Mező Mihály (Gyula, 1978. augusztus 1. –) magyar énekes-gitáros zenész, többek között a Magna Cum Laude énekese.

2015–2018 között levelező tagozaton tanult a Baptista Teológiai Akadémián, szakirányként a misszió szakon, ahol 2018-ban teológiai diplomát szerzett

Élete Szülei doboziak, három testvére van: Kitti, Tünde és Róbert.

1984 és 1992 között Dobozon végezte az általános iskolát. Már 1989-ben fellépett a település hagyományőrző cigány együttesében, amelynek művészeti vezetője az édesapja volt. Édesanyja is zenészcsaládból származik, hegedűn, nagybőgőn, cimbalmon játszanak tagjai. Ezután Gyulán, a Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégiumban először a kosárfonó, majd a faműves szakmát tanulta ki. Tanárai biztatására, a szakmunkásvizsgák letétele után nappali tagozatos képzésben le is érettségizett.„Példakép állítása” Mező Misi iskolánk volt tanulójának előadása , a Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai honlapja, gondocsszki.sulinet.hu – 2014. február 20. Később asztalosműhelyben is dolgozott, és lakberendező is lett, de a zene játszott központi szerepet az életében.

Középiskolai évei alatt, 1992–1996 között a Három amigo iskolai zenekarban zenélt. 1999-től Hevesi Imre La bomba nevű együttesének alapító tagja és évekig szólistája volt – ami repertoárján széles zenei skála szerepelt: a chilei dalokon át a gipsy, spanyol, afro-kubai népzenéig, – amiből 2005-ben összeegyeztethetetlenség miatt kizárták.

1999-ben alakult meg a Magna Cum Laude zenekar, amelyben azóta is énekel. Tíz év alatt országosan ismertté váltak. 2007-ben „az év hazai popalbuma” kategóriában (a Minden állomással) Fonogram-díjat nyertek.Nyertesek 2007 Fonogram.hu (hozzáférés: 2019. március 21.) 2009-ben a banda 10. évfordulóján jelent meg a 999 című album, és az együttes a Petőfi Csarnokban adott jubileumi koncertet. Több számuk is felkérésre készült. 2007-ben Boros Gyula szervezőnek felajánlották a Színezd újra! című dalt a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) himnuszának. A Pálinkadal Buza Sándor műsorvezető felkérésre készült, és ő is pályázta a Pálinkafesztiválra – bár ott nem nyert, berakták a repertoárjukba, és később számos sikert arattak vele. A Vidéki Sanzon című dal pedig a 2007-ben elkészült S.O.S. szerelem! című film betétdala lett. 2011-ben egy 25 fős katonazenekarral, az ABS Big Banddel közös projektben néhány Magna-dalt áthangszereltek szvingritmusra. A Művészetek Palotájában előadott koncert után a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is felléptek ugyanezzel a felállással. Az együttes ünnepi fellépésein együtt énekelhetett Lukács Lászlóval,-ej-: Ma este Lukács Laci a Magna Cum Laudéval lép fel, zene.hu – 2009. június 5. Révész Sándorral,Sz. Gy. Révész hozta az MCL aranyát , www.beol.hu – 2008. január 3. Pataki Attilával,Mező Misiék ismét egy legendával ünnepelnek , rtl.hu – 2010. december 7. Nagy FeróvalNagy Feróval megy Londonba a Magna Cum Laude , beol.hu – 2012. március 27. és Lovasi Andrással is.

Számos jótékonysági akció együttműködője, kezdeményezője. Egy 2010-ben Dobozon tartott jótékony célú Mikulás-ünnepség keretében értékes hangszercsomagot ajándékozott egykori iskolájának. 2011-ben a Hajrá Peti! Alapítvány kezdeményezésére, 19 énekes társával együtt elénekelték a Váltsd valóra című dalt, a rászoruló családok felvilágosítását célzó kampány keretében, és a szervezet több akciójában is részt vesz. Folyamatosan segíti a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány munkáját – 2014-ben például 14 gitárt is szerzett az alapítványnak, amiket tehetséges gyerekek kaptak meg.Timár Kriszta: Anti zeneterápiával segít a daganatos gyermekeknek , delmagyar.hu – 2014. május 9.Beteg gyermekeknek segít zenéjével Seres Antal, zene.hu – 2019. március 20. Dolgozik a Baptista Szeretetszolgálatnál,Vona Ildikó: „Az embernek képeznie kell magát” – beszélgetés Mező Misivel, a Magna Cum Laude frontemberével, pannonhirnok.com – 2015. október 22. 2014-től pedig a MOL Motoros Family nagykövete is.Macko: Íme az új családunk: a MOL Motoros Family, onroad.hu – 2014. március 19.„A család lényege, hogy segítünk egymáson” – MOL Motoros Family (10–13. old.), MOL Magyarország, Stílus & Lendület magazin 2014. július Zenekarával a tehetséges fiatalok, valamint a hátrányos helyzetben lévők megsegítésére létrehozták a Magna Cum Laude Alapítványt. 2011-ben például 24 tonnányi élelmiszert és más szükségleteket, adományokat szállíttatott a Böjte Csaba által vezetett gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthonba.A Magna Cum Laude Böjte Csaba árváinak gyűjtött, Hír6.hu – 2011. december 14.

A The Voice tehetségkutató verseny 2012–2013-as évadjának egyik „Mestere” volt, Malek Andrea, Somló Tamás és Molnár Ferenc Caramel társaságában. Ez után 2014–2015-ben felkérték a TV2-n a Rising Star zenei tehetségkutató műsor első évadában zsűritagnak. 2017. december 6-án jelentették be, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorának, A Dal 2018-nak lett az egyik zsűritagja, aminek 2019-es adásba is visszatért.A Magna Cum Laude énekes-gitárosa visszatér A Dal stúdiójába, petofilive.hu – 2018. december 19.

2014-ben Farkas Róbert meghívta, hogy csatlakozzon a Budapest Bár énekesei közé a zenekar ötödik nagylemezére és koncertjeikre.

2016-ban Szűcs Krisztiánnal – aki a „másik frontember” –, Mihalik Ábellel és Szepesi Zsolttal közösen megalapították a NAZA nevű zenekart. Ebben a leginkább popos, de mégis eklektikus hangszerelésű formációban nem csak énekes-frontember, basszusgitározik is.MTI: Elkészítette bemutatkozó albumát a NAZA , delmagyar.hu – 2017. június 28.

Vendégként hívták koncertezni 2018-ban Nagy Feró életműkoncertjére, a Neoton Família sztárjai az Arénába,Nagy Feró életműkoncert – Beatrice 40: sztárvendégek, + új gitáros a zenekarban (2018.ápr.7.,Aréna), rockpanorama – 2018. április 2.Megyeri Nóra: A Neoton Família örök slágerei az Arénában csendültek fel, zene.hu – 2018. október 15. vagy korábban az Ismerős Arcok a PeCsába, de többször együtt énekelt Bangó Margittal is – a Budapest Bárral és akkor is, amikor Anthony Bourdain Magyarországon forgatta gasztrofilmjét a CNN-nek.Bangó Margit így nyűgözte le a CNN stábját, retromuzsika.hukbv: Bangó Margit világsztárnak főzött, borsonline.hu – 2015. június 5.

Külön nem „hirdeti”, de felvállalja, fontosak számára a gyökerek és a hit. Édesanyja halála után tért meg. A Baptista Teológiai Akadémia misszió szakánFái: Csak papíron lesz pap Mező Misi, borsonline.hu – 2017. július 2. 2018-ban teológiai diplomát szerzett, hogy minél többet megtudjon a Bibliáról, a hitről, Istenről. Szakdolgozata olyan zenészekkel készített interjúkon alapul, akik vallásosak, mint például Pajor Tamás, vagy Szikora Róbert. Ellátogatott a fiatalkorúak börtönébe is, ahol beszélt arról, hogy azok számára sem reménytelen a siker, akik szegény cigány családba születnek. A reformáció ötszázadik emlékévében a „Reformáció arcai” kerekasztalbeszélgetés-sorozat első vendégeReformációi Emlékbizottság: Egyéni életutak és a reformáció – Mező Misivel indul a „Reformáció arcai” kerekasztalbeszélgetés-sorozat , evangelikus.hu – 2017. május 24. és a Papp László Budapest Sportarénában rendezett megemlékezés egyik fellépője volt.evangelikus.hu: Reformáció 500: Gála, baptist.hu – 2017. november 1. 2016 óta zsűritagja a Szikra díjnak.Csontos Kata: Fülbevaló Extra – Mező Misi és a Szikra díj, Baptista Rádió baptist.hu – 2016. október 4.Zsűri, szikraprojekt.hu (hozzáférés: 2019. április 19.)

Az énekes igyekszik távol tartani magánéletét a bulvártól, hogy minél több és minőségi időt töltsön szeretteivel. 2010-ben alapított családot. Felesége, Dóri, pedagógusként dolgozott. A 16. kerületben laknak.Busi Ottó: Díszpolgárrá választotta szülőfaluja Mező Misit , beol.hu – 2018. december 17.Tudtátok, hogy Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere is a Kertvárosban lakik? Ezen a héten neki teszünk fel 13+1 kérdést, Kertvárosi Polgár, szeretlek-kertvaros.blogstar.hu – 2018. február 26. Gyermekeik: Nimród, 2012-ben, Bíborka 2015-ben, Boróka 2017-ben (33:20–38:00) László Zámbó YouTube-csatornáján – Közzététel: 2019. márc. 18. született. A Szentmihályi Játszókert Óvoda Bercsényi utcai Tagóvodájának felújítási munkálataihoz szervezéssel, anyagilag és tevőlegesen is hozzájárult.SZRZS: Kis lépés az Önkormányzatnak, nagy lépés az óvodásoknak (5. old.), XVI. Kerületi Újság XXVII. évfolyam 9. szám, bp16.hu – 2018. május 9.

Díjak, elismerések Karácsonyi pályázat első hely, Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégium EDÜ népdal, hangszeres népzene kategória (zenekar) arany minősítés (1997)Az Erkel Diákünnepek díjazottjai, Békés Megyei Hírlap 52. évfolyam 98. szám, library.hungaricana.hu – 1997. április 28. EDÜ népi iparművészet kategória arany minősítés (1997, 1999)Az EDÜ eredményei, Békés Megyei Hírlap 54. évfolyam 104. szám, library.hungaricana.hu – 1999. május 6. Országos Vándorlegény Pályázat első hely – Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Göndöcs Benedek-díj szorgalmáért és közösségi munkájáért, Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégium (2000) Doboz díszpolgára (2018)B.O.: Doboz díszpolgára lett a Magna Cum Laude frontembere beol.hu – 2018. október 22. 2018 Baptista Művésze, Baptista Művészeti Napok (2018)Murányi Anita: Baptista Művészeti Napok 2018 – gálakoncert és díjátadó, baptist.hu – 2018. november 26. Budapest XVI. kerület díszpolgára (2019)Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából, bp16.hu – 2019. március 18. A Petőfi Zenei Díj 2019 év férfi előadója jelöltje (2019) Békés Vármegyei Prima Díj (2025)„Prima díjátadó gála: ők kapták az elismeréseket” – BEOL, 2025. november 1.

Diszkográfia Magna Cum Laude

AlbumokMagna Cum Laude, discogs.comMagna Cum Laude , dalok.hu Hangolj át (CD, album, Magneoton, 2003) Minden állomás (CD, album, Magneoton, 2006) 2007Arany- és platinalemezek kereső, zene.slagerlistak.hu Magnatofon (CD, album, Magneoton, 2007) Jubileum 1, 2 (DVD-V, PAL / 2xCD, album, Magneoton, 2009) 2010 999 (CD, album, Magneoton, 2009) 2011 Csak ülünk és zenélünk (CD, album, Magneoton, 2010) Belső Égés (CD+DVD, Magneoton, 2010) Köszönet (CD, album, Warner Music Group, 2014) Gyulai Húszfeldolgozó part1 / part2 (2 CD, album, M-Prod Artist, 2019) 2019

Kis- és középlemezek Osztály (CD, maxi, Family (2), 2003) Ha lemegy a nap (CD, maxi, Magneoton, 2003) Te légy most… (CD, single, Magneoton, 2005) Vidéki Sanzon (CD, maxi, Magneoton, 2005) Magna Cum Laude Feat. Sub Bass Monster – Lehet, hogy eltört (CDr, single, Magneoton, 2006) Visszhang (CDr, single, Magneoton, 2007) Átkozott nők (CDr, single, Magneoton, 2008) Gondatlanságból elkövetett emberölelés (CDr, single, Magneoton, 2008) Te leszel az ajándék a fa alatt! (single, Magneoton, 2011) Mid nem voltam még neked (single, Magneoton, 2012) Köszönet (DJ Junior & Roger Slato Remix) (maxi single, Magneoton, 2013) Nem, Nem, Nem (single, Magneoton, 2014) Tájról tájra (single, Magneoton, 2015) A legjobb otthon (single, Magneoton, 2015) Mit ér? (single, M-Prod Artist, 2018) Gyerünk Tavasz! (single, M-Prod Artist, 2018)

NAZA Albumok, kis- és középlemezekNAZA , dalok.hu Az kell, ami nincs (album, 2017) Senkid vagyok (EP, 2018)

La Bomba La Bomba (album, Hevesi-Petneházi (HEPI) Stúdió, 2002)La Bomba album, mymusic.hu

További albumokon, válogatásokon Charlie – album: Chip-Chip Chokas Chip Rock-Magyarország (CD, 2009)Mező Mihály, discogs.com Én a bánatot csak mindig kifogom – album: Budapest Bár Volume 5: Délutáni Csókok (Bangó Margittal, CD, 2014)Budapest Bár – Volume 5: Délutáni Csókok, discogs.com Az utolsó szerelmes dal – album: Budapest Bár Volume 5: Húszezer Éjszakás Kaland (CD, 2014)Budapest Bár – Volume 5: Húszezer Éjszakás Kaland, discogs.com Árnyéknak lenni – album: Ismerős Arcok: Tizenöt év gondolatban és dalban zenész barátainkkal 1999–2014 (GrundRecords kiadó, CD, 2014)Tizenöt év gondolatban és dalban zenész barátainkkal, rockdiszkont.hu Bordal – album: Budapest Bár Klezmer (CD, 2014)Budapest Bár – Klezmer, discogs.com Egy szó miatt – album: Különböző – Best Hits 20 (hanglemez, 2016)