A szalánkeméni csata 1691. augusztus 19-én zajlott le a délvidéki Szalánkemén falu mellett, a Duna jobb partján. A Szent Liga szövetségében harcoló, Bádeni Lajos őrgróf vezette Habsburg- és német-római császári haderő nagy győzelmet aratott a Köprülü Musztafa nagyvezír által irányított, jelentős számbeli fölényben lévő török hadak fölött.
Mindkét haderőt tapasztalt hadvezérek vezették; a török tisztikart francia tanácsadók is segítették. Badeni Lajos csapatai Szalánkeménnél egy dombháton foglaltak állást. A Zimonyból kimozduló törökök az ütközet előtti éjszaka briliáns manőverrel körülzárták a császári tábort, elvágva annak utánpótlását és visszavonulási útvonalait. A kitörési kísérletek igen súlyos véráldozatokkal jártak, mert a janicsárok minden rohamot visszavertek, de végül a korszerűbben felszerelt, jól kiképzett és fegyelmezett, modern tüzérségük erejére támaszkodó császári egységek az őrgróf által személyesen vezetett lovasrohammal, véres küzdelemben felülkerekedtek.
A csatában elesett maga Köprülü nagyvezír, számos pasa és török katonai méltóság. A keresztény oldalon életét vesztette (sokak mellett) Holstein hercege, Charles-Louis de Souches táborszernagy és Zrínyi Ádám magyar zászlósúr, Zrínyi Miklós egyetlen fia. A keresztény koalíció szalánkeméni győzelme a Magyarország területének a töröktől elhódítására indított Habsburg–török háborúk egyik legvéresebb ütközete volt. A vereség több évvel visszavetette az újabb török hadjáratokat a Balkánon, tehermentesítve a Habsburgoknak a rajnai fronton háborúzó haderejét.
Előzmények 1683-ban az Oszmán Birodalom nagyarányú offenzívát indított Bécs elfoglalására, ezzel kitört – német történetírói kifejezéssel – a „Nagy Török háború”. Bécs második török ostromának a lengyel, német-római és Habsburg haderők 1683. szeptember 12-én a kahlenbergi csatában véget vetettek, az ostromló sereget elűzték, a várost felmentették, és Magyarország területén ellentámadásba mentek át. A keresztény szövetség haderői vették át a kezdeményezést. 1684 márciusában megalakult a pápa által kezdeményezett Szent Liga, amely célul tűzte ki a török kiűzését Európából. Augusztusban I. Lipót császár 20 évre szóló fegyverszünetet kötött XIV. Lajos francia királlyal. A következő években a Szent Liga csapatai lépésről lépésre kiszorították a törököket a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területéről. 1686-ban ostrommal bevették Buda várát, 1687-ben a nagyharsányi csatában megsemmisítő vereséget mértek a törökökre. 1688-ban azonban XIV. Lajos, megszegve a regensburgi fegyvernyugvási szerződést, megindította a pfalzi örökösödési háborút. A Habsburg Birodalom haderejének javát és legjobb hadvezéreit a Rajnához vezényelte. A Köprülü Musztafa nagyvezír által újjászervezett oszmán haderő ellentámadásba ment át. 1688 szeptemberében a császáriak még be tudták venni Belgrádot, de a várost a törökök már 1690 októberében rövid ostrommal visszaszerezték, ezzel egész Szerbia ismét török kézre került.
1691-ben Köprülü nagyvezír újabb hadjáratra készült, az 1690-ben elért eredmények kiszélesítésére. A Habsburgok is újabb sereget gyűjtöttek. A császár júniusban Lajos Vilmos badeni őrgrófot nevezte ki fővezérré, és új hadjárat indításával bízta meg. A Buda alól meginduló hadoszlopokhoz 6000 brandenburgi és 2000 bajor katona is csatlakozott. A keresztény fősereg összlétszáma mintegy fő volt, 90 ágyúval. A hátország védelmére Erdélyben embert állomásoztattak Veterani lovassági tábornok parancsnoksága alatt, Felső-Magyarországon katona állt Nigrelli táborszernagy, kassai főkapitány irányítása alatt, 6000 embert a Szerémségbe rendeltek, hogy Erdődy Miklós horvát bán seregeit erősítsék. Badeni Lajos őrgróf azt tervezte, hogy a fősereggel Belgrád felé vonulva ütközetet kényszerít ki, döntő vereséget mér a törökökre, és visszaszerzi az elmúlt évben elveszített összes területet.
A haderők felvonulása Amikor a fővezér hírt kapott arról, hogy az oszmán haderő Belgrád felé vonul, maga is indulást rendelt. Mivel ő maga éppen betegen feküdt, ezért június 29-én az első 15 ezred de Souches táborszernagy parancsnoksága alatt indult dél felé Dunapentelén, Dunaföldváron és Tolnán át. A császáriak Mohácsnál, a brandenburgiak Barfus altábornagy parancsnoksága alatt Szekszárdnál gyülekeztek. A felgyógyultan érkező fővezér szemlét tartott a csapatok felett, majd csatlakozott Guido von Starhemberg altábornagyhoz, aki Eszéken állt az elővéddel. A keresztény haderő Eszéknél átkelt a Dráván, és a Duna jobb (déli) partján vonult Belgrád felé, hogy ott találkozzon az ellenséggel. Július 22-én Badeni Lajos hírt kapott, hogy II. Szulejmán szultán június 23-án meghalt, trónját öccse, II. Ahmed foglalta el. Július 29-én a had Péterváradra érkezett. Badeni Lajos itt ellátó bázist épített ki. Az utánpótlást vízi úton, dereglyéken szállították a tovább vonuló hadsereg részére, a császári folyami flottilla védelme alatt. A flottillát megerősítették, mert a török dunai sajkások (evezős hajók), Mezzomorte kapudán pasa parancsnoksága alatt a közelben cirkáltak. A had még Péterváradon állomásozott, amikor Mezzomorte támadása miatt a császári hajókat vissza kellett vonni Péterváradra, a szárazföldi had védelme alá. Még egy kedvezőtlen hír jött: Titel vára kapitulált, az egyezkedés során a törökök lemészárolták a császári (német, magyar és szerb) helyőrséget.
A török szövetségében álló Thököly Imre, aki portyázó csapatával (zömében tatárok, románok és törökök, valamint egy maroknyi kuruc) Törcsvárnál állt, és Erdélybe készült betörni, július elején Köprülü nagyvezír utasítására Orsován és Karánsebesen át Lippára vonult, majd a nagyvezír zimonyi táborába indult.
A keresztény haderő augusztus 4-én indult tovább Zimony felé. Augusztus 5–10. között Szalánkeménben állomásoztak, majd augusztus 12-én megérkeztek Zimony alá. Felderítőinek jelentéséből Badeni Lajos tudta, hogy itt a nagyvezír jól erődített tábort épített, amelyben mintegy katonát és 200 ágyút összpontosított. Velük volt 300 francia tiszt is, főleg hadmérnöki és tüzérségi irányítók, a törökkel szövetséges XIV. Lajos hadseregéből. Belgrádnál további főnyi török sereg állt. A francia tisztek a nagyvezírnek azonnali támadást tanácsoltak, de Köprülü Musztafa, ismerve a közeledő hadsereg erejét, úgy döntött, erődített állásaiban várja be az ellenség támadását.Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1471.html
Augusztus 13-án Badeni Lajos terepszemlét tartott, és a jól elsáncolt zimonyi tábor megostromlását kilátástalannak ítélte. Két napig várakozott seregével Zimony előtt, várva, hogy a törökök kimozduljanak a táborból, és ők indítsanak támadást. Ez nem következett be, a rossz ellátás és a hőség miatt azonban sok katonája betegedett meg. Az őrgróf – a nagyharsányi csatában sikerre vezető stratégiát követve – visszavonulást rendelt el, így remélte az ellenséget biztos állásából kicsalni. A sereg lassú menetben augusztus 14-én kis távolságra hátrált, majd 16–17-én egészen Szalánkeménig húzódott vissza, a falun túl a Verdnik (Vrdnik) hegy déli lejtőin foglalt hadállást. A császáriak arcvonala ekkor kelet-délkelet felé nézett, ahonnan a török támadást várta. A sereg balszárnya a Dunára, jobb szárnya egy aránylag mély földszakadékra támaszkodott.
A nagyvezír maga színlelt visszavonulástól tartott, augusztus 15-ig nem mozdult, ekkor azonban úgy ítélte, a keresztények valóban visszavonulóban vannak, és augusztus 16-án seregével üldözésükre indult. Augusztus 17-én az oszmán sereg is Szalánkeménbe ért, és állást foglalt a császáriak sáncaival szemben, mintegy 5000 lépésnyi távolságban. A nyári hőségben mindkét sereget betegségek, halálos hőguták, dezertálások gyengítették. A császáriak katonájával szemben a nagyvezír csapatai már csak mintegy harcképes katonát tudtak állítani.
Az ütközet lefolyása Az oszmánok bekerítő manővere Augusztus 17-ről 18-ra virradó éjszaka Köprülü Musztafa nagyvezír teljes csendben tábort bontatott. Lovasságát megtévesztésül a császári állások előtt hagyta, összes többi csapatával, beleértve az utánpótlást szállító szekereket és markotányosokat is, Kereked (Krčedin) falun keresztül, délről nagy ívben megkerülte a császáriak jobbszárnyát. Az oszmánok ezután a császáriak táborától nyugatra, a Duna fölé emelkedő magaslaton új állásokat foglaltak, ahol nyomban sáncépítésbe kezdtek. Később az oszmán lovasság ugyanezen az úton követte a sereg zömét és felzárkózott az oszmán jobbszárnyhoz, ezzel bezárták a gyűrűt a Duna partján álló császári tábor körül. A zseniális hadmozdulat ötletét korábbi magyar történetírók a nagyvezír táborában jelenlévő Thököly Imrének tulajdonítják, de későbbi kutatások azt mutatják,Rónai-Horváth Jenő: Magyar Hadi Krónika, 1896. Budapest, II. kötet, 292. old. hogy a nagy bekerítés tervét a nagyvezír francia katonai tanácsadói dolgozták ki.Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), https://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0017/1472.html A török lovasság a délkelet felé néző arcvonal déli meghosszabbításában, a domb alatti síkságon állt fel, az erődítéseken kívül. Az erődített sáncokban 40– főnyi janicsár gyalogságot és mintegy 160 ágyút helyeztek el, ezeket maga a nagyvezír parancsnokolta. A török lovasságot Ibrahim pasa szeraszkír (fővezér) parancsnoksága alá helyezte, egy kisebb lovas egységet Thököly Imre irányíthatott.
A császári hadsereg ezzel igen veszélyes helyzetbe került. A hátában felvonult ellenség elvágta minden visszavonulási és utánpótlási útvonalát. A jelentős létszámfölényben lévő oszmánok immár a császári tábor fölé magasodó terepszakaszon sáncolták el magukat. A másnapot, augusztus 18-át a törökök a sáncok építésével töltötték. A Dunán felvonult a császárinál nagyobb erejű szultáni folyami flottilla is. Augusztus 18-án napközben a törökök rajtaütöttek a császáriaknak szánt, Péterváradról vízi úton érkezett, életfontosságú élelmiszer-szállítmányon. A szállítmányt fedező legénységet, két dragonyos ezredből és két vértes ezredből kirendelt különítményt a törökök lekaszabolták. A 200 szekérnyi élelmiszer, 1200 ökör, tartalék ló, és más felszerelés az ellenség zsákmánya lett.
bélyegkép|right|300px|Hadrend az arcvonal megfordítása után és a csata műveletei Badeni Lajos haditerve és hadrendje Badeni Lajos kényszerhelyzetbe került. Hadereje a bekerítésből csak úgy szabadulhatott, ha rövid időn belül támadást intéz a török állások ellen. Ehhez azonban saját hadrendjén is változtatni kellett. Augusztus 19-én délelőtt a császáriak nyugati irányba fordították át saját arcvonalukat, amelyet mintegy ember és 90 ágyú alkotott. Az arcvonal megfordítása után Badeni Lajos csatarendbe állította csapatait. Három harcvonalat képezett: