bélyegkép|200px|jobbra|Üdítőitalok Üdítőitalnak (vagy frissítő) nevezzük az alkoholmentes ásványvizeket, gyümölcsleveket, teákat, és más ízesített folyadékokat. Egy felnőtt ember testének 60-70%-a víz, tehát természetes szükségleteinek egyik legfontosabbja a folyadékbevitel, az ivás. A víz az egyik alapvető lételem, míg az ember élelmiszer nélkül 4-6 hetet bír ki, víz nélkül csak néhány napot. Az energiaitalok nem tartoznak az üdítőitalok közé!

Története Az üdítőitalok párhuzamosan fejlődtek a kultúrákkal és a technológiával a facsart gyümölcslétől az egészséges szénszavas frissítőkig. A kifacsart gyümölcsök levét már az őskorban is fogyasztották, a legegyszerűbb üdítőital, a limonádé – amely citromlével és a cukorral ízesített víz – receptjét azonban a tizenegyedik században a keresztes lovagok hozták Ázsiából. A frissítő rövid időn belül akkora népszerűségre tett szert, hogy hamarosan limonádémesterek kezdtek tevékenykedni Európa-szerte, akik úgynevezett limonádépáholyokban árulták a nedüt. Amikor Európában még nem ismerték a cukrot, szörp helyett, üdítőként mézes vizet adtak a gyermekeknek. A keletről Europába hozott fűszerek mellett elterjedtek a tealevelekből főzött, fodormentával, borsmentával, citromfűvel és egyéb fűszernövényekkel ízesített teák fogyasztása.

Az üdítőitalok gyártását, elterjedését több 19. századi találmány tette lehetővé, a gyümölcslevek erjedésmentes eltarthatóságát megoldása (Nicolas Appert, 1811), a szörpgyártás és a szódavízgyártás (szikvíz) kidolgozása. (Jedlik Ányos, 1826) Az egyik első mára az egész világon ismert üdítőt, John Smith Pemberton amerikai gyógyszerész készítette kokacserje leveléből és kóladió felhasználásával. Az 1892-ben létrejött The Coca-Cola Company kezdte a nagyüzemi gyártást és hamar a legnépszerűbb lett a piacon a Coca-Cola. Európában a második világháborút követően terjedtek el az üdítők, a nagyüzemi gyártás beindulásával amelyben nagy része volt az alkoholizmus elleni intézkedéseknek. Az 1970-es években az elhízás csökkentése érdekében megjelentek a diétás és light üdítők, amelyek csökkentett cukor és kalória mellett, még több adalékanyagot tartalmaznak. 1990-es években kezdtek elterjedni az alkoholmentes sörök. Az utóbbi évek termékei az instant italporok és az ízesített ásványvizek.

Magyarországi üdítőital fogyasztás A gazdasági válság megmutatkozik az üdítőitalok fogyasztásában is, 2009 óta az ásványvizek kivételével csökkenő tendenciájú a fogyasztás is.

Százalékos megoszlás Fajta200920102011Ásványvíz54%54,7%55,7%Üdítőital27,6%29,0%27,8%Gyümölcslé18,4%16,3%16,5%

Gyümölcslé liter/fő/év Fajta2003200620092011Juice4,85,33,73,7Nektár2,22,11,30,9GyümölcsitalTeaital333631,527,4Összesen40,043,436,532,0

Források Mixonline Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége Szénsavas üdítőitalok, uditoitalok.hu