Táborosi Márk (Budapest, 1987. június 14. –) magyar énekes, színész. Az X-Faktor című műsor által vált ismertté a Rocktenors formáció tagjaként. Előtte évekig színészként tevékenykedett Magyarországon és külföldön is. A Rocktenors feloszlása után 2018-tól az Evolette pop-metál zenekar énekese. 2021 óta frontembere a Kingslayers – "Bring me The Horizon" Tribute Band-nek.

Pályafutása Az általános iskolai évek alatt intenzíven zongorázott 5 évig, valamint párhuzamosan tanult szolfézst és zeneelméletet. A középiskolás évek alatt kezdett komolyabban érdeklődni a színház és az éneklés iránt, ezért többféle tánc és színész kurzuson vett részt. 2005-ben csatlakozott a szigetszentmiklósi Sziget Színházhoz, ahol az első főszerepével párhuzamosan kezdett autodidakta, majd magánúton énekelni tanulni. Néhány év alatt a színházzal körbejárta Magyarország területét, valamint Erdélybe is többször eljutott. Többször felléptek a Komáromi Lovasszínházban is különböző darabokkal.

2008-tól 2009-ig volt frontembere a magyarországi Iron Maiden Tribute (Up The Irons) zenekarnak. Velük is lehetősége adódott Magyarország nagyobb városaiban fellépni, valamint játszottak Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban.

2009-ben jutott ki külföldre a Hair musical angol változatával, mellyel Ausztriában, Németországban, Svájcban valamint Szlovéniában lépett fel különböző városokban.

2011 tavaszán jelentkezett az X-Faktorba Mező Zoltánnal és Mező Márióval egy csapatot alkotva. Ez a trió a Rocktenors, akit Geszti Péter mentorált. A csapat a 6. helyig menetelt.

A műsor óta folyamatosan kapnak meghívásokat különböző rendezvényekre, és már a környező országokban is voltak egy-egy fellépés erejéig.

Tanulmányai 1994 – 2002 : Széchenyi István Általános Iskola 2002 – 2006 : Európa 2000 Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2006 – 2009 : ELTE Informatikai Kar – Programtervező informatikus szak 2010 – 2016 : Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció és Médiatudomány szak

Színházi szerepei Darab Szerep Színház Ország Dátum István, a király Asztrik főpap, Főúr Sziget Színház Magyarország 2005 Hair Woof Sziget Színház Magyarország 2005/12/02 Hair Woof Donovan Agentur Walzer Ausztria, Svájc, Szerbia, Németország 2009, 2010, 2012 Grease Roger Sziget Színház Magyarország 2007 Jézus Krisztus Szupersztár Jézus, Annás főpap Sziget Színház Magyarország 2006, 2010, 2013 Leányvásár Jim Sziget Színház Magyarország 2007/05/04 József és a színes szélesvásznú álomkabát Naphtali Sziget Színház Magyarország 2008 Drakula Pavlo Sziget Színház Magyarország 2008 Viktória Kozák őr/tiszt, Orosz zenész Sziget Színház Magyarország 2007 Honfoglalás Kérapó, Kond Sziget Színház Magyarország 2011 Hyppolit, a lakáj Tóbiás Sziget Színház Magyarország 2010 Vámpírok Bálja Nightmare 2 Pesti Magyar Színház (PS Produkció) Magyarország 2012,2013 Starfactory Ensemble Thália Színház Magyarország 2013 Sakk Ensemble PS Produkció Magyarország 2014

Diszkográfia

Zenekar Típus Megjelenés Album Kiadó Rocktenors Various 2011/12/14 X-Faktor: A 10 Legjobb ( Don't Cry) Sony Music Hungary Rocktenors Various 2012/11 X-Faktor: Love – 10 Szerelmes Dal (Adagio) Sony Music Hungary Rocktenors Single 2012/05/15 Ha Menni Kell Sony Music Hungary Rocktenors Various 2012/06/15 X-Faktor 2011: Az első saját dalom (Ha Menni Kell) Sony Music Hungary Rocktenors Various 2013/02/01 Eurovíziós Dalfesztivál 2013: A Sony Music jelöltjei (Szabadesés) Sony Music Hungary Rocktenors Single 2013/11/20 Szív Nélkül Edge Records (HMR Music Kft.) Rocktenors Single 2014/04/04 Szabadság Edge Records (HMR Music Kft.) Evolette Single 2019 Addikt Szerzői kiadás Evolette Single 2019 Eső Szerzői kiadás Evolette Single 2020 Régi Naplóm Szerzői kiadás Evolette Album 2020 Pánik Szerzői kiadás Evolette Album 2022 Mindent látsz Szerzői kiadás

Jegyzetek

További információk Táborosi Márk – Youtube Evolette – Facebook Evolette Hivatalos Merch oldal Evolette Spotify Hammerworld: Evolette – Újj dallal jelentkezezztt a Budapesti Ötösfogat A Rocktenors az Operaházban "Akinek sikerült fent maradnia, az sztár" – Interjú a Rocktenorssal és az Apollo 23-mal Reflektor: Az X-Faktor sztárja kés alá feküdt

Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek