A Tabloid Junkie Michael Jackson amerikai énekes dala 1995-ben megjelent HIStory: Past, Present and Future című albumáról. A dal a kétlemezes album 2. lemezén szerepel, tizennégy másik új dallal együtt (az első lemez válogatásalbum Jackson 15 legsikeresebb számával). A pop-rock stílusú dal, mely nagyrészt arról szól, hogy a média mennyit foglalkozik Jackson magánéletével, nagyrészt pozitív kritikákat kapott. Ez az album hetedik dala, ami ezzel a témával foglalkozik. Kislemezen nem jelent meg.

Háttere Az 1987-ben megjelent Leave Me Alone és a HIStory albumon szereplő They Don’t Care About Us, Scream és This Time Around dalokhoz hasonlóan a Tabloid Junkie is arról szól, az énekest mennyire dühítik az alaptalan pletykák, melyeket a bulvármédia terjesztett róla, főleg 1993-ban, mikor gyermekmolesztálással vádolták. Jackson kapcsolata a sajtóval már az 1980-as évek második fele óta nem volt felhőtlen. 1986-ban egy bulvárlap azt állította, Jackson oxigénkamrában alszik, hogy lassabban öregedjen – a cikkhez készült képben Jackson üvegketrecben feküdt. A valóságban az énekes egy kórháznak adományozott oxigénsátrat, innen eredt a pletyka. Jackson később egy Bubbles nevű csimpánzot vett háziállatnak, a média ezt úgy értelmezte, mint újabb jelét annak, hogy az énekes távolodik a valóságtól.

Egy újabb szóbeszéd szerint Jackson meg akarta vásárolni a genetikai betegsége miatt Elefántemberként elhíresült Joseph Merrick csontjait. Jackson ezt is cáfolta.Taraborrelli, p. 355–361 A pletykák következtében született a Jackson által gyűlölt „Wacko Jacko” (kb. 'őrült Jacko') becenév. Jackson felhagyott azzal, hogy valótlan történeteket szivárogtasson ki a sajtónak, ezért a sajtó elkezdett magától újakat kitalálni.Taraborrelli, p. 370–373 A Leave Me Alone című dalhoz 1989-ben megjelent videóklipjében Jackson erősen kritizálta a sajtót, aminek úgy érezte, áldozatul esett. A klipben újságok láthatóak bizarr szalagcímekkel, Jackson az Elefántember csontjaival táncol, és az orrát egy sebészkés kergeti.Taraborrelli, p. 413

1993 augusztusában Jackson és a sajtó kapcsolata elérte a mélypontot. Az énekest egy Jordan Chandler nevű gyermek szexuális molesztálásával vádolták, és a média nagy érdeklődéssel követte a nyomozás eseményeit. Az újságok gyakran szenzációhajhász, valótlanságot állító szalagcímekkel keltették fel a figyelmet,Campbell (1995), p. 42–45 rendőrségtől kiszivárogtatott információkat vásároltak pénzért,Campbell (1995), p. 77–80 és az objektivitás minimálisan sem volt jellemző rájuk,Taraborrelli, p. 500–507 főcímeik gyakorlatilag tényként kezelték Jackson bűnösségét. „El kell hogy mondjam, nagyon elkeserít, ahogy a borzalmas média kezeli az ügyet. Minden lehetőséget megragadtak arra, hogy darabjaira szedjék és manipulálják a vádakat, hogy a nekik tetsző következtetést vonhassák le belőle.” – nyilatkozta egy alkalommal Jackson. Jackson a stressz miatt nyugtatókon és altatókon élt.Taraborrelli, p. 518–520 A média akkor sem enyhült meg irányában, amikor szanatóriumba kellett vonulnia.Campbell (1995), p. 104–106

A dal A Tabloid Junkie pop—funk dal, hasonlít a new jack swing stílushoz. Jackson gyors tempóban énekel, egyes kritikusai szerint nem is énekel, hanem hörög. A szöveg könyörgés a közönséghez, hogy ne higgyenek el mindent. „Az, hogy a magazinban olvasod vagy a tévéképernyőn látod, nem jelenti, hogy igaz”. Jackson kritizálja az újságírókat („a tolladdal embereket kínozol”), leírja, mekkora hatással volt rá a média, és hogy a riporterek mennyire igyekeztek negatív színben feltüntetni őt, hogy félrevezessék az embereket. A dal Gb dúrban íródott, négynegyedes ütemben. Erős dobritmus és beatbox jellemzi. Jackson hangterjedelme Cb4 és Bb7 közötti. A dal tempója 111 beats per minute.

Fogadtatása A Tabloid Junkie nagyrészt kedvező kritikákat kapott. James Hunter, a Rolling Stone munkatársa szerint a Tabloid Junkie és a hasonló témájú Scream „két merész Jam és Lewis-dal”, ami „nagyon jól működik”, és „Jackson simulékony hangját hatalmas funk-rock konstrukció veszi körül”. Robert Christgau film- és zenekritikus szerint a Tabloid Junkie az egyik kiemelkedő dal az albumon. Jim Farber a New York Daily Newstől megjegyezte, hogy a Tabloid Junkie „virtuális szatírája” a dobritmusban hangsőlyos dalstílusnak, melyet Jam és Lewis az 1980-as években kidolgozott.

David Browne az Entertainment Weeklytől úgy vélte, hogy az album dalai közül a Tabloid Junkie a legtranszcendensebb, és refrénje – „Az, hogy a magazinban olvasod vagy a tévéképernyőn látod, nem jelenti, hogy igaz” – Jackson „legmegragadóbb, legeltökéltebb refrénje évek óta”. Bár Browne általánosságban dicsérte a dalt, megjegyezte, hogy túl sok benne a fiktív tévéadásokból átvett részlet, és Jackson olyan feszülten énekel, hogy szinte már hörög, ami miatt a szöveg alig érthető. „Nagy lehetőséget kapott és eldobta – már nem először.” Deepika Reedy, a The Daily Collegian újságírója szerint a dalban van egyfajta nyerseség, amit Jackson nem közelített meg a Billie Jean óta. Patrick Macdonald a The Seattle Timestől megjegyezte, hogy bár a Tabloid Junkie támadás a Jacksont érintő szenzációhajhász szalagcímek ellen, a vad történetek legtöbbjét maga Jackson kezdte terjeszteni.

Jegyzetek

Források

Kategória:Michael Jackson-dalok