Mericske Zoltán (Budapest, 1954. január 12. –) magyar zenész, előadóművész, zeneszerző.
Élete 1972-ben érettségizett a zuglói I. István Gimnáziumban. Zenei tanulmányait 1970 és 1974 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte ütő szakon Schwarz Oszkárnál. 1971 és 1974 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tagozatán tanult cimbalom szakon Tarjáni Tóth Idánál. Ugyanebben az időszakban a pécsi tagozat ütő szakán is tanulmányokat folytatott. Később ütő tanszakos tanárként helyezkedett el gimnáziumi tanulmányai színhelyén, ahol a tanítványaiból 1996-ban ütőegyüttest is szervezett. Az együttes azóta folyamatosan működik, több nemzetközi sikerül is volt, többek között Olaszországban, illetve Japánban, ahol televízióban is szerepeltek.
Számos filmben, ifjúsági műsorban, reklámban szerepelt, illetve zenét is szerzett ezekhez, főleg a nyolcvanas években, ekkortájt a Bergendy-együttes tagjaként is zenélt.
Művei Filmjei Csúzli (tv-sorozat, 1981), zeneszerző (a Gúnya együttessel) Suli-buli (tv-film, 1982), zeneszerző Sebaj Tóbiás (animációs sorozat, 11 rész, 1983), hangok Városrajzolatok – Budapest (ismeretterjesztő sorozat, tv-film), zeneszerző Márta meséi (animációs sorozat, tv-film) zene Öcsi, a sztár (zenés film, 1988, tv-film), zeneszerző, színész (Karmester) Tanmesék a szexről (film, 1989), zeneszerző Töf-töf elefánt (rajzfilm sorozat, 35 rész, 1991–1994, tv-film), zeneszerző Krisztofóró (animációs sorozat, 24 rész, 1989–1994), zenei asszisztens Kék egér (papírkivágásos mesefilm sorozat, 19 rész, 1994–1998, tv-film), zeneszerző Die Schelme von Schelm (francia-német, magyar animációs film, 1995), zenei effektek Fák (animációs film, 1996, tv-film), zeneszerző Bírós emberek (filmszatíra, 1997), zeneszerző Csinibaba (film, 1997) színész A Ritter napja (filmdráma, 2005, tv-film), zeneszerző Melyiket a kilenc közül? (ifjúsági film, 2006, tv-film), zeneszerző Hany Istók legendája (dokumentumfilm, 2008, tv-film), zeneszerző John Adams (angol tv-sorozat, 2 részben, 2008) zenei tanácsadó
Színházi munkái Ludas Matyi (zeneszerző) Madách Színház, bemutató: 1996. október 19. Pódium Színház, bemutató: 2009. november 19. Soproni Petőfi Színház Holle anyó (zene) Budapesti Kamaraszínház – Tivoli, bemutató: 2002. február 10. A kétbalkezes varázsló (zeneszerző) Madách Színház, bemutató: 2004. szeptember 24. Kecskeméti Katona József Színház, bemutató: 2012. március 7.
Díjai Filmfőigazgatósági Nívó Díj (1980) MTV Nívó Díj (1985, 1988, 1998) XVIII. Magyar reklámfilm Szemle Zenei Díj (1988) Zuglói gyermekekért (1995) Arany antenna Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál Különdíj (1998) Az Év embere (2004)
Források Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó, Budapest, 1979. 213. o. Mericske Zoltán hivatalos oldala
Kategória:Magyar dobosok Kategória:Magyar előadóművészek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Zuglóiak Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A budapesti Szent István Gimnázium diákjai