Arany Lajos (Putnok, 1958. december 12. –) magyar újságíró, szerkesztő, anyanyelvi lektor, tanár, a Magyar Kultúra Lovagja.
Életpályája 1983-ban végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként; a 19. századi magyar irodalomból speciális szakképzésben részesült.
Publikációs, újságírói tevékenysége 1981-ben indult: kezdetben a debreceni Egyetemi Élet c. lap, majd a Hajdú-bihari Napló részére írt recenziókat, portrékat. Publikált a nyolcvanas évekbeli Debrecen c. hetilapban, ott irodalmi rovatot szerkesztett, dolgozott más sajtóorgánumoknak, köztük a Napjaink és az Új Hegyvidék c. folyóiratnak, a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében másfél évtizeden át (1986–2000) belső munkatársi feladatokat is ellátott. 1990-ben olvasószerkesztőként részt vett a Debreceni Krónika c. napilap alapításában. 1992-ben a Világító Ceruza c. közoktatási lap szerkesztője volt.
A 2012-ben indult, 2019-ig megjelent Stádium című, Pozsgay Imre által alapított országos társadalmi és kulturális folyóirat anyanyelvi lektori, olvasószerkesztői feladatait vállalta.
2012 óta a Reformátusok Lapja munkatársa: anyanyelvi rovatának állandó szerzője, 2018-tól az orgánum anyanyelvi lektora, később a Reformatus.hu, majd a Reformátusok Lapja online olvasószerkesztője.
2018-tól a Debreceni Médiaakadémia tanára volt, annak megszűnéséig (2023).
Pályája kezdete óta ezres nagyságrendben publikált újságcikkeket, számos esszét, tanulmányt is írt. Ezek között eddig mintegy ötszáz anyanyelvápoló írása jelent meg (Reformátusok Lapja hetilap, Debreceni Disputa, Mediárium, Stádium, Szókimondó c. folyóiratok, PolgárPortál). Több száz nyelvi cikke a világhálón is olvasható (Reformatusoklapja.hu, PolgárPortál – Civilek.info, Dehir.hu, Diszpolgar.hu).
A Protestáns Újságírók Szövetségének és az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja.
1986-ban született lánya, Arany Eszter (angol-néprajz szakon diplomázott a Debreceni Egyetemen).
Tanári pályáját a KLTE Gyakorlógimnáziumában kezdte, a diplomázás évében. Később is tanított az egyetemi intézményrendszerben: a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumában oktatói, illetve vezetőtanári feladatokat látott el; a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakján 2007-től óraadó tanári feladatokat vállalt.
1993-ben kezdett a református iskolarendszerben, majd médiában is dolgozni: a kommunikáció szak alapítása óta, annak kifutásáig, 2015-ig vett részt a médiaszakemberek képzésében, a volt Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán, majd 2011-től, miután a főiskola integrálódott a Debreceni Református Hittudományi Egyetembe (DRHE), az egyetemen. Előbb óraadó volt a főiskola kommunikáció- és médiatudomány szakján, 2001 és 2005 között Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tanított, s ott igazgatóhelyettesként is tevékenykedett; 2005 szeptemberétől teljes állásban a főiskolán, 2011-től az egyetemen dolgozott: a DRHE Kommunikáció- és Társadalomtudományi Intézetének munkatársaként, két médiaműhely – a Debreceni Főnix c. református ifjúsági lap (2001–2014) és a Lícium Médiaportál főszerkesztőjeként (2007–2015). A portált főszerkesztése alatt 2007-ben az Év Honlapja Különdíjával, majd az Év Campus Honlapja 2012 különdíjával tüntették ki.Különdíjas a debreceni honlap A főiskola, majd a hittudományi egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakján sajtóműfaj-elméletet és -gyakorlatot, sajtónyelvet, egyházi sajtót, kreatív írást tanított. Sajtó-önképzőkört vezetett a Kollégium gimnáziumában és általános iskolájában.
Dolgozott a Tiszántúli Református Egyházkerület kiadványai (köztük a Református Tiszántúl), valamint hittudományi egyetemi folyóiratok (Mediárium, Studia Theologica Debrecinensis) olvasószerkesztőjeként, anyanyelvi lektoraként.
Lektora volt a 2000 és 2011 között fennállt Debrecen hetilapnak ("a város lapjá"-nak) és a 2007–2010 között megjelent Hajdú-Bihari Hétnek, s anyanyelvi lektora a 2003-tól 2010-ig kiadott Debreceni Disputa c. folyóiratnak.
1991-től lát el érettségi elnöki feladatokat.
1989 óta mintegy háromszáz képzőművészeti kiállítást nyitott meg, elsősorban Debrecenben és Hajdú-Bihar megye más városaiban, településein, s mondott tárlatnyitó beszédet más helyszínek között a fővárosban is, a Debreceni Református Kollégiumban tárlatvezetéseket tartott. Számos anyanyelvápoló és irodalmi-művészeti értékeket kiemelő előadást, referátumot tartott felsőoktatási, közművelődési intézményekben, iskolákban – első sorban az anyaországban és a Felvidéken.
Öröklés jogán 1995-ben vált tagjává a Vitézi Rendnek – érdemszerző őse anyai nagyapja, vitéz Bakos István, a m. kir. 2. hadsereg „Görgey Arthúr” 13. honvéd gyalogezrede katonájaként, a keleti hadszíntéren halt hősi halált, 1942-ben, öt kislánya maradt félárván.
Szülei: Arany Lajos és Bakos Piroska, Eötvös József-díjas pedagógusok, mindketten Varbóc díszpolgárai.
Házas, felesége Arany-Harmati Edina szociológus, újságíró, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ minőségirányítási munkatársa; 2017-ben született gyermekük, Arany Bence Benedek.
Díjak, kitüntetések Honvédelemért Kitüntető Cím (1994) – a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterétől Boromisza Tibor-emlékérem (1996) – „a Hortobágyi Alkotótáborért kifejtett eredményes tevékenységéért”, e nemzetközi képzőművészeti alkotótábor kuratóriumától s a művésztelep fenntartójától, a Cívis Rt.-től Az Év Újságírója – a szabad magyar sajtó napja alkalmából (2000. március 15.; Hajdú-Bihari Napló) – az Inform Stúdió kollektívájától Horthy Miklós Ezüst Emlékérem (2000) – „a magyarságért végzett kiemelkedő érdemei elismeréséül”, a – nemzetközi lovagrendek sorába tartozó – Vitézi Rend főkapitányától Holló László-díj (2008) – „kiemelkedő irodalmi és művészeti tevékenységéért” – a Holló László-díj kuratóriumától; átadta: dr. Ujváry Zoltán professor emeritus, a kuratórium elnöke Jókai-díj (2017) – a budapesti székhelyű Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága és a révkomáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület által alapított nemzetközi irodalmi elismerés; átadta: Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Kultúra Lovagrendjének alapító elnöke. Brassai művészeti díj (2019) – „Debrecen város és Hajdú-Bihar megye művészeti–kulturális életében betöltött meghatározó, értékteremtő munkájáért, a képzőművészeti kultúrát támogató, a művészeti újságírás területén végzett fáradhatatlan tevékenységéért” – a díj kuratóriumától. Átadta: Komiszár János Csokonai-díjas festőművész, művészeti író, a kuratórium elnöke A Magyar Kultúra Lovagja (2026) – „A magyar nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése érdekében végzett munkájáért”https://magyarnemzet.hu/kultura/2026/01/magyar-kultura-lovagja-arany-lajos-debrecen
Könyvek, önálló kiadványok Ihlet a rónán. A Hortobágyi Alkotótábor. Debrecen, 1996, Cívis Hotel és Gasztronómia Rt. A hírtől a tárcáig. Sajtóműfaj-elmélet. Debrecen, 2001, KFRTKF – Kölcsey Kommunikációs Könyvtár Telekes Béla és korai szerelmi költészete. Perkupa, 2002, Galyasági Füzetek 7.Telekes Béla és korai szerelmi költészete. Perkupa, 2002, Galyasági Füzetek 7. Sajtónyelvőr. Debrecen, 2005, KFRTKF – Kölcsey Kommunikációs Könyvtár Toronyőrök – Publicisztikai antológia I., II., Debrecen, 2006, 2007, KFRTKF – Kölcsey Kommunikációs Könyvtár Szent hír és szabad vélemény. Sajtóműfaj-elmélet, Debrecen, 2010 (2., átdolgozott kiadás), KFRTKF – Kölcsey Kommunikációs Könyvtár Komiszár János festményeiről, Debrecen, 2019
Publikációk könyvekben, társszerzőként Hajdú-Bihar megye jelentősebb műemlékei. In: Magyarország megyei kézikönyvei 8.: Hajdú-Bihar megye kézikönyve. Debrecen, 1998, Csiszér Bt.- Ceba Kiadó Arany Lajos – Erdei Sándor – Vitéz Ferenc – Vida Lajos: Komiszár János grafikai munkássága, Suliszervíz Oktatási és Szakértői Iroda, 2011, Debrecen Esszéportré Áprily Lajosról, Kodolányi Jánosról, Reményik Sándorról, Szabó Dezsőről, Szász Károlyról és Wass Albertről a Protestáns hősök c. könyvsorozat 2. kötetében. Press-Pannonica-Media, Budapest, 2017 Esszéportré Fodor Andrásról, Horváth Jánosról és Jékely Zoltánról a Protestáns hősök c. könyvsorozat 3. kötetében. Press-Pannonica-Media, Euro Press Media, Budapest, 2018 Angyalné Volant Vivien – Arany Lajos: Irodalom (tankönyv a középiskolák 12. évfolyama részére), Oktatási Hivatal, Budapest, 2023
Fontosabb esszétanulmányok, elemző cikkek Vallomásos természetdal, gazdag asszociációs mezővel. Kalász László Anyámnak kontya van című versének értelmezése. Új Hegyvidék c. folyóirat, 2007. 3–4. sz.: ősz–tél (26-45. oldal) – http://epa.oszk.hu/01400/01469/00003/pdf/, illetve az esszétanulmány bővített változata: Stádium c. lap, 2012. 2. sz. http://epa.oszk.hu/02300/02342/00002/pdf/EPA02342_stadium_2012_02.pdf Rossz divatok a mai média nyelvében. Amikor az újság „tárlat a szépséghibákból”. Mediárium 1. évf. 1. sz. (2007. tél) Léptek a klasszikus komolysajtó gondolat- és érzelembirodalmában. Mediárium 1. évf. 2. sz. (2007. tavasz)- http://www.epa.oszk.hu/01500/01515/00001/pdf/arany.pdf Divatszavak, amelyek „kiverik a biztosítékot”; Eltévedt szavak, terpeszkedő kifejezések. Rendellenességek a média nyelvhasználatában I., II. – Debreceni Disputa, 2010. 7–8. sz.</ref>, 9.</ref> Metafora-kincstárnok és eleváció-magiszter. [Szentkuthy Miklósról]. Prae irodalmi folyóirat 2008/4. „Mit gondolsz, segíthetünk még?” Márai Sándor a sajtóról, I. – Mediárium, 2010. 1–4. sz. A hatodik érzék. Márai Sándor a sajtóról, II. – Mediárium, 2011. 1–2. sz. Szürke szavak szériája. Megértést is veszélyeztető anyanyelvhasználat a médiában. Mediárium, 2011. 3. sz. Líraközéppontú műnem-integráció, több műfajúság és kifejezőerő (Juhász Ferenc: A Pegazus istállói). Mediárium, 2012. 1–2. sz.– Továbbá: Stádium, 2016. 6. sz. (2–6. oldal)<rf>http://epa.oszk.hu/02300/02342/00018/pdf/EPA02342_stadium_2014_06.pdf</ref> „Mit ér ma már az inkáknak és az aztékoknak az, hogy az egész világ tud róluk?" Wass Albert publicisztikájának retorikájából: hatásos szövegzárások. Szókimondó c. folyóirat, 2013. január. – Továbbá: Stádium c. folyóirat, 2014. 5. sz. (8-9. oldal)</ref></ref> Ugató csalogányok, röfögő pacsirták [Szabó Dezsőről, anyanyelvünk művészéről]. Stádium, 2013. 8. sz. (1–2. oldal) Királyfi-anyanyelvünk. Közelítés Krúdy Gyula Felhők c. tárcájához. Mediárium, 2013. 3–4. sz.</ref>[http://www.naputonline.hu/2024/07/08/61126/</ref> A mindennapok ünnepe. Ady velencei tárcája mint a műfaj reprezentatív példája. Stádium, 2014. 2. sz. (4–5. oldal) </ref>(Korábban: Néző•Pont 50. kötet, 2013. április </ref> Aki féltőn óvta a teremtett világ épségét és szépségét. Herczeg Ferenc parabolisztikus tárcaesszéjéről. Mediárium, 2014. 1–2. sz.http://epa.oszk.hu/01500/01515/00014/pdf/EPA01515_mediarium_2014_1-2_005-022.pdf Elvágyódás és exodus [Esszétanulmány Jókai Mór művészetéről]. Stádium folyóirat, 2015. 1. szám (5–10. oldal) 2. szám (2-6. oldal) „Édes lehetetlenség”. Szemelgetés Szentkuthy Miklós szerelmi aforisztikájából. Néző•Pont 75. kötet, 2016. december (528–545. oldal) – http://epa.oszk.hu/02100/02183/00055/pdf/EPA02183_nezo_pont_2016_75.pdf A Szentkuthy-aforisztika. Mediárium, 2016. 2-3. – https://derep-k.drhe.hu/9/1/mediarium_2016_2_3.pdf (99-127.oldal) A Szerelem megőrzésének reménye és bizonytalansága. A századutó atmoszférájának allegorikus metaforája: Jókai Sárga rózsájának veszélyeztetett idillje. Mediárium, 2017. 2–3. sz. – http://www.naputonline.hu/2024/05/28/arany-lajos-a-szerelem-megorzesenek-remenye-es-bizonytalansaga/ „Jókai regényei: mindenki története Magyarországon”. Stádium, 2018. 1. sz. – http://epa.oszk.hu/02300/02342/00031/pdf/EPA02342_stadium_2018_01.pdf A művészetbölcselő Márai (Citátumok esztétikai, irodalomelméleti aforisztikájából). Néző•Pont 100. kötet, 2020. június 4. (209–234. oldal) – https://epa.oszk.hu/02100/02183/00072/pdf/EPA02183_nezo_pont_2020_100.pdf