honvéd 4–00–32–0Gyirmót1–2 2–24–2Győri ETO2–25–1 5–1Haladás3–33–32–1
B csoport CsapatSIÓPAKPÉCVASBFC Siófok 0–01–40–1Paksi FC1–1 2–14–1Pécsi MFC1–12–0 2–1Vasas0–21–01–1
C csoport CsapatPÁPKAPVIDZTELombard Pápa 2–12–12–1Kaposvári Rákóczi2–1 1–11–1Videoton2–01–0 2–0Zalaegerszegi TE1–22–10–2
D csoport CsapatFTCKTEMTKSZOFerencváros 2–12–02–1Kecskeméti TE2–2 1–15–0MTK Budapest0–10–1 4–2Szolnoki MÁV0–52–20–0
E csoport CsapatDEBDIÓEGEÚJPDebreceni VSC 5–20–13–0Diósgyőr0–1 3–03–2Egri FC1–32–1 4–0Újpest2–13–22–5
Egyenes kieséses szakasz
Az egyenes kieséses szakaszban nyolc csapat vett részt. A csoportgyőztesek mellett a három legjobb csoportmásodik.
CsoportCsoportelsőCsoportmásodikA csoportGyőri ETOBudapest HonvédB csoportPécsi MFC–C csoportVideotonLombard PápaD csoportFerencváros–E csoportDebreceni VSCEgri FC
Negyeddöntők Az első mérkőzéseket 2013. február 20-án, a visszavágókat március 6-án játszották le.
Elődöntők Az első mérkőzéseket 2013. március 20-án és 21-én, a visszavágókat március 23-án és 24-én játszották le.
Döntő
Jegyzetek
További információk A Magyar labdarúgó-szövetség hivatalos oldala MLSZ-adatbank
Kapcsolódó szócikkek 2012–2013 a magyar labdarúgásban
Kategória:Magyar labdarúgó-ligakupák Magyarligakupa Magyarligakupa