Az 1961-es Tour de France volt a 48. francia körverseny. 1961. június 25-e és július 16-a között rendezték. Az amatőr versenyzőknek 1961-ben megrendezték a Tour de l’Avenir-t. André Darrigade nyerte hagyományosan az első szakaszt, immár ötödször. Jacques Anquetil 1957-ben már megnyerte a Tour de France-t, utána betegség vagy fáradtság miatt nem tudott ismételni, ebben az évben újra ereje teljében versenyzett, az első gyorsaságit megnyerve átvette a vezetést. A második szakaszon Észak-Franciaországban a rossz időjárás miatt heten adták fel a versenyt. Strasbourg és Belfort között a Col de la Schlucht-on a holland csapatkapitány Albertus Geldermans bukott, kórházba került és fel kellett adnia a versenyt. Graziano Battistini a tizennegyedik szakaszon esett ki miután egy autó elütötte. A verseny történetében először végződött hegyi befutóval egy szakasz, a Superbagnères lett az első ilyen.
Guido Charlesi az utolsó szakaszon került a második helyre mindössze 2 másodperccel megelőzve Charly Gault.
Szakaszok SzakaszIdőpontVégpontokJellegeHossz (km)SzakaszgyőztesÖsszetett első1A június 25. Rouen – Versailles alt=|link=|22px Sík szakasz 136,5 1B június 25. Versailles alt=|link=|22px Egyéni időfutam 28,5 2 június 26. Pontoise – Roubaix alt=|link=|22px Sík szakasz 230,5 3 június 27. Roubaix - Charleroi alt=|link=|22px Sík szakasz 197,5 4 június 28. Charleroi – Metz alt=|link=|22px Sík szakasz 237,5 5 június 29. Metz – Strasbourg alt=|link=|22px Hegyi szakasz 221 6 június 30. Strasbourg – Belfort alt=|link=|22px Hegyi szakasz 180,5 7 július 1. Belfort – Chalon-sur-Saône alt=|link=|22px Sík szakasz 214,5 8 július 2. Chalon-sur-Saône – Saint-Étienne alt=|link=|22px Hegyi szakasz 240,5 9 július 3. Saint-Étienne – Grenoble alt=|link=|22px Hegyi szakasz 230 10 július 4. Grenoble – Torino alt=|link=|22px Hegyi szakasz 250,5 11 július 5. Torino – Juan les Prins alt=|link=|22px Hegyi szakasz 255 12 július 6. Juan les Prins – Aix-en-Provence alt=|link=|22px Hegyi szakasz 199 13 július 7. Aix-en-Provence – Montpellier alt=|link=|22px Sík szakasz 177,5 14 július 9. Montpellier – Perpignan alt=|link=|22px Sík szakasz 174 15 július 10. Perpignan - Toulouse alt=|link=|22px Sík szakasz 206 16 július 11. Toulouse – Luchon/Superbagnères alt=|link=|22px Hegyi szakasz 208 17 július 12. Luchon - Pau alt=|link=|22px Hegyi szakasz 197 18 július 13. Pau – Bordeaux alt=|link=|22px Sík szakasz 207 19 július 14. Bergerach – Périgueux alt=|link=|22px Egyéni időfutam 74,5 20 július 15. Périgueux – Tours alt=|link=|22px Sík szakasz 309,5 21 július 16. Tours – Párizs alt=|link=|22px Sík szakasz 252,5
Végeredmény Egyéni verseny
VersenyzőCsapatIdő1 Jacques Anquetil 20px|sárga trikó Franciaország 122 óra 01' 33"2 Guido Charlesi Olaszország +12' 14"3 Charly Gaul Svájc/Luxemburg +12' 16"4 Imerio Massignan Olaszország +15' 59"5 Hans Junkermann Nyugat-Németország +16' 09"6 Fernando Manzaneque Spanyolország +16' 27"7 José Perez-Frances Spanyolország +20' 41"8 Jean Dotto Közép-francia +21' 44"9 Eddy Pauwels Belgium +26' 57"10 Jan Adriaenssens Belgium +28' 05" 130 induló 72 célba érő
Pont verseny
VersenyzőCsapatIdő1 André Darrigade 20px|zöld trikó Franciaország 1742 Jean Gainche Északnyugat 1693 Guido Charlesi Olaszország 1484 Jacques Anquetil 20px|sárga trikó Franciaország 1465 Frans Aerenhouts Belgium 118
Hegyek királya
VersenyzőCsapatPont1 Imerio Massignan Olaszország 952 Charly Gaul Svájc/Luxemburg 613 Hennes Junkermann Nyugat-Németország 484 Marcel Queheille Északnyugat 465 Eddy Pauwels Belgium 296 Manuel Busto Közép-francia 287 Guy Ignolin Délnyugat 267 Jacques Anquetil Franciaország 269 Jef Planckaert Belgium 1910 Jean Dotto Közép-francia 1710 André Foucher Délnyugat 17
Csapatverseny
CsapatPont1 Franciaország 102 Belgium 53 Olaszország 33 Délnyugat 35 Közép-francia 1
További információk
A verseny végeredménye Emlékezés a bajnokokra
Tour Kategória:Tour de France