Ürögdi György (Moskovits György, Nagyvárad, 1904. július 8. – Budapest, 1987. január 14.) történész, a történettudományok kandidátusa (1966).

Élete

Moskovits József (1867–1927) nagyváradi szeszgyáros, vállalkozó és Loewy Anna1918-ban családneve Loránt-ra változott. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 113394/1918. Forrás: MNL-OL 30800. mikrofilm 47. kép 1. karton fia. Freiburgban, Münchenben és Bernben járt egyetemre 1922 és 1926 között. Bernben doktorált közgazdaságtanból 1926-ban, majd 1938-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen ókori történelemből kapott bölcsészdoktori diplomát. 1926-tól tisztviselőként dolgozott a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál először Nagyváradon, 1928-tól a Pécsett, 1942-től pedig Budapesten. 1948-ig volt cégjegyző, 1945-től 1948-ig a bank üzemi bizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1948-49-ben osztályvezetője volt a Miniszterelnökség Országos Könyvhivatalának, 1949 és 1952 között pedig csoportvezető a Népművelési Minisztériumban. 1953-tól 1958-ig a Képzőművészeti Főiskolán működött mint csoportvezető. 1958-tól 1965-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezette a Budapesti Történeti Múzeum római kori csoportját és az Aquincumi Múzeumot. Munkássága a római kori gazdaság- és politikatörténetre terjedt ki.

Családja

Nagyapja, dr. Lóránt Lipót (1846–1922, Leopold Löwy) előbb a török hadsereg katonaorvosa, majd Pécs, később pedig Baranya vármegye főorvosa, illetve a Pécsi Izraelita Hitközség elnöke volt. Róla kapta nevét a pécsi Lóránt-palota. Apai nagyapja nevét viseli a nagyváradi Moskovits Adolf-palota.

Fontosabb művei

Die Handelsbeziehungen zwischen der Schweiz und Rumänien mit besonderer Berücksichtigung der Wirtschaftsverhältnisse (Bern, 1926) Lucius Cornelius Sulla (Pécs, 1938) A régi Róma (Budapest, 1963) Róma kenyere, Róma aranya (Budapest, 1969) Kleopátra (Budapest, 1972) Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Budapest, 1974) Nero (Budapest, 1977) Róma; Panoráma Kiadó, Budapest, 1983,

Jegyzetek

Források

További információk

Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest, Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002. Magyar tudományos akadémiai almanach az . . . évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943.

Kategória:Magyar történészek Kategória:Nagyváradiak Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok