bélyegkép|jobbra|200px|Az 1905-ös kiadás Eugène Grasset által tervezett borítólapja. Az illusztrált Kis Larousse (Petit Larousse) a francia nyelv enciklopédikus szótára, amelyet a Larousse kiadó gondoz és jelentet meg egymás utáni, korszerűsített kiadásokban. (Lényegében a többkötetes, teljességre törekvő Nagy Larousse-ból származó, a mindennapi munkában könnyen kezelhető, kivonatos és a legfontosabb szavakra koncentráló rövidített változat. Mindkét Larousse a francia nyelv folyamatosan korszerűsített, hivatalos értelmező szótárának tekinthető.) Először Claude Augé jelentette meg 1905-ben, a szintén általa kiadott Teljes szemléltető szótár (Dictionnaire complet illustré, 1889) továbbfejlesztéseként. Elnevezésével mindkét változat Pierre Larousse (1817-1875) emléke előtt tiszteleg, aki harminc évvel korábban hunyt el és a XIX. század Nagy Általános Szótárának szerzője volt, és akitől az enciklopédikus koncepciót és a pedagógiai célokat is átvették.
Létrejötte óta Az illusztrált Kis Larousse egyetlen kötetben a következő fejezeteket foglalja magába: egy első részben találhatók a köznevek (tárgyak elnevezései, valamint az egyéb nyelvtani kategóriák, névelők, igék, névmások); egy második részben vannak a tulajdonnevek Fenti két részen túl: a Kis Larousse rózsaszín oldalain felsorolja a fontos latin kifejezéseket, egyebek mellett; különböző mellékleteket/kiegészítéseket csoportosít a kötet végén; bemutatja a világ valamennyi országának zászlaját; tartalmaz egy földrajzi atlaszt; egy általános időrendi (kronológiai) felsorolást ; nagy didaktikus táblaképeket (ruházatok, díszítések, gombák, madarak, stb. A szótár 2005-ben megemlékezett százéves fennállásának évfordulójáról azzal, hogy egy La dent-de-lion, la Semeuse et le Petit Larousse -- Könyvismertető az evene.fr kulturális portálon című cikkben részletesen leírta keletkezését és fejlődését az évek során. 2008-ban tartalmazott, amelyekből , és volt.
Különböző formátumokban adták ki, így kompakt és nagy méretben valamint CD-ROM-on is. Már minden nyáron egy új kiadás jelenik meg, amelyet már a következő évi jelzéssel látnak el. Nem tévesztendő össze az évi kiadás, amelyben a változtatások a legfrissebb aktualitásokhoz kötődnek (újonnan bevezetett szavak, fontos események, sürgősségi technikák …) és az átdolgozás, amelyek tíz-tizenöt éves időszakokat ölelnek fel, és amelyekben egészében kritikusan áttekintik az egész követett nevezéktani (nomenklatúrai) elveket és definíciókat, és esetenként át is írják azokat. A sajtó egyik évben sem mulasztja el, hogy ezekről a nevezéktani változásokról informáljon, legyen szó a köznevekről vagy a tulajdonnevekről.
Az online enciklopédia, a Wikipédia a 2011-es (2010-ben kiadott) kiadásba került be Wikipédia néven. -- AFP hír a 2011-es kiadás bemutatójáról
Az 1990-es helyesírási reform A Kis Larousse hosszú időn keresztül teljesen figyelmen kívül hagyta a francia helyesírás 1990-es módosításait (ez volt a helyzet még a századik kiadásban is)., a „100. kiadás” -- Ismertető: Ezen a hozzáállásán a 2010-ben 2011-re kiadott és a 2011-ben 2012-re kibocsájtott kiadásokban változtatott. A 2011-re 2010-ben kiadott változatban, XLIII o. + 1781 illusztrált o., 29 cm, 44,90 € (az ár a borítótól negyedik lapon van feltüntetve) megtalálható az 1990-es módosítások Kis Larousse-ra vonatkozó szóhelyesbítések listája a XX-től a XXX. oldalig, a következő megjegyzésekkel: „Az alábbi lista fekete betűkkel jelzi azokat a szavakat, amelyeknek helyesírása követi az 1990-es módosításokat. Amennyiben a Kis Larousse helyesírása megegyezik az ajánlottal, jelzése »id.« (idem), különben az új helyesírás kék színű. Ezután következnek esetleg a szó többesszámára vagy ragozására vonatkozó új szabályokból adódó módosítások.”
A 2011-ben 2012-re kiadott változatból, XXXII o. + 1972 illusztrált o., 29 cm, 44,90 euró (az ár a borítótól negyedik lapon van feltüntetve) a lista már kimaradt. A IV. oldalon pontosították, hogy „Új helyesírás: A (≃) nyomdai jelzés jelöli minden érintett szónál. Mivel a Kis Larousse a használatot tükrözi, ezért ha az új helyesírásé kielégítően bizonyítható, akkor a Kis Larousse is megjeleníti ezt a helyesírást a szócikkcímben a »vagy« szócska után, sőt ha ez használatosabbnak bizonyul a klasszikus helyesírásnál, akkor a szócikkcím elejére kerül.” Így tehát a (≃) jelzés az 1990 óta használatlannak ítélt alakokat jelöli: például „BOÎTE, ≃ BOITE” annyit jelent, hogy az eddigi boîte helyett 1990-ben a kalapékezet nélküli boite alakot javasolták, és hogy ennek ellenére a boite tényleges használata még mindig elenyésző.
A Kis Larousse néhány kiadása bélyegkép|Hirdetés a Les Annales politiques et littéraires, 1910 című folyóiratban. Petit Larousse illustré 1889, Claude Augé kiadása Petit Larousse illustré 1905, Claude Augé kiadása Újra kiadás fakszimilében 2004 . Nouveau Petit Larousse illustré, 1924, Claude Augé. Petit Larousse illustré 1982, főszerkesztő: Claude Dubois Petit Larousse illustré 1989 . Utánnyomás Petit Larousse illustré 1998 . Utánnyomás Le Petit Larousse grand format 2001, 2000 , « Le premier du siècle » „Az első évszázad”. Le Petit Larousse compact 2003, 2002 . Le Petit Larousse 2005, 2004 : Le Petit Larousse grand format 2005, 2004 , la « 100-éme édition ». „Századik kiadás” Le Petit Larousse 2007, 2006 a pour titre unique Le Petit Larousse illustré et ne possède plus que 2 formats: (egyedi címmel; csak két formátumban) petit format (cartonné, vendu avec ou sans CD-ROM); (kisalakú, kartonált, CD-vel vagy anélkül árusítva) grand format (cartonné); (nagyalakú, kartonált) Le Petit Larousse 2009, 2008 . Le Petit Larousse illustré 2009 : édition prestige habillée par Karl Lagerfeld (díszkiadás Karl Lagerfeld formatervezésében) Le Petit Larousse 2010, 2009 . Le Petit Larousse 2011, 2010 : Le Petit Larousse illustré 2011, 2010 , illustré. Le Petit Larousse illustré 2011, 2010 , XLIII pages + 1781 pages, illustré, 29 cm, 44,90 € (prix indiqué en quatrième de couverture), (XLIII + 1781 oldal, ár a borítás negyedik oldalán) Le Petit Larousse 2012, 2011 : Le Petit Larousse illustré 2012, 2011 , XXXII pages + 1910 pages, illustré, 24 cm, 29,90 euros (prix figurant en quatrième de couverture), (XXXII + 1910 oldal, ár a borítás negyedik oldalán)
Le Petit Larousse illustré 2012, 2011 , XXXII pages + 1972 pages, illustré, 29 cm, 44,90 euros (prix figurant en quatrième de couverture), (XXXII + 1972 oldal, ár a borítás negyedik oldalán)
Külső linkek Larousse kiadó hivatalos oldala Site officiel de la maison Larousse: Petit Larousse Petit Larousse illustré de 1905 en ligne (université de Cergy-Pontoise)
Források
Jacqueline Feldman, La Sexualité du Petit Larousse ou Le Jeu du dictionnaire, Éditions Tierce, Paris, 1980, 175 o. Yves Garnier, « Les francophonismes dans le Petit Larousse », dans Monique Catherine Cormier et Aline Francœur (dir.), Les dictionnaires Larousse: genèse et évolution, Presses universitaires de Montréal, 2005 , 219-276 o. Maryse Lehmann, Analyse du discours lexicographique – Le corps sexué dans le « Petit Larousse illustré » de 1906 à 1980, université de Paris 8, 1981, 316 o. (thèse de 3e cycle). M. Mathieu-Colas, « Variations graphiques des mots composés dans le Petit Larousse et le Petit Robert », dans Lingvisticae investigationes, 1988, vol.:12, No 2, 235-280 o. Jean Pruvost et Micheline Guilpain-Giraud (dir.), Pierre Larousse – Du Grand Dictionnaire au Petit Larousse (actes du colloque international organisé par Micheline Guilpain-Giraud et l'Association Pierre Larousse, Toucy, 26 et 27 mai 2000), H. Champion, Paris, 2002, 368 o. . Jean Pruvost, La Dent-de-lion, la semeuse et le Petit Larousse, Larousse, Paris, 2004, 196 o. (la biographie du Petit Larousse). P. Trescases, « Les anglo-américanismes du Petit Larousse Illustré 1979 », in French Review, 1979. Jean Watin-Augouard, Petites histoires de marques, Éditions d'Organisation et TM-Ride, 2003 , 380 o.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Szótárak L Kategória:Francia nyelv Kategória:1905 könyvei