A Szent Tamás-bazilika római katolikus rítusú, kisebb bazilika Csennaiban (régi nevén Madrász), India Tamilnádu államában. Elődjét, a Szent Tamás-templomot a 16. században építették a portugál felfedezők. Mai formáját és katedrális státuszát az 1893-as brit átépítés során nyerte el. A 19. század végére jellemző neogótikus stílusban épült.
Története
A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy Szent Tamás apostol, Jézus tizenkét tanítványa közül az egyik, i.sz. 52-ben érkezett Keralába. Itt élt i.sz. 72-ig, amikor mártírhalált halt.
A Szent Tamás-bazilika a fő temploma a helyi katolikus érsekségnek. 1956-ban XII. Piusz pápa emelte a templomot bazilika rangra, és 2006. február 11-én az indiai katolikus püspöki konferencia nyilvánította nemzeti kegyhellyé. A Szent Tamás-bazilika központi keresztény zarándokhely Indiában. A templomhoz múzeum is tartozik.
A Szent Tamás-bazilika ma
Az szentély 62 méter hosszú és 33 méter széles. A díszített üvegablakokon Szent Tamás és a többi apostol látható. A szentélyben egy Szent Tamás szobor van.
Értékes műalkotásnak tartják a bazilikában található ősi festményt a Szűzanyáról.
A bazilika két új építménnyel bővült, egyrészt a zarándokoknak imádkozásra egy földalatti kápolna, másrészt a múzeum és a színház, amely a turistákat várja, így a templomba látogató turisták nem zavarják a zarándokokat.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Források Basilica of the National Shrine of St. Thomas Santhome Cathedral San Thome Church
További információk
Kapcsolódó szócikkek Kereszténység Indiában Szír-malabár katolikus egyház
Kategória:Katolikus templomok, kolostorok Kategória:India templomai, kolostorai Kategória:Csennai