bélyegkép|Honoré Daumier: Három ügyvéd megbeszélése (1843-1848) Az ügyvéd (régiesen: prókátor) a jogászi foglalkozások egyike. Az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését, valamint közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek a jogvitáikat megegyezéssel intézzék el. Az ügyvédi tevékenységről Magyarországon a 2017. évi LXXVIII. törvény (Üttv.) rendelkezik, mely fokozatosan lépett hatályba 2018. július 2. napjáig, felváltva a korábbi, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvényt.
Fogalma
Az ügyvédi hivatás világszerte ismert, azonban nem mindenütt abban a formában, ahogyan nálunk ismeretes. Az angol nyelvű jogrendszerekben ismeretes két intézmény, a "solicitor" és a "barrister". Utóbbi a klasszikus ügyvédet, előbbi egyfajta vállalati jogtanácsost jelenthet, azonban ma már átfedések is tapasztalhatóak a kettő között. A common law-jogrendszerben az ügyvédi tevékenység az alapfeltétele számos más jogi pálya (így az ügyészek, a bírók, vagy közigazgatási jogászok) későbbi betöltésének. Az ügyvédi pálya a végzett jogászok leggyakoribb hivatása az egész világon.
Az ügyvéd alapvetően kétféle típusú jogi munkát végez: a perbeli képviseletet és a nemperes jogi ügyek intézését. Előbbi a büntető- és polgári peres eljárásokban való eljárási jogosultságot jelenti, utóbbi pedig egészen széles körű lehet. Az ügyvédek szakmai szervezete az ügyvédi kamara, mely szakmai és etikai felügyeletet gyakorol felettük és képviseli az érdekeiket. A jogállásuk sajátságos, ugyanis nagyon hasonlít az egyéni vállalkozóéhoz, azonban kvázi munkáltatóként a kamara fogható fel, ugyanakkor azonban az ügyfelekkel megbízási szerződés alapján jön létre a jogviszony. Az ügyvédek ezen túlmenően lehetnek egyéni ügyvédek vagy lehetnek ügyvédi iroda tagjai (ezen belül pedig lehetnek alkalmazott ügyvédek is).
Az ügyvédéhez nagyon hasonló foglalkozás a jogtanácsosé, azonban a legfontosabb különbség, hogy a jogtanácsos egyetlen munkáltató érdekeit képviseli, és nem megbízási, hanem munkaszerződés alapján jár el.
Az ügyvédség története Magyarországon
Magyarországon a XIII. századból ismerünk először olyan feljegyzéseket, melyek szerint azokban a perekben, amelyekben nem a félnek kellett személyesen eljárnia, prókátort (procuratort) lehetett fogadni. Kezdetben a jegyzők, de egyházi személyek is betöltötték ezt a tisztet, a lényeg az írni-olvasni tudás volt. A német jog hatására ugyanekkor megjelentek a szószólók (conlocutor), akik a fél jelenlétében, de a fél érdekében szólaltak fel. Bárki lehetett ügyvéd, aki cselekvőképességgel bírt, egyházi vagy világi állással rendelkezett, és családi vagy rokoni kapcsolatai nem akadályozták az állás elfogadásában. Ügyvéd megbízása az úgynevezett hiteles pecsét segítségével történt, vagy hiteles helyen történő meghatalmazással. A megbízás tartama az ügy elintézésének végéig tartott, 1578-tól azonban általános lett az egy év. 1567-től eskütételre is kötelezve voltak, melyben nyilatkozniuk kellett arról, hogy igazságtalan ügy képviseletében nem járnak el, az ország jogával szemben az igazságtalanságot nem védelmezik, és hogy peregyezség esetén nem játszanak össze az ellenféllel. Ez az eskü azonban már 1574-től nem volt kötelező, mert betarthatatlan volt. 1695-től már a királyi tábla előtt kellett letenni az esküt, ez volt tevékenységük elismerésének feltétele.
1723-ban megjelent az ügyvédi rendtartás, mely az ügyvédi vizsga letételét és az eskütételt írta elő a pálya gyakorlásának feltételéül. 1769-től az új rendtartás már a jogi ismeretek szigorú vizsga alapján történő ellenőrzését írta elő, valamint erkölcsi bizonyítvány beszerzését. A királyi vagy báni tábla mellett tevékenykedő ügyvédeknek ezen túlmenően a tábla négytagú bizottsága előtt is vizsgázniuk kellett. Csak azok mentesültek, akik a törvény hatálybalépésekor már hosszú ideje ügyvédi gyakorlatot folytattak, vagy éppen bizonyságot adtak szakmai ismereteikről. A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet kaptak, mely alapján törzskönyvbe vették őket, és szabadon praktizálhattak. A hallgatás vagy becstelenség vétkébe eső ügyvédet törölték a törzskönyvből és visszavonták bizonyságlevelét is. II. József a feddhetetlenséget kiegészítette az egyetemi illetve akadémiai tanulmányok alatti feddhetetlenséggel. Ezután egy évi joggyakornoki tevékenységet írtak elő kötelezően, majd további egy év jegyzői gyakorlatot. Ezután szóbeli és írásbeli vizsga volt az ügyvédi hivatás feltétele. 1804-től már hivatalosan is csak a jog- és államtudományi végzettségű ember tölthette be ezt a hivatást.
1852-től bevezették az ügyvédi képesség új feltételeit: osztrák állampolgárság, nagykorúság, feddhetetlen előélet, jogtudományban jártasság, és ügyvédi vizsga. Az ügyvédeket az igazságügy-miniszter nevezte ki a megfelelő bírósági székhelyre. 1874-ben aztán megszületett egy újabb ügyvédi rendtartás, melyben rögzítették, hogy az ügyvédi munka független, önálló, és szabad hivatás. Ekkortól működik az ügyvédi kamara is. Ügyvéd lehetett minden magyar állampolgár, aki megszerezte az ügyvédi oklevelet, és felvetette magát valamely ügyvédi kamarába. Az, hogy elvállal-e egy ügyet vagy sem, szabad mérlegelés tárgya lett, kivéve a szegények ügyei és a kirendelt védelem. 1889-ben önálló ügyvédi bíróságot hoztak létre a visszaélések elkerülésére. 1913-ban az ügyvédi tevékenységet négy év szakmai gyakorlathoz kötötték. 1937-ben a numerus clausus hatására itt is korlátozták a kamarákba felvehető ügyvédek számát, valamint óvadék letételét írhatták elő.
A második világháború után az ügyvédség tevékenységét rövidesen korlátozni kezdték. Kádár János 1945-ben a következőket üzente az ügyvédeknek: „Teljes könyörtelenséggel kell lesújtani azokra, akik pénzkereseti forrásnak tekintik a fasiszta bűnösök mentését.” 1948 áprilisában felfüggesztették az ügyvédi kamarák autonómiáját. Az ügyvédek egy részét „reakciósnak” bélyegezték és kizárták, egyeseket internáltak.http://www.rubicon.hu/ma_files/2015_10_26-33.pdf 1950-ben egy új jogszabállyal leválasztották a jogtanácsosokat az ügyvédségről, majd kötelezően előírták, hogy az ügyvédek az önálló praktizálás helyett ügyvédi munkaközösségekbe tömörüljenek. A névjegyzékbe kerülés feltétele volt az ügyvédi eskü letétele. Maximálták az ügyvédi munkadíjakat is. thumb|A Budapesti 9. számú Ügyvédi Munkaközösség emlékérme A rendszerváltás politikai folyamatában a magyar ügyvédség jelentős szerepet játszott. A monori és lakitelki találkozóhoz hasonlóan a sziráki találkozón értékelte az ügyvédség kezdeményezőbb része a politikai helyzetet. Kónya Imre a már Szirákon is közzé tett felhívást ismertette a Független Jogász Fórum alakuló ülésén, 1988. november 5-én. Később a Független Jogász Fórum jelentős szerepet játszott azoknak a technikai feltételeknek a biztosításában, melyek lehetővé tették a rendszerváltás békés lebonyolítását. A rendszerváltástól kezdve a legfontosabb változás a munkaközösségeken túl az egyéni praktizálás lehetőségének bevezetése volt. A rendszerváltás után az 1998. évi XI. törvény (az ügyvédekről) szabályozta az ügyvédi tevékenységet. Jelen pillanatban a 2017. évi LXXVIII. törvény szabályozza az ügyvédek tevékenységét, amely már nemcsak az ügyvédekre, hanem az ügyvédi tevékenységet gyakorló természetes személyekre és szervezetekre is tartalmaz rendelkezéseket.
Az ügyvédi tevékenység
Ma az ügyvédi tevékenység Magyarországon szabad és független. Az ügyvédválasztás szabadsága pedig mindenkit megillet. Alapelv, hogy az ügyvédi tevékenység az ügyfél és az ügyvédi tevékenységet gyakorló közötti bizalmon alapul, amelyet mindenki köteles tiszteletben tartani. Az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani. Az ügyvéd ennek érdekében szakmai tudását önképzés és kötelező továbbképzés útján fejleszti. Nem működhet közre, ha az a hivatásával nem egyeztethető össze, így különösen ha a közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul.
Az ügyvédi tevékenység eléggé sokrétű. Így többek között: jogi képviselet ellátása, büntetőeljárásban védelem ellátásae, jogi tanácsadás, okiratszerkesztés és okirat ellenjegyzése, szerkesztett okiratok és mellékleteik elektronikus okirati formába alakítása, illetve ügyvédi tevékenységgel összefüggésben letét kezelése. Ezen túl lehet még adótanácsadó, társadalombiztosítási tanácsadó, biztosítási tanácsadó, munkaügyi tanácsadó, bizalmi vagyonkezelő, pénzügyi tanácsadó, ingatlanközvetítő, társasházi közös képviselő, szabadalmi ügyvivő, közbeszerzési tanácsadó, vagy közvetítői eljárásban közvetítő. Cégek létesítő okiratát vagy bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmeinek elektronikus formába való alakítását is csak ügyvéd végezheti, feltéve ha ő készítette az eredeti okiratot is. Mindezek feltétele a kötelező kamarai tagság.
A törvény számos összeférhetetlenségi okot is megállapít. Az ügyvéd nem állhat munkaviszonyban,kormányzati szolgálati viszonyban, közszolgálati viszonyban, állami szolgálati viszonyban, közalkalmazotti viszonyban, katonai szolgálati jogviszonyban; nem lehet köztisztviselő, közjegyző, bírósági végrehajtó és főállású polgármester, gazdasági társaságban nem lehet korlátlan anyagi felelősséggel járó tag. Tehát csak a betéti társaság kültagi pozíciója nyitott számára. Vannak azonban olyan tevékenységek, melyek megengedettek, ezeket a jelenleg hatályos Üttv. kibővítette. Így különösen: a tudományos, művészeti és sporttevékenység, az oktatói tevékenység, a nem igazságügyi szakértői tevékenység, a választottbírói tevékenység, az országgyűlési, európai parlamenti, helyi önkormányzati képviselői jogviszony, választási bizottsági tagság, belső adatvédelmi felelősi tisztség, végelszámolói feladat ellátása,felügyelőbizottsági vagy számvizsgáló bizottsági tagság, nevelőszülői tevékenység, jogi szakfordítói és tolmácsolási tevékenység, mezőgazdasági őstermelői tevékenység, valamint gazdasági társaságnál ügyvezető testület tagja, vagy nem gazdasági társaság jogi személy vezető tisztségviselője. Ezeket a tevékenységeket is csak úgy végezheti az ügyvéd, hogy az az ügyvédi tevékenységétől minden szempontból legyen elkülönítve, és nem veszélyeztetheti az ügyvédi tevékenységének függetlenségét. Az ügyvéd 2 évig nem járhat el annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró, ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja volt.
Az egyes ügyvédi tevékenységek
Jogi képviselet ellátása és büntetőeljárásban a védelem ellátása Ügyvéd, kamarai jogtanácsos, európai közösségi jogász, illetve az ezek helyettesítésére jogosultak bíróság, közjegyző, illetve más hatóság előtt, illetve harmadik személyekkel szemben eljárhat, mint ügyfele jogi képviselője, kivéve ha törvény egy jognyilatkozat megtételéhez kifejezetten az ügyfél személyes nyilatkozatát kívánja meg. Ilyenkor köteles ügyfelei érdekének elsődlegességét szem előtt tartva eljárni, de köteles megtagadni, ha ügyfele jogszabályba ütköző vagy azt megkerülni szándékozó utasítást ad. Ha utasítása az ügyfél érdekeire nézve célszerűtlen, erre köteles felhívni ügyfele figyelmét.
Jogi tanácsadás Ennek alapján tanácsot adhat, véleményt adhat, illetve javaslatokat fogalmazhat meg, továbbá joghatás kiváltására alkalmas akaratnyilakozatokat készíthet elő. Fontos, hogyaz ügyvéd a jogi tanácsadás során az ügyfele által előadottakat teljes körűnek, pontosnak és valósnak fogadja el, feltéve ha ennél szigorúbb követelményeket nem határoznak meg. Az ügyvéd köteles tájékoztatni az ügyfelet a tanácsával kapcsolatos esetleges jogi kockázatokról, melyek mérlegeléséért az ügyfél felelős.
Okiratszerkesztés és ellenjegyzés