Fekete Vince (Kézdivásárhely, 1965. április 7. –) romániai magyar költő, szerkesztő, műfordító.

Életpályája

Kézdivásárhelyen született 1965. április 7-én. Nős, felesége Dr. Fazekas Márta (volt felesége Bartók Erzsébet), két gyerek (Fanni, 1998, Dániel, 2000) apja.

Felsőfokú tanulmányait 1989-1994 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, majd 1996–1999 közt a József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta.

1993–2003 között a Helikon, 1999-től pedig a Székelyföld című folyóirat szerkesztője, 2004-től főszerkesztő helyettese.

1995-ben Soros-, 1997-ben Móricz Zsigmond-, 2000, 2003 NKA-, 2004 Benedek Elek ösztöndíjas. PhD.

2025-ben két olyan monográfia, kritikai kötet is megjelent, amelyeknek központi témája Fekete Vince költészete:

Borsodi L.László: Fekete Vince. Kritikai közelképek. MMA Kiadó, Budapest, 2025 Hőkamera. Közelítések Fekete Vince műveihez. Összeállította és szerkesztette Melhardt Gergő és Borsodi L. László. Erdélyi Híradó Kiadó - Kalligram. 2025

Művei (válogatás)

Kötetei

Parázskönyv; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995 (Előretolt helyőrség könyvek) Ütköző. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 1996 A Jóisten a hintaszékből. Válogatott és új versek; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002 (Előretolt helyőrség könyvek) Lesz maga juszt isa. Paródiák, szatírák, állatmesék; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2004 Csigabánat. Gyermekversek; ill. Csillag István; Pallas-Akadémia, Csíkszereda 2008 (Mesevonat) Piros autó lábnyomai a hóban. Versek felnőtteknek és gyerekeknek; Erdélyi Híradó, Kolozsvár 2008 Udvartér. Tárcanovellák; H-Press-Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2008 Védett vidék. Versek, 2003–2010; Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció, Kolozsvár–Bp., 2010 (Előretolt helyőrség könyvek) Udvartér. Tárcanovellák; Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2014 Vak visszhang. Válogatott és új versek, 1995–2015; Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2015 Ahonnan a nagy-nagy kékség. Cincogósi Elemér viszontagságai (verses meseregény); Bookart, Csíkszereda, 2016 Szélhárfa. 99+1 / haiku; Gutenberg, Csíkszereda, 2016 Piros autó lábnyomai a hóban. Versek felnőtteknek és gyerekeknek; Orpheusz, Bp., 2017 A világ újra. Válogatott és új versek. Verskeresztmetszet, 1995–2015; Pont, Bp., 2017 (Conflux) Szárnyvonal; Magvető, Bp., 2018 (Időmérték) Vargaváros; Magvető, Bp., 2019 Halálgyakorlatok; Magvető, Bp., 2022 (Időmérték) Gyönyörű apokalipszis; Magvető, Bp., 2024

Szerkesztéseiből

Erdélyi szép szó; szerk. Fekete Vince; Hargita–Pro Print, Csíkszereda, 2001 és 2022 között. Tündérkert szerk. Ferenczes István, Fekete Vince, ill. Léstyán Csaba; Hargita, Csíkszereda 2004. Tündérkert virágai. Erdélyi gyermekvers-antológia; szerk. Ferenczes István, Fekete Vince, ill. Keresztes Dóra; Móra, Bp., 2006. Székelyföld évkönyv; szerk. Fekete Vince, Lövétei Lázár László; Hargita, Csíkszereda 2007. Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája; vál., szerk. Fekete Vince; Magvető, Bp., 2008. Gyöngykapu. Határon túli magyar írok antológiája; vál., szerk. Fekete Vince; Kortárs, Bp., 2012. Kányádi Sándor: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2012. (Székely könyvtár) Farkas Árpád: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2012. (Székely könyvtár) Király László: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2013. (Székely könyvtár) Szabó Gyula: Válogatott novellák; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2013. (Székely könyvtár) Térhatárok. Határon túli magyar írók antológiája; vál., szerk. Fekete Vince; Kortárs, Bp., 2014. Petelei István: Válogatott novellák; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2014. (Székely könyvtár) Tompa László: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2014. (Székely könyvtár) Szabédi László: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2015. (Székely könyvtár) Horváth István: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2015. (Székely könyvtár) Markó Béla: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2016. (Székely könyvtár) Szőcs Géza: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2016. (Székely könyvtár) Bözödi György: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2017. (Székely könyvtár) Szemlér Ferenc: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2017. (Székely könyvtár) Székely János: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2018. (Székely könyvtár) Ferencz Imre: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2018. (Székely könyvtár) Magyari Lajos: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2019. (Székely könyvtár) Szőcs Kálmán: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2019. (Székely könyvtár) Egyed Péter: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2020. (Székely könyvtár) Bartalis János: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2020. (Székely könyvtár) Tompa Gábor: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2021. (Székely könyvtár) Egyed Emese: Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2021. (Székely könyvtár)

Díjak, kitüntetések

A Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja (1996). Sziveri János-díj (1996). A Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának ARTISJUS díja (2003). Az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005). Pro Literatura-díj (2005). József Attila-díj (2010). Látó-nívódíj – vers (2014). A Romániai Írók Szövetségének díja (2016). Erdély Kortárs Magyar Kultúrájáért-díj (2016). Év Könyve-díj (MMA, Budapest) (2016). Szép Könyv-díj a 2016-os Marosvásárhelyi Nemzetközi könyvvásáron, gyerekkönyv kategóriában az Ahonnan a nagy-nagy kékség című verses meseregényért. Magyarország Babérkoszorúja díj (2023) A Romániai Írók Szövetségének díja (2023). Balassi Bálint-emlékkard (2024)

Jegyzetek

Források Székelyföld kulturális havilap Fekete Vince könyvbemutatója szülővárosában Borsodi L.László: Fekete Vince - 31. Nemzetközi Könyvvásár – Indul az irodalom ünnepe Marosvásárhelyen – Romániai Írók Szövetsége, Marosvásárhelyi fiok

További információk Versei az Magyar Elektronikus Könyvtárban található Erdélyi és csángó költészet-ben, Cseke Gábor (szerk.), Andrassew Iván (gondozza) Digitalizált művei a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán

Kapcsolódó szócikkek

Serény Múmia

Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Kézdivásárhelyiek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Látó-nívódíjasok Kategória:Pro Literatura díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Méhes György-nagydíjasok Kategória:Sziveri János-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok