japán színész és filmrendező. Andó ismertségét az 1996-ban bemutatott Kid’s Return hozta meg számára, amiért Japán Filmakadémia díjjal jutalmazták, mint a legjobb új színész. Híres szerepei között van a Battle Royale-ban alakított Kirijama Kazuo, vagy a Rémálmok nyomozója és az A szivárvány harcosai. Filmezés mellett szerepelt reklámokban és tévésorozatokban, s már rendezett.

Életrajz Pályafutása 1993-ban szerepelt a Rex: Kjórjú monogatari című japán filmben, majd 1996-ban következett az a mozifilm, ami igazán ismertté tette Japánban. Ez volt a Kitano Takesi rendezte A kölykök visszatérnek, ami nem csak a hírnevet hozta meg számára, de díjazták is Japán Filmakadémia díjjal, s egyike a legsikeresebb filmjei közül. A filmben egy Sindzsi nevű középiskolás bajkeverőt alakít, aki barátjával, Maszaruval (Kaneki Ken) bokszoló szeretnének lenni, de Sindzsi bizonyul a legjobbnak, így Maszaru egy helyi jakuza tagja lesz.

1997-ben láthattuk a Tomodacsi no koibito című tv-sorozatban. 1998-ban következett az Innocent World című filmje, amiben egy szellemileg visszamaradottat alakított, ebben az évben további két tv-sorozatban tűnt fel. Az Innocent World című filmben Takeucsi Dzsunko partnere volt, a film pedig Szakurai Ami könyve alapján készült.

1999-ben egy vígjátékban szerepelt együtt Isida Hikari színész-énekesnővel, az Adrenalin hajsza című filmben. Andó egy autókölcsönzőt alakított, míg Isida egy ápolónőt, akik találnak egy ládányi készpénz, de nyomukba ered egy bandányi jakuza. Ebben az évben mutatták még be Szeinen va kója vo mezaszu című filmjét.

Kétség se fér ahhoz, hogy legismertebb filmjei közé ne soroljuk a 2000-ben bemutatott horror-thriller Battle Royale-t, ami Takami Kósun azonos című könyve alapján készült. Ő kapta meg Kirijama Kazuo szerepét, a pszichopata és szívtelen gyilkosét, aki komolyan véve a játékot mindenkit megöl, akivel összetalálkozik. A filmben olyan mai ismert színészekkel játszott együtt, mint a Death Note-ban is ismert Fudzsivara Tacuja vagy Maeda Aki. Továbbá az amerikai produkcióban készült, Quentin Tarantino rendezte Kill Bill 1. filmben feltűnt Kurijama Csiakival. Emellett a filmben szereplő Kitano Takesivel korábban együtt dolgozott az A kölykök visszatérnek című filmben, aki akkor rendezői székben ült. Ebben az évben mutatták még be a Space Travellers (amiben egy bankrablót alakított), a Gakkó no kaidan és a Hétfő című filmjeit.

2001-ben főszerepet játszott a Red Shadow Akakage című filmben, ami az 1969-ben bemutatott azonos című film remake-je. A Transparent: Tribute to a Sad Genius című filmjében egy orvost alakított.

2002-ben szerepet kapott a 2000-ben bemutatott Battle Royale paródiájában, a Tokyo 10+01-ben. Továbbá ebben az évben mutatták be Drive című filmjét

2003-ban két filmje mellett első saját rendezésű filmje is készült, aminek főszereplője Aszo Kumiko japán színésznő volt. Andó és a színésznő korábban a 2001-ben bemutatott Red Shadow Akakage című japán mozifilmben is együtt játszottak.

2004-ben szerepelt a 69 című drámában, ami Murakami Rjú azonos című könyve alapján készült.

2006-ban szerepet kapott a Szamócás süti című filmben, ami Nanana Kiriko azonos című mangája alapján készült. A Kórogi című dráma filmjét a 63. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Valamint ebben az évben mutatták be a 46-okunen no koi című filmjét.

2007-ben szerepelt az Rémálmok nyomozója című misztikus-horrorban, ahol Vakajima nyomozót játszotta, Hitomival együtt. A filmben olyan bűnügyeket kell megfejteniük, ahol az áldozatok álmukban lesznek öngyilkosok, mind ez egy „0” fedőnevű gyilkos miatt. A nyomozás során áldozatul esik ő is. Valamint szerepelt a Sukiyaki Western: Django című japán westernben, ahol együtt szerepelt Quentin Tarantinóval. Ez Andó első angol nyelvű filmje.

2008-ban szerepelt a Forever Enthralled című kínai filmben, amiben a főszerepek között ő az egyetlen filmben szereplő japán színész, s olyan kínai színészekkel játszott együtt, mint Leon Lai és Zhang Ziyi. A filmet 2008. december 5-én mutatták be az 59. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

A 2010-ben bemutatott The Butcher, the Chef and the Swordsman 2010. szeptember 16-án mutatták be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, vegyes kritikákat kapva.

2011-ben következett a Smuggler: Omae no mirai vo hakobe, ami Szóhei Manabe mangája alapján készült, és a A szivárvány harcosai. Utóbbit Wei Te-Sheng tajvani rendező készítette. Ando egy Gendzsi Kodzsima nevű japán rendőrt játszik, aki a helyi bennszülöttekkel megbarátkozik, de miután családját a törzs lemészárolta, ellenségei lesz. A film teljes egészében közel öt óra hosszú, tajvani és japán nyelven készült. Magyarországon csak a televízió közvetítette.

A Rotten Tomatoes weboldalon értékelt filmjei közül a Battle Royale a legjobb, 86%-kal, a legalacsonyabban értékelt a The Butcher, The Chef And The Swordsman (2010), 36%-kal.

Filmográfia A vastagított magyar címek azt jelzik, hogy Magyarországon is bemutatták/vetítették.

Mozifilmek

1990-es évek

Film éve Film (magyarul, angolulés eredeti (japán)) Rendező Szerep Magyar hang 1993 Rex: A Dinosaur's StoryRex: Kjorju Monogatari 1996 A kölykök visszatérnekKid's ReturnKizzu ritan Kitano Takesi Sindzsi 1998 Innocent WorldInnocento varudo Simojama Ten 1999 Railroad ManPoppoja Furuhata Jaszou Josioka Tosijuki 1999 Andrenalin hajszaAdrenaline DriveAdorenarin doraibu Jagucsi Sinobu Szuzuki Szatoru 1999 Szeinen va Kouja vo Mezaszu

2000-es évek

Film éve Film (magyarul, angolulés eredeti (japán)) Rendező Szerep Magyar hang 2000 Battle RoyaleBatoru rovaiaru Fukaszaku Kindzsi Kirijama Kazuo (fiúk 6) (nem szólal meg) 2000 Space TravelersSupesutoraberâzu Motohiro Kacujuki Fudzsimoto Makoto "Fekete Macska" 2000 Gakko no Kaidan: Haru no Noroi Szupesaru Lee TosioMizutani Tosijuki Szato 2000 HétfőMonday Tanaka Hirojuki Kondo Micuo, a halottember 2001 Transparent: Tribute to a Sad GeniusSzatorare Motohiro Kacujuki Szatomi Kenicsi 2001 Red Shadow Nakano Hirojuki Akakage 2002 Tokyo 10+01 Higucsinsky Fake 2002 Drive Tanaka Hirojuki Makoto Kodama 2003 Sonic Four: Peace Vibe 2003 Karaoke TerrorSova Kajo Daizensu Sinohara Tecuo Szugioka 2004 Aimless AegisBokoku no Igiszu 2004 69 Sang-il Lee Jamada "Adama" Tadasi 2004 Black KissSinkuronisiti Tezuka Macoto Szorajama Tacuo 2005 Gimme Heaven Sjnesztheszia Macuura Toru Nohara Takasi 2005 AegisBôkoku no îdzsiszu Szakamotot Dzsundzsi Don-csol 2006 Szamócás sütiStrawberry Shortcakes Jazaki Hitosi Kikucsi 2006 CricketsKôrogi Aojama Sindzsi Taicsi 2006 Green Mind, Metal BatsSzeisun Kinzoku Batto Kumakiri Kazujosi Isioka 2006 Big Bang Love, Juvenile A46-okunen no koi Miike Takasi Siro 2007 Sukiyaki Western: Django Miike Takasi Joicsi Stern Dániel 2007 Szakuran Ninagava Mika Seidzsi 2007 Rémálmok nyomozójaNightmare DetectiveAkumu tantei Cukamoto Sinya Vakamija felügyelő 2008 Mei Lanfang Kaige Chen Tanaka Rjuicsi 2008 Forever Enthralled Kaige Csen

2010-es évek

Film éve Film (magyarul, angolulés eredeti (japán)) Rendező Szerep Magyar hang 2010 The Butcher, the Chef and the SwordsmanDao jian xiao Vuersan The Mute 2011 SmugglerSumagurá: Omae no mirai o hakobe Issi Kacuhito Spine 2011 A szivárvány harcosaiSeediq BaleSaidéke balái Vei Te-Seng Gendzsi Kodzsima 2012 Dzsidzsó dzsibaku no vatas Takenaka Naoto

Tévésorozatok

Film éve Film (magyarul, angolulés eredeti (japán)) Rendező Szerep Magyar hang 1997 My Friend's LoverTomodacsi no Koibito Kasivagi Tomoja 1998 When the Saints Go Marching InSeija no Kousin Josida Ken Takahara Ren 1998 Blue DaysAo no Jidai Savaka Juri 1999 Seinen va kouja wo mezasu Juri 2012 The Higashino Keigo Mysteries

Rendezőként

Film éve Film (magyarul, angolulés eredeti (japán)) Megjegyzés 2003 Adagietto első saját rendezése

Díjai, jelölései

További információk http://www.stardust.co.jp/profile/andomasanobu.html

Kategória:Japán színészek Kategória:Japán filmrendezők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek