A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen

A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen című cikksorozatFriedrich Engels: A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen. MEM 1. köt. 479–494. old. Friedrich Engels első angliai tartózkodása (1842. november 29. – 1844. augusztus 26.) idején született műveinek kiemelkedő darabja. A két részből álló munka 1843 május–júniusában íródott, s a The New Moral World című owenista szocialista lap november 4. és 18-i számaiban jelent meg először, angol nyelven, F. Engels aláírással. A mű leglényegesebb gondolata egy tudományos következtetés, mely szerint a kommunizmus eszmekörének és társadalmi mozgalmának kialakulása nem véletlenszerű, hanem szükségszerű történelmi folyamat, mivel Angliában, Franciaországban és Németországban illetve Svájcban egymástól függetlenül, a fejlődés inherens folyamatának eredményeként jutottak el hozzá.Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 479. old.

A társadalmi reform előrehaladása a kontinensen

Franciaország

A franciaországi kommunizmus fejlődésének fő vonása, hogy a legtisztábban politikai formában jelentkezett. A kommunizmus eredete kapcsán, Engels csak utal Babeufre, mivel az többé-kevésbé ismert Angliában. A kommunizmust egy elejtett definícióban úgy jellemzi, mint valódi szabadságot és valódi egyenlőséget. Babeuf kommunizmusát igen primitívnek és felszínesnek találja.

Engels meghatározásában Saint-Simon nem kommunistaként jelenik meg, hanem társadalmi reformerként, akinek kritikája tanulságos lehet az angol olvasók számára. Saint-Simonnak csak egy szektát és néhány kolóniát sikerült alapítania, melyet Engels egyértelmű kudarcnak nyilvánít. Bírálta különcségüket és túlzásaikat, – amivel nevetségessé váltak –, a miszticizmusukat, gazdasági elveiket, mely a munka és tehetség szerinti elosztást alkalmazza szabályozó elvként. „Egy német republikánus, Börne, erről az elvről helyesen jegyezte meg, hogy a tehetséget, ahelyett, hogy jutalmaznák, inkább természetadta előnynek kell tekinteni; következésképp, az egyenlőség helyreállítása végett, levonást kell eszközölni a tehetségesek részesedéséből.” – fűzte hozzá Engels, amely félreérthetetlenül bizonyítja, hogy az egyenlőséget a kommunizmus egyik központi kategóriájának tekinti.Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 481. old.

Engels Fourier-t sokkal értékesebbnek, filozofikusabbnak, tudományosabbnak tartja, szabad munka elméletének néhány lényeges gondolatát tömören ismerteti:

„Fourier mondta ki először a társadalmi filozófiának azt a nagy alaptételét, hogy mivel minden egyénben van hajlam vagy előszeretet a munka valamely különös fajtája iránt, az összes egyének eme hajlamainak összege egészében véve megfelelő erő arra, hogy mindenkinek a szükségleteit kielégítsék. Ebből az elvből következik, hogy ha minden egyén követheti saját hajlamait, ha azt csinálhatja és azt mellőzheti, ami neki tetszik, akkor minden ember szükségleteit ki lehet elégíteni a jelenlegi társadalmi rendszer által alkalmazott erőszakos eszközök nélkül. Ez az állítás merésznek tűnik, mégis, Fourier érvelését követve, megtámadhatatlan, szinte magától értetődik – olyan, mint a Kolumbusz tojása. Fourier kimutatja, hogy minden ember bizonyos fajta munka iránti hajlammal született, hogy az abszolút lustaság képtelenség – ilyesmi soha nem volt és nem is lehet; hogy az emberi elme lényege az, hogy önmaga aktív legyen és a testet aktivitásra sarkallja; s hogy, következésképp, nem szükséges az embereket erőszakkal aktivitásra kényszeríteni, mint a most fennálló társadalmi rendben, csupán helyes irányba kell terelni természetes aktivitásukat. Bebizonyítja továbbá a munka és az élvezet azonosságát, és megmutatja, mennyire észszerűtlen a jelenlegi társadalmi rendszer, amely a kettőt elválasztja egymástól: a munkát fáradsággá változtatja, az élvezetet pedig elérhetetlenné teszi a dolgozók többsége számára. Kifejti azután, hogy észszerű feltételek között miként válhat a munka azzá, ami a rendeltetése – élvezetté, azáltal hogy mindenki követheti a saját hajlamait.”Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 481–482. old.

A továbbiakban méltatja, hogy Fourier megismertette „a szövetkezés előnyét, sőt – szükségességét”, de az owenizmusban ez közismert, így a téma érintése után tovább megy, s rátér a bírálatra. Lényeges következetlenségnek tartja, hogy Fourier „nem törli el a magántulajdont”:

„Fourier falanszterjeiben vagy szövetkezeti gazdaságaiban vannak gazdagok és szegények, tőkések és munkások. Az összes tagok tulajdona egy közös alapot alkot, a szövetkezet kereskedelmi, mezőgazdasági és ipari tevékenységet folytat, a jövedelmet elosztják a tagok között: egy részét munkabér formájában, másik részét a jártasság és a tehetség jutalmaképpen, a harmadik részét pedig mint a tőke kamatát. Így aztán hiába a szövetkezésről meg a szabad munkáról hangoztatott sok szép elmélet, hiába a kereskedelmet, az önzést meg a konkurenciát ostorozó sok felháborodott szónoklat: gyakorlatilag ez a régi konkurencia-rendszer, csak javított alapokon; liberálisabb elveken nyugvó szegénytörvény-bastille„Az 1834-es »új szegénytörvény« (»New Poor Law« – Poor Law Amendment Act) a szegénykérdés megoldására egyetlen hatékony módszert ismer: dologházba zárásukat és kényszermunkán való foglalkoztatásukat. (A törvényről lásd még: MEM 1. köt. 397. old.) A dologházakat (amelyek most nagyon benépesültek) gúnyosan »szegénytörvény-bastille-oknak« nevezték.” Jegyzetek (253) MEM 1. köt. 612. old.”Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 482. old.

Ezek után felhívja a figyelmet legtehetségesebbnek tartott publicistájukra, Victor Prosper Considerant-ra, és lapjukra a „Phalange”-ra, majd megemlíti a fourierizmus angliai képviselőjeként Hugh Dohertyt. Saint-Simon és Fourier ismertetése politikamentességük sommás kritikájával végződik: „Fentebb mondottam, hogy mindennek, ami Franciaországban országos jelentőségűvé akar válni, politikai természetűnek kell lennie, különben kudarcot vall. Saint-Simon és Fourier egyáltalán nem törődtek a politikával, terveik ezért nem váltak a nemzet közkincsévé, csak szűk körben vitatkoztak róluk.”Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 483. old.

Az alábbiakban rátér a „modern francia kommunizmusra”, melynek keletkezéséről csak annyit közöl, hogy: az 1830-as forradalom kudarca ösztönözte létrejöttét; köztársasági érzelmű munkások között született Franciaország nagyvárosaiban; tantételeiben sok tekintetben visszanyúlt Babeuf-höz; s többnyire titkos társaságok formájában állt fenn. Két irányzatot nevez meg, mindkettő Théodore Dézamy ideológiai befolyása alatt áll, materialista: az egyik az 1840-ben alakult „Travailleurs égalitaires” (Egyenlőségpárti munkások) titkos társasága, illetve a másik az 1841-ben, a „L’Humanitaire” c. újság körül létrejött humanitáriusok titkos társasága.Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 483–484. old. Ezek csak rövid ideig léteztek, s a későbbiekben Étienne Cabet „ikáriai kommunizmus”-a terjedt el.

A francia kommunistákat érő kritikák közül elsőként említi a kormány erőszakos megdöntésére irányuló titkos szervezkedés formáját, amely „szükségtelen törvényes üldözésnek teszi ki” ezen szervezeteket. Gyakori kérdés feléjük, hogy miért nem létesítenek kommunisztikus telepeket, mint az angolok? Engels:

„Erre az a válaszom, hogy nem mernek. Ha megtennék, első kísérletüket katonák vernék le. De még ha meg is tűrnének egy ilyen kísérletet, semmi hasznuk sem volna belőle. A „Harmónia”-telepet én mindig csak kísérletnek tekintettem, amelynek az a célja, hogy bebizonyítsa Owen úr terveinek gyakorlati megvalósíthatóságát, s kedvezőbb színben tüntesse fel a közvélemény előtt a társadalmi bajok orvoslására irányuló szocialista terveket. Nos, ha ez így van, akkor egy ilyen kísérletnek Franciaországban semmi haszna. Ne azt mutassátok meg a franciáknak, hogy terveitek praktikusak, mert erre csak hidegség és közömbösség lesz a válaszuk. Azt mutassátok meg nekik, hogy kommunisztikus telepeitek nem fogják az emberiséget egy „vaskezű önkény” igájába hajtani, ahogy a chartista Bairstow úr mondta legutóbb, Watts úrral vitázva.„1843. október 11–13-án Manchesterben nyilvános vita folyt le J. Bairstow chartista szónok és J. Watts között, aki abban az időben az owenizmus hirdetője volt. Engels e vitán valószínűleg részt vett.” Jegyzetek (256) MEM 1. köt. 612. old. Azt mutassátok meg nekik, hogy a valódi szabadság és a valódi egyenlőség csakis kommunista berendezkedés esetén lehetséges, mutassátok meg, hogy az igazságosság követeli az ilyen berendezkedést, s akkor egytől egyig mellétek fognak állni.”

Engels megállapítja, hogy Cabet kommunizmusa fejlettebb formát képvisel a korábbiaknál, mivel magába olvasztotta, ami észszerűt talált Saint-Simon és Fourier tanaiban. Felhívja továbbá a figyelmet egy érdekes ellentmondásra: míg az angliai vallásos társadalmi környezet általában ateista szocializmust hozott létre, addig a hitetlenségükről híres franciák kommunizmusa nagyrészt keresztény. Engels ezen írásában Proudhont lelkes elismeréssel illeti, itt még nyoma sincs a későbbi csípős bírálatoknak:

„Franciaország kiváló elméinek legtöbbje üdvözölte a kommunizmus megszületését; a metafizikus Pierre Leroux, George Sand írónő, neme jogainak bátor védelmezője; Lamennais abbé, az »Egy hívő szavai« szerzője és még sokan mások többé-kevésbé hajlanak a kommunista tanok felé. De a legjelentősebb író ezen a területen Proudhon, egy fiatalember, aki két vagy három éve tette közzé »Mi a tulajdon?« (»Qu’est-ce que la propriété?«) című munkáját, amelyben ezt a választ adta: »La propriété c'est le vol«, a tulajdon lopás.Pierre-Joseph Proudhon: Qu’est-ce que la propriété? Párizs 1840. 2. old. Ez a legfilozofikusabb mű, amelyet kommunista francia nyelven írt; s ha egy francia könyvet szeretnék angolra lefordítva látni, ez az. A magántulajdon jogát, ez intézmény következményeit – a konkurenciát, az erkölcstelenséget, a nyomort – a szerző olyan szellemi erővel, igazi tudományos kutatás alapján fejti ki, amilyent soha nem láttam még egyetlen kötetben egyesítve. Amellett nagyon fontos megjegyzéseket tesz a kormányzatra; miután kimutatja, hogy a kormányzat minden fajtája, mindegy, hogy demokráciáról, arisztokráciáról vagy monarchiáról van-e szó, egyaránt kifogásolható, hogy uralkodik, s hogy a legjobb esetben a többség ereje nyomja el a kisebbség gyengeségét, végül erre a következtetésre jut: »l’anarchie!« – anarchiát akarunk: senki se uralkodjék, mindenki csak magának tartozzék felelősséggel.”Friedrich Engels: i. m.: MEM 1. köt. 486. old.

Engels közzé tesz egy becslést, mely szerint a francia ikáriai kommunisták száma félmillió, s megemlíti újságjaikat, a Cabet által szerkesztett havilapot, a „Populair”-t.„»Le Populaire de 1841« az ikáriai kommunisták lapja, 1841-től 1852-ig jelent meg Párizsban, 1849-ig Cabet szerkesztette. Nevét megkülönböztetésül kapta a Cabet által 1833-tól 1835-ig kiadott »Le Populaire« c. radikális hetilaptól.” Jegyzetek (259) MEM 1. köt. 613. old. és a Pierre Leroux kiadásában megjelenő, filozófiai jellegű „Revue indépendante”-t.„»La Revue indépendante« az utópikus szocializmus befolyása alatt álló társadalompolitikai havi folyóirat, 1841-től 1848-ig jelent meg Pierre Leroux, George Sand és Louis Viardot szerkesztésében Párizsban.” Jegyzetek (260) MEM 1. köt. 613. old.

Németország és Svájc

Németország tekintetében vázolja a történelmi előzményeket a reformációig visszamenőleg. Luther és főleg Thomas Münzer tevékenységére tér ki, utóbbinak a politikai követelései közül kiemeli a tulajdonközösséget és a társadalmi egyenlőséget, amelyek a vallási köntös ellenére megtartották maradandó racionális tartalmukat.