A Fürgerókalábak zenekar a magyar punk történetének egyik emblematikus együttese. Az együttes, saját meghatározása szerint, az un. "debilcore" zenei irányzatot követte, mely egyesíti a punk lendületes vidámságát a hardcore-ra jellemző könyörtelen brutalitással. Híres volt a fiatalokat foglalkoztató, a mindennapi élet kérdéseit feldolgozó, rendkívül szeretni való szövegeiről, ugyanakkor hiányoznak a punk stílus meglehetősen álszent, lázadást mímelő, világmegváltó témái. A jól eltalált szövegek, a kifinomult, igényes zenei megoldások, és a nagyszerű énekhang kiegészülve a zenekar elementáris színpadi performanszával gyorsan a közönség kedvenceivé tette őket. A zenekar fennállása során nagy sikerrel turnézott szerte az ország határain kívül és belül, nem múlt el fesztivál rókalábak nélkül.

Története A szekszárdi csapat első fellépésére 1994 szilveszterekor került sor a következő felállással: Budavári, Acélos, Nagy Zsigmond Péter, Tarjányi Péter, Nagy Attila. Az első "igazi" koncertig még volt pár fellépés változó tagsággal, de a rendszeresen koncertező zenekar felállása a következő volt: Budavári, Acélos, Jantner Krisztina (basszusgitár), Szerecz Miklós (dob). Ennek a felállásnak az első koncertje 1996. május 10-én volt. Kriszti után jött Kertész Robin (aki nem Róbert, hanem tényleg Robin), Miki után pedig Kovács Tamás. Tamás kilépése után a dobok mögötti üresedést a srácok egy dobgép bevetésével pótolták. A dobgép után jött Moldoványi, utána pedig Benedeczki. Budavári András énekes 2008-as kilépése után egy ideig próbálkoztak új frontember toborzásával, de rövidesen bejelentették a zenekar feloszlását. Ezt követően alapította meg Acélos Balázs a Don Gatto hardcore formációt, mellyel nagy sikerrel folyamatosan turnézik itthon és a környező országokban.

Diszkográfia

Róka'N'Roll (1996) Ugyan az első albumot elég szerény körülmények között rögzítették, ez nem jelentett gondot, igazi koncertzenekarról lévén szó. Az albumon megtalálhatóak azok a szerzemények, melyek kijelölik a zenekar későbbi stílusát. Intro (0:43) Buli Az Élet (1:40) Dezső A Menő (2:16) Mutogatós Bácsi (1:43) Klementina (1:49) Elvisz A Rendőr (1:51) Ez A Szám (1:40) Gumiszoba (1:47) Pattanás (1:46) Szőrös Lábú Lááány (1:59)

Rókamóka (1999) HMR Music Kft. / EDGE Records

Ezen a korongon találhatjuk azokat az örökbecsű számokat (Kakapisi, GY.Ú.R.O.K. és a Buzis dal), melyekkel a zenekar kitörölhetetlenül beírta magát a magyar rock nagykönyvébe. A GY.Ú.R.O.K. című számról készült videóklip a hazai zenetévé, a Z+ kínálatának kedvelt darabja volt. 7459 Lány (01:54) A Bal Herém (01:10) Doghri Nadi! (01:35) Undorító (02:05) Kakapisi (02:40) Hardkór (01:05) Minden Lesz (02:05) Bőrnadrág (01:59) Ákos (01:45) GY.Ú.R.O.K. (01:38) Aranka Néni (02:18) Tanyabuli (02:11) Buzis Dal (02:16)

Katasztróka (2003) HMR Music Kft. / EDGE Records

Ezzel az albumával a zenekar követte a jól bevált hagyományokat: egyszerű, szeretni való témák, pörgős, kifinomult zenei megoldások. Ugyanakkor néhány szerzemény szövegének egyszerűsége mögött olyan mély igazságok húzódnak meg, melyek a Japán haikuk mélységét, intertextuális komplexitását idézi (p. Puding, Blúz). A szövegek igényességét olyan verstechnikai bravúrok színesítik, mint pl. ez a sor a Bőrnadrág c. számban: "az árától a hideg ráz / 48900" Puding (02:04) Britni Szpírsz (01:58) Blúz (01:46) Cseresznyepaprika (01:28) Vákuum (02:19) Kisegér (02:49) Stuka (01:34) Fika (02:01) Véget Ér A... (01:57) Mobil (02:21) Gyagyás Vegás (02:08) Barberkniv (02:49)

Foxabályzó (2007) HMR Music Kft. / EDGE Records

A zenekar utolsó, és egyben legjobban sikerült lemeze, melyet a zenei kiforrottság és a textuális perfekció jellemez. Az eklektikus zenei kompozíciót a punk, a hardcore, a reggae és a rap igényes ötvözése teszi különösen élvezetessé. A feldolgozott témák rendkívül sokféleségét mutatja, hogy találunk közöttük a párválasztás nehézségeit (Kéne Már....), a női lélek nyitjának örök kérdését (Duma), és korai magömlés kellemetlenségével való szembenézést bemutató szerzeményeket (Ejaculatio Praecox). Ugyanakkor a fajsúlyosabb témák is terítékre kerülnek, mint a mainstream zenei élet elsivárosodása (Róka Bugi), vagy az elmúlás (Exitus). A zenekar tehetségét mutatja, hogy témák komolyságától függetlenül minden számból árad a vidám, életigenlő pozitív hangulat. A lemezen közreműködő vendégművészek közül kiemelhetjük Big Daddy L-t, aki a Duma című szám igényes rap betétét énekli. Róka Bugi (02:15) Gyöngynyaklánc (01:44) Quake (01:50) Kéne Már.... (02:34) Ejaculatio Praecox (02:57) Bora Bora (02:40) Zöld Szám (01:56) Duma (03:09) Robogó (03:04) Exitus (02:56)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Rókamóka lemezkritika (EST.hu) Katasztróka lemezkritika (EST.hu) Foxszabályzó lemezkritika (EST.hu) Don Gatto zenekar weboldala

Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1994-ben alakult együttesek Kategória:2009-ben feloszlott együttesek