Magyarország területének több mint 20%-át erdő borítja, az itt végzett tudatos emberi tevékenységet összefoglaló néven erdőgazdálkodásnak, erdészetnek nevezzük.
Ma a kormányzati távlati célkitűzések közt szerepel, az erdőterület 25%-ra növelése. Ebbe a tevékenységbe alapvetően az erdő folyamatos növekedése által megtermelt famennyiség kitermelése, használata tartozik. A fahasználaton túl az erdőgazdálkodás egyéb mellékhasznot is szolgáltat, mely szintén az erdőgazdálkodás témakörében jelenik meg. Ezt szaknyelven erdei mellékterméknek, a velük kapcsolatos tevékenységet pedig erdei mellékhasználatnak nevezik. Az erdei mellékhaszonvételek közt említhető a gomba, moha, díszítőanyag, gyanta, erdei gyümölcs, gubacs, agancs, gyógynövény gyűjtése, méztermelés, fűz- és nádtermelés.
Főbb tudnivalók
Az általános európai helyzettől eltérően hazánkban az összes erdőterület 85%-án lombos erdő található, a fenyőerdők területe 15%. Az ún. természetközeli állományok az összes erdőterület mintegy felén találhatók.
Az élőfakészlet 85%-át a lombos fafajok alkotják, amelyben a tölgy fafajcsoport 26%-os aránya kiemelkedő, míg a további sorrend: fenyők: 15%, cser: 13%, bükk és akác 12-12%, nyárak 6%. Főleg az erdőtelepítések nagy arányára vezethető vissza, hogy magas a 0-20 (32%) és a 20-40 éves korosztályok aránya (29%).
Az erdészet az agrárium szerves része. Megújítható nyersanyagai, termékei és szolgáltatásai révén azonban számos más tárcához tartozó ágazati tevékenység alkotó eleme. Magyarországon az erdő – a szántó után – a második legnagyobb művelési ág. A faállománnyal borított terület alapján az ország erdősültsége 19,6%.
Az 1996. évi LIV. törvényben az erdő elsődleges rendeltetésének primátusa gazdasági, védelmi, egészségügyi-szociális, turisztikai, oktatási-kutatási célokat definiál. Az erdő egyes rendeltetései egymástól elválaszthatatlanok, ezért az erdőgazdálkodási tevékenység során e rendeltetésekre egyidejűleg kell tekintettel lenni.
A teljességre törekvő (holisztikus) és ágazatközi megközelítés alapján készült Magyarország Nemzeti Erdőprogramjának tervezete, melynek az előttünk álló 10 éves időszakra előirányzott célprogramjai alkotják az erdészet jövőképét. Ezek közül a legfontosabbak a következők:
Az állami erdőgazdálkodás fejlesztése terén olyan tulajdonosi, kezelői intézményi szerkezet kialakítása szükséges, amely hosszú távon biztosítja az állami erdővagyon megőrzését, a termelés fejlesztését, és az azt kezelő szervezet működőképességét. A magán-erdőgazdálkodás fejlesztésében sürgető feladat a jelenleg nem művelt erdőterületeken az erdőgazdálkodási tevékenység beindítása. Ez elősegíti többek között e területeknek a gazdasági életbe való bevonását, a közcélú feladatokban történő részvételét, a tartamosság biztosítását az ország összes erdeiben. A racionális fahasznosítás területén ökológiai és gazdasági szempontból is alapvető nemzetgazdasági érdekünk a fenntartható erdőgazdálkodásban termelt, újratermelhető, környezetbarát faanyag fokozottabb felhasználása. A vidék- és területfejlesztés, erdőtelepítés vonatkozásában az agrárátalakulás során felszabaduló területek erdősítése növeli a nemzeti erdővagyont, munkalehetőséget teremt, és folyamatos foglalkoztatást biztosít a vidék számára. Az erdőszerkezet-átalakítás, a külterületi és belterületi fásítások a táj környezeti állapotának és a biodiverzitásnak a növelése mellett hozzájárulnak a tájképi hatások javításához, a vidéki turizmusfejlesztés lehetőségeihez, és emelik a vidéki élet minőségét. Az ember és az erdő viszonyának javítását illetően az ember felelőssége, a társadalom erdő iránti igénye növekedett a természeti folyamatok megértésében, működőképességének megőrzésében, a környezeti állapot javításának és fenntartásának terén. Természetvédelem az erdőben, mely azt jelenti, hogy a természeti értékek és területek védelmét, az erdők biológiai sokféleségének megőrzését nem lehet kizárólag a jogszabályok alapján védetté nyilvánított objektumokra (például fajokra, élőhelyekre, területekre) korlátozni, hanem egész rendszereket, indokolt esetben a természetes tájakat, azok ökológiai potenciáljával együtt kell védelemben részesíteni (NATURA 2000) Az új szemléletű, modern erdővédelem – ami egyúttal az erdővagyon védelmét is jelenti – elsősorban a károk megelőzését, a természetes folyamatok nagyobb mértékű érvényesülését, az erdők önszabályzó képességének fokozását állítja középpontba. Az így kialakuló természet-közeli erdők jobban szolgálják az erdők többcélú funkcióit (Forest Focus).
Igazgatás
bélyegkép|jobbra|A magyar állami erdészeti irányítás rendszere. A Vidékfejlesztési Minisztérium feladatait meghatározó kormányrendelet értelmében ágazati irányítás alá tartozik többek között az erdőgazdálkodás, az erdővagyon védelme, az elsődleges faipari termelés, és ezekhez kapcsolódó szolgáltatás.
Az VM Erdészeti Főosztály stratégiai feladatait az alábbiakban foglalhatjuk össze:
érvényesíti a hosszú távú erdőállomány-gazdálkodási tervekben rögzített tartamos erdőgazdálkodást kidolgozza az erdészeti jogszabályokat és alakítja az erdészeti politikát irányítja az erdőgazdálkodási tevékenységet, az erdővagyon védelmét, és az elsődleges fafeldolgozást vizsgálja a fagazdálkodás nemzetgazdasági összefüggéseit összehangolja az erdészettel összefüggő környezet- és természetvédelmi tevékenységet, irányítja és szervezi az erdővédelemmel kapcsolatos tevékenységet, fenntartja és működteti az erdővédelmi mérő- és megfigyelő rendszert az állami- és magánerdő-gazdálkodás működését értékeli, fejlesztési lehetőségeket dolgoz ki, és összefogja a birtokrendezési ügyeket elkészítteti és jóváhagyja a körzeti erdőterveket fenntartja az Országos Erdőállomány Adattárat, és az erdők állapotáról éves tájékoztatót készít meghatározza az erdészeti-műszaki fejlesztés irányait, és ide tartoznak az erdei vasutak és az erdőfeltárás igazgatási ügyei is ellátja a másodfokú hatósági és erdészeti szakhatósági feladatokat is közreműködik az EU-tagállami működés feladatainak ellátásában a felügyelete és irányítása alá tartozik a megyei kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai az elsőfokú hatósági és szakhatósági szint
2006. május 29-én az erdőgazdálkodást a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény tervezete átsorolta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hatáskörébe. Az erdőgazdálkodás a KvVM-hez kerül ForestPress, 2006. május 29.
Érdekvédelem
Az érdekvédelmi feladatokat a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) látja el.
Biztosítja a magyarországi magánerdőtulajdonosok érdekvédelmét, támogatja a kezdeményezéseket, segíti munkájukat, a különböző megmozdulások összehangolását, segíti az információcserét az erdőgazdálkodók között.
Feladatai:
képviselni a magyar magánerdőtulajdonosokat itthon és külföldön képviselni a szövetség tagjait közvetíteni a magánerdőtulajdonosok és a politika között
FAGOSZ = Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség - A FAGOSZ gazdasági érdekképviseleti szervezet. Szakmai és munkaadói érdekképviseletet lát el. A Szövetség az egyesülési törvény alapján (azaz magánjogi alapon) jött létre, tagsága önkéntes. Az átfogott szakterület: erdőgazdálkodás, fafeldolgozóipar és fakereskedelem. Tagsága a FATUDAKOZÓból leszűrve.
Magyarország állami erdőgazdálkodói
Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., Pápa. Honlap DALERD Délalfőldi Erdészeti Zrt., Szeged. Honlap Egererdő Erdészeti Zrt., Eger. Honlap Északerdő Erdőgazdasági Zrt. Honlap Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., Baja. Honlap Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., Tamási. Honlap Ipoly Erdő Zrt., Balassagyarmat. Honlap Kisalfőldi Erdőgazdaság Zrt., Győr. Honlap KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., Kecskemét. Honlap Mecsekerdő Zrt., Pécs. Honlap NEFAG Zrt., Szolnok. Honlap NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., Nyíregyháza. Honlap Szombathelyi Erdészeti Zrt., Szombathely. Honlap Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Sopron. Honlap VADEX Mezőfőldi Zrt., Székesfehérvár. Honlap Vértesi Erdő Zrt., Tatabánya. Honlap Zalaerdő Erdészeti Zrt., Nagykanizsa. Honlap HM Verga Zrt., Veszprém. Honlap HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. Kaszó. Honlap HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt., Budapest. Honlap Pilisi Parkerdő Zrt., Visegrád., Honlap SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., Kaposvár. Honlap
Jegyzetek
További információk, szakmai honlapok
FATÁJ - fagazdasági hírportál FATUDAKOZÓ - fagazdasági (erdőgazdaság, faipar, bútoripar, épületasztalos-ipar, beszállítók, ...) MEGOSZ, Magyar Erdőgazdálkodók Országos Szövetsége honlapja Országos Erdészeti Egyesület Zöld Erdő Mérnöki Iroda Forestpress Erdőgazdálkodás lap NYME Erdőmérnöki Kar honlapja Ádám Dénes Erdészeti szakértő lapja A Mi Erdőnk - A Magyar Állami Erdészeti Részvénytársaságok Lapja FAO ajánlások a fenntartható erdőgazdálkodás fejlesztéséhez
Kapcsolódó szócikkek Természetes erdőfelújítás
Magyarország