Kobzos Kiss Tamás (Debrecen, 1950. május 30. – Budapest, 2015. november 8.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, hangszeres zenész, zenetanár.

Élete Édesapja Kiss Tamás költő, esszéíró, író.

Zongorázni, majd magánúton gitározni tanult, egyetemi évei alatt (debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, kutatóvegyész szak) a Főnix színjátszó együttes, majd a Délibáb népzenei együttes tagja lett, s az ének mellett több hangszeren megtanult játszani (citera, koboz, brácsa, tekerő, reneszánsz lant, török saz).

1974-ben a budapesti Néprajzi Múzeumba került restaurátorként, és rövid időre a Kaláka tagja lett, majd 1976–1986 között L. Kecskés András együttesében zenélt. Gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, hanglemezklubokban, templomokban. 1976 és 1979 között vegyész-restaurátorként dolgozott a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központban, közben néhány hónapig a debreceni Déri Múzeumban. Közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi előadásában Nagy Attilával. A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel.http://mno.hu/zene/elhunyt-kobzos-kiss-tamas-1313081 MNO.hu: Nekrológja

1981 januárjától a bécsi Clemencic Consort tagja, ezzel az együttessel több száz alkalommal lépett fel Bécsben és Európa számos országában. Volt a Thomas Wimmer által vezetett Accentus Austria régizene-együttes szólistája is, Jeruzsálemben, Bambergben, Città di Castellóban is léptek fel együtt. A Jánosi-együttessel, valamint Ferencz Évával is több CD-felvételen szerepel. Michel Montanaro provence-i zenésszel 1982–2000 között sok népzenei és régizenei koncertet adott, többek között a 2012-es Csíkszeredai Régizene Fesztiválon szerepeltek együtt (ezen a fesztiválon az újraindulás – 1992 – után minden évben részt vett Kobzos Kiss Tamás).

1992-től adtak közös koncerteket Erdal Şalikoğlu isztambuli énekessel, például a 2012-es Kaláka Fesztiválon, Egerben. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző három művében: Szertartászene (1983), Az események titkos története (1985), A kormányzó halála (1999). Szólistaként is sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta városaiban, falvaiban, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1991-től gyakran lépett fel a Musica Historica együttessel, 1992-ben közös kazettát készítettek Protestáns énekmondók címmel.

1986 óta tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 szeptemberétől igazgatója is volt. 2013 szeptemberében Uniós támogatásból új épületet kapott a zeneiskola, amely addig egy társasház alsó emeletén működött. Az új zeneiskola már méltó hely az ország egyetlen csak népzenét tanító zeneiskolájának.

2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanított kobozjátékot. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében, előadásokat tartott, konferenciákat szervezett. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia tiszteleti, 2012-ben levelező, 2013-ban rendes tagja lett.

Művei Renaissance Music in Transsylvania – szólistaként • Hungaroton SPLX 12047 (1981); később átszerkesztve CD-n: Hungaroton Classic HCD 12924 Táncház ’84 – szólistaként • Hungaroton SPLX 18106 (1984) Régi török zene Európában – a Bakfark Bálint Lanttrió tagjaként • Hungaroton SPLX 12560, ill. MK 12560 (1985); később CD-n is Gauzelm Faidit: Songs – Trubadour Music in the 12–13. C. – szólistaként • Hungaroton HCD 12584-1 (hanglemez, kazetta és CD, 1986) 10. Rencontres de Luthiers et Maitres Sonneurs Saint-Chartier – Michel Montanaróval • Tradition RL 65014 (1986) VI. Festival Internacional de múzica Popular-Tradicional de Vilanova I la Geltrú – Michel Montanaróval • Audiovisuals de Sarria sa Barcelona (1986) Régi magyar betlehemes – szerkesztő, előadó • Hungaroton SPLX 14068 (1987 – Az év hanglemeze, 1988); új kiadás CD-n: 2004 Balassi Bálint versei – Előadja Bánffy György – hangszeres közreműködő • Hungaroton SPLX 13860 (1987) Énekelt történelem – szólistaként • +SUISA+88044 Basel Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (kazetta, 1988); új kiadása: Gryllus Kiadó GMC 012 (1995) Montanaro – Vents d’Est – közreműködő • MG (1990) Bernard de Ventadorn trubadúrdalai I. – a Kalendarium trió tagjaként • Le Loubanel (kazetta, 1990) Protestáns énekmondók – a Musica Historica együttessel • Református Fiatalok Szövetsége (kazetta, 1992) Vándorok énekei – szólistaként • Magyar Garabonciás Szövetség (kazetta, 1995) 1848-ba’ – a Jánosi-együttessel • Magyar Garabonciás Szövetség (kazetta, 1995) Rhapsody – Liszt and Bartók sources – a Jánosi-együttessel • Hungaroton Classic (1991, a Liszt-anyag korábban hanglemezen is megjelent) Táltos idők – szerkesztő, közreműködő • Fonó Records (kazetta, 1996); CD-n magánkiadásban (2002) A lovagkirály – Szent László emlékezete • PannonTon MC6 Egy könyv lanthoz való – közreműködő • PannonTon MC 7 (1996) Evangyéliomi szent lant – Bozóky Mihály művei – közreműködő • PannonTon MC 8 (1996) Koboz is peng I–II. – közreműködő • PannonTon Szekció (1997) 77 Magyar tánc – közreműködő a Jánosi-együttes CD-jén • Hungaroton HCD 18228 (1997) Világ békessége – közreműködő Ferencz Éva CD-jén Világ váltságáért – Ferencz Évával • CSBT 001/98 (1998) Kossuth izenete eljött – szerkesztő, közreműködő, CD a Jánosi-együttessel • Hiripi Bt. (1998) Szentegyházi dicséretek Huszár Gál debreceni énekeskönyvéből (1561) – szerkesztő, közreműködő, a Pécsi Református Kollégium vegyeskarával • Református Zenészek Munkaközössége 059 (kazetta, 1998) Az események titkos története – Szabados György műve (1984), szólistaként • Fonó Records (1999) Idvezlégy bódog Szent István kerál – Ferencz Évával • Csillaghegyi Bt. (2000) Főnix és Bárány – Énekelt versek Debrecenből-Debrecenről • Tankomédia, Debrecen (2000) Mindennémű háborúság ellen – Szenci Molnár Albert énekei – szerkesztő, közreműködő • Református Zenészek Munkaközössége (2001) Szívetekben őrizzetek – Asik Veysel török énekmondó énekei – Erdal Şalikoğluval, szerkesztő, közreműködő, fordító • Etnofon Bt. (2002); törökországi kiadás: 2003 „Jelentem versben mesémet” – közreműködő a Musica Historica CD-jén • Csörsz Rumen István kiadása (2004) A magyar történelem dalban elbeszélve – több órányi MP3-anyag • Arcanum Adatbázis Kft. (2005) Tinódi: Cronica – 9 órányi hanganyaggal • Arcanum Adatbázis Kft. (2006) Megkopott harangszó – közreműködő a Misztrál együttes lemezén (2006) Eine schöne Rose blüht – magyar karácsonyi dalok – a Clemencic Consorttal • Oehms Classics OC 583 „Lásd, mit mível a szerelem” – Yunus Emre dalai magyarul és törökül – Erdal Şalikoğluval, szerkesztő, közreműködő, fordító • YBM Istanbul (2007) Csokonai – szólólemez, közreműködik a Musica Historica együttes • Hangzó Helikon (2008) „Nem megyek én innen sehova” – énekelt versek Debrecenről – saját megzenésítések • Dialekton (2008) Janus Pannonius – közreműködő • MACs Kft. (2008) Trubadour Songs – The Origins of European Music and Literature • Ücdeniz Istanbul (2009) Boldog vizeken • Vox Artis Kiadó (2010) Balassi Bálint és Pir Sultan Abdal énekei magyarul és törökül (Erdal Salikogluval) Isztambul 2014

Díjak, kitüntetések Népművészet Ifjú Mestere díj (1975) Az év hanglemeze (Régi magyar betlehemes) (1987) Bezerédj-díj (1996) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998) Magyar Művészetért díj (1998) Tinódi-lant díj (2005) Magyar Örökség díj (2006) Prima díj (2006) Március 15-e díj (2007)Kovács Éva: Egy baráti társaság az 1980-as évekből A Március 15-e Díj története (Interjú Hoppál Mihállyal) História 2009/9-10. Óbuda Kultúrájáért díj (2009) Szenci Molnár Albert-díj (2010) Életfa díj (2010) Liszt Ferenc-díj (2011) Kossuth-díj (2014) Budapestért díj (2015)

Jegyzetek

Források Kobzos Kiss Tamás honlapja Ki kicsoda 2006 (szerk. Hermann Péter) Who Is Who Magyarország 2008

További információk Óbudai Népzenei Iskola Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar citerások Kategória:Magyar kobzosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Bezerédj-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Debreceniek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek