Az Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap, amely 2017 óta kormánypárti újsággá vált.A Fidesz oligarcháihoz került a teljes vidéki sajtóElfoglalta a vidéket a Fidesz médiagépezeteA miskolci polgármester mellől igazolt új főszerkesztőt az Észak-Magyarország
bélyegkép|jobbra|265px|Az Észak-Magyarország regionális irodája Kazincbarcikán (2013 tavaszáig)
Története Kezdetek Az Észak-Magyarország a Felvidéki Népszava és a Szabad Magyarország jogutódja. A Felvidéki Népszava a Szociáldemokrata Párt, míg a Szabad Magyarország a Magyar Kommunista Párt újságja volt. Az utóbbi a szovjet csapatok Miskolcra bevonulását követően, 1944-ben jelent meg először. A két munkáspárt egyesülésekor a két lap is összeolvadt, s ettől kezdve lett a neve Észak-Magyarország.
Kezdetben a lap naponta jelent meg, kivéve az infláció éveit, amikor a papírhiány miatt időszakosan, csak heti háromszor. Megalakuláskor a lap mindössze kétoldalas (1 lap) volt, később négy, az ’50-es években hat, 1969-től nyolc oldalon jelent meg.
Az 1950-es években az Észak-Magyarország, hasonlóan a többi megyei laphoz, a központi lapokat másolta. Az „Észak” később a központi politikát, de annak helyi jellegét igyekezett hangsúlyozni. Mindemellett teret kaptak a helyi, megyei eseményekről való tudósítások, beszámolók is. A külpolitika részletes taglalása visszaszorult, helyette rövid nemzetközi összefoglalók kaptak helyet.
Egyesülés a Déli Hírlappal Az Észak-Magyarország – mint megyei lap – a sokoldalú igények miatt nem tudott megfelelően foglalkozni a Miskolcot érintő legfontosabb kérdésekkel, így a helyi lakosság kevés információt kapott a város életéről. Ezért 1969. szeptember 1-jén napvilágot látott a városi napilap Déli Hírlap néven. Ezzel Borsod-Abaúj-Zemplén volt az ország első olyan megyéje, ahol a rendszerváltozás után egyidejűleg két megyei napilap létezett. Ráadásul szűk egy esztendőn át, 1995-től egy harmadik napilapja is volt a térségnek, az ugyancsak Miskolcon megjelenő Új Észak.
Egy osztrák, vorarlbergi befektetői csoport 1991-ben megszerezte az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló című megyei lapok tulajdonjogát. Ezek korábban az állampárt tulajdonában voltak, a megyei pártbizottság felügyelete alatt jelentek meg, majd az Antall-kormány idején versenytárgyaláson értékesítették őket.Zöldi László: A glokális sajtó - Hogyan alakultak ki a glokális laphálózatok Magyarországon?, mediakutato.huKiszorítósdi az észak-magyarországi lappiacon: Monopoly, magyarnarancs.hu
A Déli Hírlap kezdetben – 1992-ig – az Esti Hírlaphoz hasonlóan kora délelőtt került az utcára, s naponta 20 ezer példányban kelt el. A Déli Hírlap a korai megjelenése miatt évtizedekig előfizetők nélkül létezett, a teljes példányszám a standokon és a rikkancsoknál kelt el. Később hajnalban jelent meg, előfizethetővé vált, és példányszáma 1997-ben meghaladta az Észak-Magyarországét. A lap vasárnap kivételével hétfőn nyolc-, a hét többi napján hatoldalas volt.
Az 54 százalékban a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Déli Hírlap Kft. kiadó jogát 2002-ben, az Észak-Magyarországot már korábban megszerző Inform Média Kft. vásárolta meg. A két szerkesztőség összeköltözött, a terjesztés és hirdetésszervezés összeolvadt.
Vasárnapi Észak 2000-től 2013-ig olvasható volt a Vasárnapi Észak, amely híreket és beszámolókat adott Borsod-Abaúj-Zemplén megye életéről, emellett bel- és külpolitikai eseményekről is tájékoztatott. Az Axel Springer kiadásában megjelenő igényes, izgalmas, olvasmányos lap a megyei napilap vasárnapi számaként jelent meg.OSZK - LibriVision - Vasárnapi Észak
Rovatok * Országban-világban Megyei körkép Aktuális Gazdaság Mikor, hová… ? Multimédia Szólástér Sport Hűségoldal Miskolc Sziréna Autós/Utazás Képriport* Műsor Interjú Fókuszban… Pályázat Álláskereső Egészségtár Konyha Gyógyír Az Észak tippjei Szolgáltatás Napról napra www.eszak.hu
Mellékletek Tv Plusz Sportélet 50 ifjú tehetség Városaink Településeink Maradj itthon! Iránytű Gazdasági iránytű Egy járásnyira
Hűségprogram Az Észak-Magyarország nagyszabású hűségprogramja 2009-ben kezdődött. A programhoz kapcsolódó hűségkártya felmutatásával a kártyabirtokos és családja a hűségprogramban részt vevő elfogadóhelyen, üzletben, szolgáltatónál kedvezménnyel vásárolhat. 2013 év végére közel 200-ra nőtt a kártyaelfogadó-helyek száma, olyan partnerek csatlakoztak a programhoz, amelyeknél napi gyakorisággal használható a hűségkártya. Az Észak-Magyarország a hűségkártyát kizárólag az egy éven túli, vagy éves szerződéssel rendelkező előfizetői számára bocsátotta ki.
Főmunkatársak (2019) Csákó Attila – főszerkesztő Varga Zsolt - értékesítésfejlesztési vezető Maros Éva - regionális értékesítési vezető Kálmán Mária - terjesztési területfelelős csoportvezető
Elérhetőségek 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók: 178. Telefon: 06/46/998-998 Fax: +36-46-501-262 E-mail: [email protected].
Jegyzetek
Források Gulyás Adrienn Julianna: A borsodi sajtó története a kezdetektől napjainkig Cégtörténet – Inform Média
További információk Digitális Észak – Eszak.hu Borsod Online (boon.hu) – Hivatalos online oldal Az Észak-Magyarország címoldala (1956. november 2.) HU OSA 336-0-7:6 – További oldalak Észak-Magyarország 1948–2024 Arcanum Újságok
Kategória:Magyarországi napilapok Kategória:Miskolc kulturális élete