Az Ifjú Szivek Táncszínház (korábban Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes) az egyik legismertebb szlovákiai magyar néptáncegyüttes, amely eredetileg a Népes táncegyüttes megszűnte után 1955-ben alakult. A csoport ma is magas szinten mutatja be a Kárpát-medencei (elsősorban magyar) néptáncművészetet színházi táncelőadások keretein belül Szlovákián, és a Kárpát-medencén kívül (például Franciaországban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Japánban, Svájcban, Svédországban stb.) és belül egyaránt.

A színházi produkciók mellett az együttes aktívan közreműködik néhány országos rendezvény szervezésében és lebonyolításában. Tevékenysége kiterjed a múlt században gyűjtött archív tánc- és zenei felvételek dokumentálására, rendszerezésére és hozzáférhetővé tételére, valamint a hazai néptáncoktatás megerősítésére.

A társulat székhelye Pozsony. Jelenlegi művészeti vezetőjük 2000-től Hégli Dusan. Ugyancsak ekkortól újból hivatásos együttesként működik. A táncosok talpalávalóját a Figura Banda-népzenei együttes szolgáltatja.

Repertoár

Finomhangolás (Finetuning), 2016 Hontalanítás, 2013 Pozsonyi táncok, 2012 Szlovákiai és magyar 2012 Levelek-Ľila-ЛИСТЫ–Listy, 2011 Az ördög tánca, 2010 Kárpátok kapujában, 2010 Rendhagyó történelemóra, 2009 Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára, 2009 Táncírók, 2008 Tánciskola 2, 2006 Felföldi levelek, 2005 Magyar tánciskola, 2004 Mestereink, 2003 Régi szokás szerint, 2003 Honti igricek, 2002 "Muzsikáltam én"/Zenészek táncai, 2001 "Szép öregasszonyok, szép öregemberek", 2001

Irodalom Csanaky Eleonóra 2005: Az Ifjú Szivek 50 éve. Pozsony.

Külső hivatkozások honlap papiruszportal.hu 2006-os interjú Hégli Dusannal bumm.sk 2007-es interjú Papp Sándorral

Kapcsolódó szócikkek Kvočák József Sebők Ágota

Kategória:Magyar népi együttesek Kategória:Szlovákiai magyarság Kategória:A kisebbségi magyarság kulturális élete