Az 1956-os Tour de France volt a 43. francia körverseny. 1956. július 5-e és július 28-a között rendezték. A francia nemzeti csapatban sok volt az ellentét, Pierre Barbotin volt a vezetője de André Darrigade rendre megelőzte, öt szakaszon viselte a sárga trikót. Roger Walkowiak az északkeleti francia csapat újonca, rendre a második, harmadik helyen végzet, ezzel is átvette az összetettben a vezetést a hetedik szakaszon. Jan Adriaenssens belga majd Wout Wagtmans holland kerekes vezetett a tizenhetedik szakaszig, ezután újra Walkowiak került az összetett verseny élére. A utolsó előtti szakaszon Roger Hassenforder volt szökésben, 187 kilométeren vezetve nyert szakaszt. Roger Walkowiak győzelme megosztotta a véleményeket, sokan tartották méltatlannak míg mások dicsérték kitartását. Firmin Lambot 1922-ben hasonlóan szakaszgyőzelem nélkül lett bajnok, de ö később is bizonyított Walkowiak-kal ellentétben. Először lépte át a verseny átlagsebessége a 35 kilométer/órát.

Szakaszok SzakaszIdőpontVégpontokJellegeHossz (km)SzakaszgyőztesÖsszetett első1 július 5. Reims – Liège alt=|link=|22px Sík szakasz 223 2 július 6. Liège – Lille alt=|link=|22px Sík szakasz 217 3 július 7. Lille – Rouen alt=|link=|22px Sík szakasz 225 4A július 8. Rouen – Circuit des Essarts alt=|link=|22px Csapat időfutam 15,1 4B július 8. Rouen – Caen alt=|link=|22px Sík szakasz 125 5 július 9. Caen – Saint-Malo alt=|link=|22px Sík szakasz 189 6 július 10. Saint-Malo – Lorient alt=|link=|22px Sík szakasz 192 7 július 11. Lorient – Angers alt=|link=|22px Sík szakasz 244 8 július 12. Angers – La Rochelle alt=|link=|22px Sík szakasz 180 9 július 13. La Rochelle – Bordeaux alt=|link=|22px Sík szakasz 219 10 július 15. Bordeaux – Bayonne alt=|link=|22px Sík szakasz 201 11 július 16. Bayonne – Pau alt=|link=|22px Hegyi szakasz 255 12 július 17. Pau – Luchon alt=|link=|22px Hegyi szakasz 130 13 július 18. Luchon – Toulouse alt=|link=|22px Hegyi szakasz 176 14 július 19. Toulouse – Montpellier alt=|link=|22px Sík szakasz 231 15 július 20. Montpellier – Aix-en-Provence alt=|link=|22px Sík szakasz 204 16 július 22. Aix-en-Provence – Gap alt=|link=|22px Hegyi szakasz 203 17 július 23. Gap – Torino alt=|link=|22px Hegyi szakasz 234 18 július 24. Torino – Grenoble alt=|link=|22px Hegyi szakasz 250 19 július 25. Grenoble – Saint-Étienne alt=|link=|22px Hegyi szakasz 173 20 július 26. Saint-Étienne – Lyon alt=|link=|22px Egyéni időfutam 73 21 július 27. Lyon – Montluçon alt=|link=|22px Hegyi szakasz 237 22 július 28. Montluçon – Párizs alt=|link=|22px Sík szakasz 331

Végeredmény Egyéni verseny

VersenyzőCsapatIdő1 Roger Walkowiak 20px|sárga trikó Északkelet 124 óra 01' 16"2 Gilbert Bauvin Franciaország +1' 25"3 Jan Adriaensens Belgium +3' 44"4 Federico Bahamontes Spanyolország +10' 14"5 Nino Defilippis Olaszország +10' 25"6 Wout Wagtmans Hollandia +10' 59"7 Nello Lauredi Délkelet +14' 01"8 Stan Ockers 20px|zöld trikó Belgium +16' 52"9 René Privat Franciaország +22' 59"10 Antonio Barbosa Luxemburg+vegyes +26' 03" 120 induló 88 célba érő

Pont verseny

VersenyzőCsapatIdő1 Stan Ockers 20px|zöld trikó Belgium 2802 Fernand Picot Hollandia 4643 Gerrit Voorting Hollandia 4654 André Darrigade Franciaország 4895 Gilbert Bauvin Franciaország 5106 Daan de Groot Hollandia 5467 Gilbert Desmet Belgium 5788 Nino Defilippis Olaszország 5969 Nello Lauredi Délkelet 62410 Antonio Barbosa Luxemburg+vegyes 628

Hegyek királya

VersenyzőCsapatPont1 Charly Gaul Luxemburg+vegyes 712 Federico Bahamontes Spanyolország 673 Valentin Hout Délnyugat 654 Stan Ockers Belgium 555 Richard van Gerechten Belgium 306 Roger Walkowiak Északkelet 227 Jean-Pierre Schmitz Luxemburg+vegyes 158 Raymond Meyzencq Délkelet 149 Jean Forestier Franciaország 139 Jan Asriaensens Belgium 139 Bernardo Ruiz Spanyolország 13

Csapatverseny

CsapatIdő1 Belgium 389 óra 47' 42"2 Olaszország +1 óra 01' 04"3 Hollandia +1 óra 13' 11"4 Franciaország +1 óra 24' 08"5 Nyugat +1 óra 44' 12"6 Délkelet +1 óra 57' 39"7 Spanyolország +3 óra 04' 35"8 Luxemburg+vegyes +3 óra 12' 59"9 Északkelet +3 óra 55' 25"10 Délkelet +4 óra 43' 10"11 Île-de-France +5 óra 33' 50"12 Svájc +6 óra 41' 33"

További információk

A verseny végeredménye Emlékezés a bajnokokra

Tour Kategória:Tour de France