Az 1962-es Tour de France volt a 49. francia körverseny. 1962. június 24-e és július 15-e között rendezték. Harminc év után újra kereskedelmi csapatok versenyeztek a Touron. Nyolc francia, öt olasz és két belga csapat vett részt, a csapattagokból hatnak hazai versenyzőnek kellett lennie. Bevezették az egyes útszakaszok osztályozását nehézségi fok alapján 1-től 4-ig és a pontokat eszerint adták.
A legerősebb francia csapat az ACCB vezetője Rudi Altig az 1962-es Vuelta Espana győztese, Jacques Anquetil a kétszeres Tour bajnok és Jean Graczyk volt. A verseny Belgiumból indult, a hazai pályán a világbajnok Rik van Looy szerette volna megszerezni a sárga trikót de egy húszfős szökevénycsapat Altig vezetésével nyert, nyolc perccel megelőzve a többieket. A hatodik szakaszon ismét egy szökevény csoport nyert és Albertus Geldermans vette át a vezető helyet. Előbb André Darrigade majd Willy Schroeders lett az első összetettben. A tizenegyedik szakaszon húsz versenyző került egy tömeges bukásba, a legrosszabbul Rik van Looy járt, sérülés miatt kórházba került.
A következő szakaszon került az élre Tom Simpson, az első angol aki viselhette a sárga trikót. A tizenharmadik részt Bahamontes nyerte de a második helyen célba érő Jozef Planckaert lett a vezető. A tizennegyedik szakaszon a belga Wiels csapat tagjai rosszullétre panaszkodtak, úgy vélték hogy az esti vacsorára kapott hal volt romlott, a verseny orvosa azonban kábítószerre gyanakodott. Tizennégy versenyző adta fel a küzdelmet, köztük Gaston Nencini és Hans Junkermann.
A tizennyolcadik szakaszon az út az eddigi legmagasabb hegyen a La Bonette, Restefond-on vezetett (2802 méter), a 241 kilométeres szakaszt 9 óra 20 perc alatt teljesítették a legjobbak. Jacques Anquetil csak a huszonegyedik szakaszon vette át a vezető helyet és nyerte a versenyt immár harmadszor.
Szakaszok SzakaszIdőpontVégpontokJellegeHossz (km)SzakaszgyőztesÖsszetett első1 június 24. Nancy – Spa alt=|link=|22px Sík szakasz 253 2A június 25. Spa - Herentals alt=|link=|22px Sík szakasz 147 2B június 25. Herentals alt=|link=|22px Csapat időfutam 23 Flandria 3 június 26. Brüsszel - Amiens alt=|link=|22px Sík szakasz 210 4 június 27. Amiens – Le Havre alt=|link=|22px Sík szakasz 196,5 5 június 28. Pont-l’Évêque – Saint-Malo alt=|link=|22px Sík szakasz 215 6 június 29. Dinard – Brest alt=|link=|22px Sík szakasz 235,5 7 június 30. Quimper – Saint-Nazaire alt=|link=|22px Sík szakasz 201 8A július 1. Saint-Nazaire – Luçon alt=|link=|22px Sík szakasz 155 8B július 1. Luçon – La Rochelle alt=|link=|22px Egyéni időfutam 43 9 július 3. La Rochelle – Bordeaux alt=|link=|22px Hegyi szakasz 214 10 július 3. Bordeaux – Bayonne alt=|link=|22px Sík szakasz 184,5 11 július 4. Bayonne – Pau alt=|link=|22px Sík szakasz 155,5 12 július 5. Pau – Saint-Gaudens alt=|link=|22px Hegyi szakasz 207,5 13 július 6. Luchon – Superbagnères alt=|link=|22px Egyéni időfutam 18,5 14 július 7. Luchon – Carcassonne alt=|link=|22px Hegyi szakasz 215 15 július 8. Carcassonne - Montpellier alt=|link=|22px Sík szakasz 196,5 16 július 9. Montpellier – Aix-en-Provence alt=|link=|22px Sík szakasz 185 17 július 10. Aix-en-Provence - Juan-les-Pains alt=|link=|22px Sík szakasz 201 18 július 11. Juan-les-Pains – Briançon alt=|link=|22px Hegyi szakasz 241,5 19 július 12. Briançon – Aix-les-Bains alt=|link=|22px Hegyi szakasz 204,5 20 július 13. Bourgoin – Lyon alt=|link=|22px Egyéni időfutam 68 21 július 14. Lyon – Pougues-les-Eaux alt=|link=|22px Sík szakasz 232 22 július 15. Pougues-les-Eaux – Párizs alt=|link=|22px Sík szakasz 271
Végeredmény Egyéni verseny
VersenyzőCsapatIdő1 Jacques Anquetil 20px|sárga trikó ACCB 114 óra 31' 54"2 Jozef Planckaert Flandria +4' 59"3 Raymond Poulidor Mercier +10' 24"4 Gilbert Desmet Carpano +13' 01"5 Albertus Geldermans ACCB +14' 04"6 Tom Simpson VC XII +17' 09"7 Imerio Massignan Legnano +17' 50"8 Ercole Baldini Ignis +19' 00"9 Charly Gaul G.S. Gazzola +19' 11"10 Eddy Pauwels Wiels +23' 04" 150 induló 94 célba érő
Pont verseny
VersenyzőCsapatIdő1 Rudi Altig 20px|zöld trikó ACCB 1732 Emile Daems G.S. Philco 1443 Jean Graczyk ACCB 1404 Rino Benedetti Ignis 1355 André Darrigade VC XII 1316 Jacques Anquetil 20px|sárga trikó ACCB 997 Willy Vannitsen Wiels 838 Jozef Planckaert Flandria 779 Gilbert Desmet Flandria 7610 Raymond Poulidor Mercier 73
Hegyek királya
VersenyzőCsapatPont1 Federico Bahamontes Margnat 1372 Imerio Massignan Legnano 773 Raymond Poulidor Mercier 704 Charly Gaul G.S. Gazzola 585 Jozef Planckaert Flandria 376 Eddy Pauwels Wiels 357 Rolf Wolfshohl VC XII 338 Juan Campillo Margnat 329 Jacques Anquetil ACCB 3110 Emile Daems G.S. Philco 18
Csapatverseny
CsapatPont1 ACCB-Saint Raphael 62 Mercier 32 Faema 32 Wiels-Groene Leeuw 35 VC XII-Gitane 25 Philco 27 Ignis 17 G.S. Ghazzola 17 Margnat-Paloma 1
További információk
A verseny végeredménye Emlékezés a bajnokokra
Tour Kategória:Tour de France