bélyegkép|300x300px|A castrum romjai Apulum a római Dacia egyik legjelentősebb politikai, gazdasági és kulturális központja volt a 106 és 271 közötti időszakban a mai Gyulafehérvár területén. Az egykori dák település, Apulon közelében közvetlenül a római hódítást követően letelepedő XIII Gemina legio castruma körül a 2–3. században kettős település jött létre (Colonia Aurelia Apulensis és Municipium Septimium Apulense). A város közel két évszázadon át volt Dacia helytartójának székhelye, Dacia Apulensis katonai, gazdasági és kulturális központja.
Földrajza bélyegkép|jobbra|220px|A térség fő természeti kincse az arany Az egykori római város a mai Gyulafehérvár (Alba Iulia, Karlsburg) területén fekszik, a 46,0667 északi szélesség és 23,5833 keleti hosszúság földrajzi koordinátáin. A Gauss–Krüger rendszerben készült Tabula Imperii Romani térképen az L 34-es szektorban szerepel (1:1 000 000). A jelenlegi város területe 103,65 km², tengerszint feletti magassága 238–270 m.
A térség az Erdélyi-medence részét képező Gyulafehérvár–Torda szorosban fekszik, az Ompoly és a Maros összefolyásának közelében. Az egykori római települést a következő földrajzi alegységek határolták: északról az Ampoly–Kisampoly-fennsík, keletről a Székásmenti-hátság, délről a Maros míg nyugatról az Érchegység és a Torockói-hegység. A térség gazdag a ritka geológiai formációkban, elsősorban az olisztolit képződményekben és teraszokban. A környék geológiailag külön területet alkot, elsősorban omladékos kőzettípusai miatt.Hanciu, Melania – Hanciu, Ştefan – Luduşan, NicolaeGeografia Judeţului Alba Editura Artemis, 2003
Az egykori római város elhelyezkedése nemcsak földrajzi és stratégiai, de gazdasági szempontból is előnyös volt. A térség természeti erőforrásokban Erdély egyik leggazdagabb vidékét képezi elsősorban arany, ezüst, szelén, ólom, ón és higanykészletei révén. Ezek közül kiemelkedik az Abrudbánya–Verespatak–Bucsony körzetében elterülő aranybányák, amelyek már az ókorban is a térség fő gazdasági forrását képezték.
A térség másik jelentős földrajzi eleme a Maros folyó és medencéje, amely az őskortól napjainkig az Erdélyi – medence fő kereskedelmi és közlekedési ütőere volt, a sószállítás legfőbb útja.
A római város előzményei bélyegkép|jobbra|220px|A dák Apulon feltételezett erődítménye A város környéke és közvetlen területe már az őskorban benépesült a fent említett gazdasági és természetföldrajzi adottságok miatt. A mai Gyulafehérvár területének legrégebbi történelmi emlékei a neolitikumból származnak. 1944 és 1963 között a város északkeleti részén a „Lumea Nouă” részeken a vinča–tordosi kultúra és a cotofeni kultúra gazdag emlékanyaga került elő. A Vauban vár délkeleti részén 1987-ben egy bronzkori település nyomaira bukkantak. Emlékanyagában igen gazdag a Wietenberg-kultúra is, melynek nyomaira a mai város Partos negyedében bukkantak a régészek. A partosi Maros-híd építése során került elő az a gazdag, öt arany karperecből álló késő bronzkori kincslelet, amelyet jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum őriz. Igen gazdag a késő hallstatti emlékanyaga is.
A város területén a késő vaskorban a dák lakosság telepedett meg. Ebből a korszakból jelentős az 1857-ben felfedezett dák ezüst érmekincslelet (apolloniai és dyrrachiumi érmék Hercules- és Iuppiter-ábrázolásokkal), valamint a későbbi római város nevét adó apuli törzs letelepedése, melynek feltételezett székhelye a Piatra Craivii (Királypataka közelében) hegytetőn felfedezett erődítmény lehetett 20 km-re a későbbi római várostól.Piso, IoanInscriptions de'Apulum IDR III/5 - PROLEGOMENA HISTORICA Paris, 2001, XVII. old. A dák Apulon első említése alexandriai Ptolemaiosztól származik. A település minden bizonnyal jelentős állomás lehetett a két nagy dák erődítmény, Blandiana és Acidava között.Ciugudean, Horia–Moga, VasileRepertoriul arheologic al Județului Alba Biblioteca Musei Apulensis II, 1995, 83-85. old. Bár a román historiográfia közel egy évszázada kutatja a dák települést – úgy régészeti, mint nyelvészeti vizsgálatok útján – egyelőre nem sikerült megnyugtatóan tisztázni a környék dák településeinek és kultúrájának helyzetét. Az viszont bizonyos, hogy más római városokhoz hasonlóan, a későbbi Apulum sem dák településre épül.
Traianus 101 és 106 közötti dák háborúit követően a majdani római város területén megszűnt a dák hegemónia.
Története Traianus és Hadrianus kora
bélyegkép|jobbra|220px|A XIII. Gemina egyik bélyeges téglája ApulumbólA város Traianus kori története (106 – 117) kevésbé ismert a források hiánya miatt. A majdani római város csak a hódítást követően, a második dák háború (105 – 106) után lett a Római Birodalom része. A Traianus kori Dacia egységes provinciaként jött létre, egyetlen várossal, a colonia deductaként alapított Ulpia Traiana Sarmizegetusával, ahol a provincia tartománygyűlése és a pénzügyi felelős, a procurator székelt. A tartomány ekkor még két vagy három légióval rendelkezett, így consuli rangú legatus Augusti vezette a provinciát. Az elsődleges feladat – mint minden provincia megalapításakor – itt is az úthálózat kiépitése, a katonai stratégiai pontok elfoglalása és berendezkedése valamint a romanizáció elkezdése, azaz a kolonizálás volt.
A Drobeta mellett felépült dunai híd és a provincia északi határát képező Porolissum közötti út már 110-ben kiépült érintve ezáltal a provincia belső területeit, így Apulumot is ahol három főút találkozott.Barbulescu, Mihai (ed.)Atlas dictionar al Daciei romane Editura Tribuna, 2005, 29. old. 112-ben Traianus már DACIA AUGUSTI PROVINCIA érméket veret, ami arra utal, hogy a terület végérvényesen a birodalom része lett. A két háborúban jeleskedő XIII. Gemina legio feladata lett az, hogy védje a provincia belső területét, uralva ezáltal a Drobeta – Porolissum közötti főút nagy részét és az Erdélyi Érchegység gazdag arany és ezüstbányáit illetve az ott létrehozott településeket, Alburnus Maiort és Ampelumot. A legio castrumát a fővárostól, Ulpia Traiana Sarmizegetusától északra építették fel. Első, Traianus-kori fázisa minden bizonnyal fából készült.Moga, Vasile - The Roman Camp of Apulum: the Porta Principalis Dextra A szakirodalomban máig vita kérdése, hogy a mai Vauban – vár alatt nyugvó római castrum Traianus korában egy, vagy két légiónak adott helyet. Néhány LEG I AD/ LEG XIII feliratú tegulára alapozva Coriolan Opreanu úgy véli, hogy az apulumi legiotáborban Traianus korában (106 – 117) – rövid időre legalábbis – a XIII. Gemina mellett az I. Adiutrix is állomásozott.Opreanu, Coriolan Castrul legiunii I Adiutrix de la Apulum în timpul lui Traian. Consecinţe asupra urbanismului roman la Apulum (Le camp fortifié de la Ie légion Adiutrix d'Apulum pendant Trajan. Conséquences sur l'urbanisme romain a Apulum). In: Apulum, 1998, 35, p.121-134. Mások, így Ioan Piso ókortörténész is azt a véleményt támogatja, hogy a XIII. Gemina mellett az I. Adiutrix néhány vexillatiója volt jelen a korai időszakban a castrumban.Piso, IoanFasti provinciae Daciae I. 1993, 6-8. old.Diaconescu, Alexandru Apulum. In: W. S. Hanson, Ian Haynes, Roman Dacia: the making of a provincial society, Journal of Roman Archaeology 2004, 111. old.
A castrum és lakóinak felügyelete a legio vezetőjének a feladata volt, aki minden bizonnyal egyben a provincia legatusa, azaz a császár hivatalos képviselője, megtestesítője volt. A terület hivatalosan Ulpia Traiana Sarmizegetusa fennhatóságához tartozott, a város territoriumának része volt. Már Traianus idejében elkezdődik azonban egy civil település (vicus) kiépülése 2,2 km-re a castrumtól délre a mai Partos negyed területén. Ezzel egyidőben létezik a castrum mellett a canabae, azaz a katonai település is. A civil település első generációi minden bizonnyal a két dák háború veteránjai lehettek (lásd CIL III 7754), akiket a Papiria törzsbe soroltak be. Bár állandó lakhelyük Apulum volt (cives Romani consistentes ad legionem) és itt is temetkeztek, adminisztratív funkciót azonban az akkori egyetlen városban, Ulpia Traiana Sarizegetusában viseltek.
Kiváló példa erre C. Sentius Flaccus, akit bár Apulumban temettek el, életében Sarmizegetusa decuriója, azaz elöljárója volt.Piso, Ioan, Diaconescu, Alexandru Apulum. In: La politiqie édilitaire dans les provinces de l'Empire Romain. Actes du 1er Colloque Roumano-Suisse, Deva 1991, Cluj-Napoca 1993, 6-8. old. Sem a castrum, sem a Traianus kori civil település topográfiája nem ismert és feliratokban sem bővelkedik ez a korszak. Feltételezzük, hogy a 106-117 közötti időszak öt legatus Augusti pro proaetore rangú szenátora (Iulius Sabinus, D. Terentius Scaurianus, Q. Baebius Macer, C. Avidius Nigrinus, C. Iulius Quadratus Bassus) rövidebb ideig Apulumban is székelt, bár Traianus kori székhelyük pontos helyét máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A városból ismert közel 900 személynév közül mindössze 6%, azaz 38 viseli a Marcus Ulpius nevet, amely a civil település kicsiny mivoltára enged utalni a Traianus-i időkben.Piso, IoanDie soziale und ethnische Zusammensetzung der Bevölkerung în Sarmizegetusa und in Apulum, în Prosopographie und Sozialgeschichte. Studien zur Methodik und Erkenntnismöglichkeit der kaiserlichen Prosopographie (Kolloquium Köln 24.-26. November 1991) Köln-Wien-Weimar 1993,315-337. old.
Hadrianus császár uralkodása idején (117 – 138) Dacia történetében számos jelentős esemény következett be, amely nemcsak a provincia, de az apulumi civil település és a XIII. Gemina történetét is befolyásolta. 117. nyarán kezdetét veszi a Dacia nyugati szomszédságában élő szarmata-jazigok támadása. Ezzel egyszerre ugyanakkor a velük rokon nép, a roxolánok is támadást intéznek keletről veszélyeztetve a provincia egységét. A harcok súlyosságát mutatja, hogy a csatározásokban meghal C. Iulius Quadratus Bassus is, míg a hirtelen császárrá lett Hadrianus kénytelen megszakítani római útját és a térségbe utazik. A roxolánok és jazigok legyőzése és kibékítése után, Hadrianus Daciában is alkalmazza új, birodalmi stratégiáját amely a defenzív, befele forduló augustusi elvekre épülő védelemre épült. Ennek jegyében kerül sor a provincia adminisztratív és katonai újraszervezésére, melynek következtében Dacia három részre oszlik: északon Dacia Porolissensis, középső részén Dacia Superior és déli részén Dacia Inferior nevet kapja a terület. Az új provincia újraszervezése, katonai és politikai vezetése a tehetséges hadvezér, Q. Marcius Turbo feladata volt. Mivel a IIII Flavia Felix legio Singidunumba kerül, a provincia vezetője prétori rangú legatus Augusti pro proaetorae lesz, aki egyben a XIII. Gemina parancsnoki címét is betölti. A provincia 117 és 138 közötti történetéből öt ilyen rangú személyt ismerünk: Cn. Minicius Faustinust, Tiberius Claudius (...),Egnatius (...), Cn. Papirius Aelianust és C. Iulius Bassust.
Székhelyük továbbra is bizonytalan, feltételezhető, hogy a XIII. Gemina castrumában lehetett a helytartói lakosztály, de nem kizárt, hogy a középkorhoz hasonlóan vándorközponttal kell számolnunk. A másik két provinciát egy-egy procurator vezette. Mivel a provincia egyedüli légiója maradt a XIII. Gemina, Dacia Superior és a castrumától délre fekvő civil település jelentősége is megnő. A korból kevés felirat ismert, ezek közül kiemelendő a ma már elveszett CIL III 1078, amely pontosan datálható (Kr. u. 135. december 13.). Hasonlóan az előbbiekhez, a CIL III 1169-et is veteránok állítják. A felirat Sabina Augustának, a császár 136-ban elhunyt és istenné avatott feleségének állít emléket. Sajnos nem lehet tudni, hogy a castrum, a canabae vagy a civil vicus területéről származik. Császári család tagjáról lévén szó, valószínűbb, hogy a castrumban állhatott a szobor és felirata.
Az Antoninusok kora