Karl Marx és Friedrich Engels A német ideológia (eredetileg németül Die deutsche Ideologie) című könyveKarl Marx – Friedrich Engels: A német ideológia. In.: Karl Marx és Friedrich Engels művei (MEM) 3. kötet, Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1976. 11–538. old. 1845 szeptembere és 1846 nyara között keletkezett, véglegesen sohasem készült el, szerzőik életében egyetlen fejezet kivételével nem jelent meg, mégis az egyik legtöbbet idézett és vitatott műként került be a marxizmus történetébe. A német ideológia Marx és Engels első valóban közös alkotása, mivel minden fejezetét alaposan megbeszélték, sőt közösen formálták meg, szövegét számos alkalommal egymásnak diktálták. Ez a mű jelenti a materialista történetfelfogás, a történelmi materializmus első rendszerezési kísérletét, s töredékességében is Ludwig Feuerbach metafizikus materializmusának meghaladását, a dialektika alkalmazását, a kommunizmus filozófiai körvonalainak megszületését.
Keletkezéstörténete
A kommunista mozgalom terjedésével Marx és Engels megpróbálják rábírni Feuerbachot, hogy vegyen részt közvetlenül a politikai harcokban, amitől ő határozottan elzárkózott, azzal, hogy a vallás kritikáját kell kidolgoznia. „Engels belátta, hogy Feuerbach egyre inkább elszigetelődik a politikai élettől, s a passzivitásából fakadt csalódás nyomán lassan megszületik a felismerés, hogy Feuerbach valójában nem is kommunista. Ez lesz az alapja az egész Feuerbach-kritikának A német ideológiában, amelynek alapjait ebben az időben (1845 áprilisában) rakja le Marx Feuerbach-téziseiben.”Ágh Attila: „A német ideológia” történetfelfogása. Akadémiai Kiadó, Budapest 1976. 10. old. Igazi súlyát ez azonban csak 1846-ban nyerte el, kezdetben a fő hangsúly Max Stirner kritikáján volt. 1845 novemberében a kéziratnak még „A lipcsei zsinat” címet adták. A szerzők ironikus fikciójában a két egyházatya, Max Stirner és Bruno Bauer zsinatot hívnak össze Lipcsébe, ahol ítéletet mondanak a „bűnösök”, vagyis „A szent család” szerzői, illetve Feuerbach és Moses Hess fölött. „A német ideológia e korai variánsának jellegzetessége, hogy Feuerbach és Hess Marxszal és Engelsszel együttesen szerepel az »egyházatyákkal« szemben, azaz Hess-szel ekkor még együttműködtek, s az 1845 tavaszán megfogalmazott Feuerbach-tézisek ellenére még nem kezdtek bele Feuerbach kritikájába, mivel fő ellenfélnek az ifjúhegeliánus anarchizmust tekintették.”Ágh Attila: i. m.: 13. old. 1845-ben Hess eszmeileg még közel állt Marxhoz és Engelshez, s ezért bevonták A német ideológia munkálataiba, közreműködése az I. kötet Ruge-fejezetében bizonyított. A kiadás meghiúsulásával visszaküldték kéziratát, s azt Hess önállóan publikálta. Néhány hónap múltán, amikor Hess közeledett az igazi szocialisták irányvonalához, az együttműködést felváltotta a kritika Marx és Engels részéről.
A mű hangsúlyai az írás közben többször áthelyeződtek. Az I. kötetből először Stirner és Bauer részletes és Feuerbach általános kritikája készült el. Később megjelent egy önálló Feuerbach fejezet, mely idővel egyre nagyobb jelentőséget nyert, többször átdolgozásra került, de sosem lett befejezve. A II. kötet az igazi szocializmus kritikáját nyújtja, ebből kiemelkedik a IV. fejezet, amely Karl Grünnel foglalkozik. 1846 nyarán Marx és Engels több sikertelen próbálkozást tettek a munka kiadására, mely az igazi szocializmushoz kapcsolódó kiadók ellenállása miatt meghiúsult. A mű legutoljára készült része az I. kötet I. fejezetének 4. kézirata, amely Feuerbach befejezetlen kritikáját tartalmazza és a Marx kézírásában fennmaradt előszó. 1846 végére a Feuerbach kritika elveszítette korábbi jelentőségét, s a proletárkommunizmussal szembeforduló Proudhon bírálata felértékelődött „A nyomorúság filozófiája” című művének megjelenése, illetve Karl Grün fokozódó németországi proudhonista propagandája nyomán. A mű nagy része elvesztette közvetlen politikai aktualitását, s bár 1847-ben még kísérletet tettek megjelentetésére, 1846 decemberében Marx már A filozófia nyomorúsága című munkán dolgozott, felhasználva A német ideológia bizonyos szövegeit.Ágh Attila: i. m.: 14–17. old.
Kiadástörténete
Szerzőik 1846–1847-ben nem találtak kiadót művük megjelentetésére. Ekkoriban csupán néhány részlet került publikálásra belőle. Hess lapjában, a „Gesellschaftsspiegel”-ben három részlet jelent meg: 1846-ban az I. kötet IV. fejezetének egy rövid részlete aláírás nélkül, a másodiknak 1847-ben a II. kötet IV. fejezete Marx aláírásával, majd harmadiknak Hessnek visszaküldött kézirat szintén névtelenül (II. kötet V. fejezete). A II. kötet IV. fejezete Marx aláírásával önálló recenzióként is megjelent a „Westphalisches Damfboot” 1847-es évfolyamában, illetve Engels két cikke – „A német szocializmus versben és prózában” és „Az igazi szocialisták” címen – a „Deutsche-Brüsseler-Zeitung” hasábjain 1847 végén szintén a könyv anyagának felhasználásával került publikálásra. A mű létezéséről nagyobb nyilvánosság előtt legelőször Marx „Nyilatkozat Karl Grün ellen” című írása tudósított a „Deutsche-Brüsseler-Zeitung”-ban, mely kulcsmondatot a későbbi kiadók egyúttal címadóul is használták.Ágh Attila: i. m.: 17–18. old. Marx a hányatott sorsú könyvet legközelebb csak „A politikai gazdaságtan bírálatához” című műve előszavában említi újra, mely egyúttal számos félreértés és legenda forrásává vált: „Friedrich Engels […] midőn 1845 tavaszán szintén Brüsszelben telepedett le, elhatároztuk, hogy nézetünknek a német filozófia ideologikus nézetével szembeni ellentétét közösen kidolgozzuk, voltaképpen, hogy leszámolunk a magunk egykori filozófiai lelkiismeretével. Szándékunkat a Hegel-utáni filozófia kritikájának formájában váltottuk valóra. A kézirat, két vaskos nyolcadrét kötet, már rég megérkezett Vesztfáliába, kiadási helyére, amikor hírt kaptunk arról, hogy a megváltozott körülmények a kinyomatást nem teszik lehetővé. A kéziratot annál is készségesebben átengedtük az egerek rágcsáló bírálatának, mert elértük fő célunkat – saját nézeteink tisztázását.” Karl Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. Bevezetés. MEM 13. köt. 7. old.
„Engels 1883-ban felajánlotta a kéziratot publikálásra Bernsteinnek, de a kiadásra politikai nehézségek miatt nem került sor. Engels ekkor újra átnézte az egész kéziratot, néhány megjegyzést írt rá, s ekkor találta meg Marx Feuerbach-téziseit a kéziratkötegben.”Ágh Attila: i. m.: 19. old. Engels halála után a kézirat a Német Szociáldemokrata Párthoz, személy szerint Eduard Bernstein kezelésébe került, de a mű jelentőségét senki sem ismerte föl. Bernstein egyrészt elzárta azt a kutatás elől, például Franz Mehring csak egyes részleteibe tekinthetett be, másrészt az általa megjelentetett részekbe önkényesen belejavított, a szöveget megcsonkította, harmadrészt „a keze között a mű kézirata kezdett szétszóródni, s így később nagy nehézséget okozott összegyűjtésük és rendszerezésük.”Ágh Attila: i. m.: 21. old. Először Gustav Mayer kaphatta meg elmélyült tanulmányozásra a kéziratot, melyet Engelsről írott, 1920-ban publikált monográfiájához használt fel.Gustav Mayer: Friedrich Engels in seiner Frühzeit, 1821 bis 1851. Berlin 1920. A marxista tudományos közvélemény ebből a munkából értesült először részletesen „A német ideológia” keletkezéséről és tartalmáról, s bár ő sem ismerte fel a mű jelentőségét, új információk közlésével felkeltette iránta az érdeklődést.Ágh Attila: i. m.: 22–23. old.
Időközben a kéziratok szétszóródása tovább folytatódott. Döntő változást a David Rjazanov vezette moszkvai Marx-Engels Intézet munkája hozott, mivel elkezdték a kéziratok, illetve fotokópiáik összegyűjtését és a munka rekonstrukcióját. Alapos munkájuk következtében felismerték, hogy a mű leglényegesebb része a Feuerbach-fejezet, mely nem csupán Feuerbach kritikáját adja, hanem a materialista történelemfelfogás szisztematikus kifejtését. A fejezet első publikálására a Marx-Engels Archivum I. kötetében került sor, 1924-ben orosz nyelven, majd ezt követte 1926-ban a német nyelvű megjelenés. Ennek nyomán „fedezte fel” a közvélemény a mű létezését, kiemelkedő jelentőségét a marxizmus kialakulása szempontjából. Rjazanov előszavában leírta a mű kiadásának regénybe illő történetét, rekonstruálta eredeti szerkezetét, s rámutatott filozófiai jelentőségére. 1929-ben került sor a „Szent Max” fejezet teljes terjedelmében való közlésére a Marx-Engels Archivum IV. kötetében, szintén Rjazanov előszavával. A mű teljes szövegének kiadása 1932-ben történt meg P. Veller szerkesztésében a Marx-Engels Gesamtausgabe (MEGA) 5. köteteként, Berlinben. A kapcsolódó anyagok, kivonatok, sajtópolémia a MEGA 6. kötetében jelent meg szintén 1932-ben. Ezzel párhuzamosan született egy másik kiadás is S. Landshut és J. P. Mayer szerkesztésében, melyek között volt egy alapvető különbség. A Landshut–Mayer kiadás a kisebb pontatlanság ellenére a szöveg eredeti rendjét követte, míg a Veller féle a kritikus Feuerbach-fejezet öt különböző kéziratváltozatát 40 „töredékre” bontotta, és egységes logikai rendbe próbálta összerakni. A további kiadások évtizedeken keresztül ez utóbb változatot követték. A Marx–Engels Művei sorozat 3. kötetében megjelent mű nem követte a Veller féle kiadást, hanem helyreállította a kézirat eredeti, torzóban maradt sorrendjét.Ágh Attila: i. m.: 23–25. old.
1962-ben az amszterdami Nemzetközi Társadalomtörténeti Intézetben, ahol az eredeti dokumentumokat őrzik, addig nem ismert kézirat-töredékeket találtak, melyek hozzájárultak a moszkvai Marx-Engels Intézetben G. Bagaturija vezetésével a Feuerbach-fejezet rekonstrukcióján dolgozó filológusok által egy teljesebb szövegváltozat 1965-ös kiadásához.Ágh Attila: i. m.: 26. old.
A német ideológia
A német ideológia elsődlegesen vitairatként született, de mivel szerzőiknek nem nyílt lehetőségük kiadására, funkciója kimerült saját nézeteik tisztázásában. Ebben a Marx által meghatározott minőségében a mű a dialektikus és történelmi materializmusA dialektikus és történelmi materializmus kifejezés utólag született, Marx és Engels jelen művükben számos névvel illették e világnézet követőit: „gyakorlati materialista” (i. m.: 28. old.), „kommunista” (i. m.: 28. old.), „kommunista materialista” (i. m.: 30. old.) születésének igen fontos dokumentuma. A kutatások szerint a mű megírása alatt eltelt hónapok során jelentős elmozdulás történt a kezdeti konkrét, sokszor aprólékos, szövegszerű polémiától saját elveiknek a legutoljára írt Feuerbach fejezetben történt, általános érvényű, pozitív kifejtése felé. Ebben Marx és Engels egy olyan új tudományos világnézet filozófiai alapjait rakta le, mely minden korábbinál valóságra orientáltabb. A gyakorlat, illetve a forradalmi gyakorlat kategóriája már a Feuerbach-tézisekben központi szerepbe került, s A német ideológia materializmusa mintegy folytatása, részletes kifejtése a téziseknek. „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk.”Karl Marx – Friedrich Engels: A német ideológia. MEM 3. köt. 10. old. – szól az utolsó tézis, s a A német ideológia első lapjain már egy fokkal konkrétabb formában, de ugyanezt találjuk: „… a valóságban és a gyakorlati materialista, azaz kommunista számára arról van szó, hogy a fennálló világot forradalmasítsa, a készentalált dolgokat gyakorlatilag megtámadja és megváltoztassa.”Karl Marx – Friedrich Engels: A német ideológia. MEM 3. köt. 28. old.
A német ideológia Feuerbach-fejezetében Marx és Engels az emberi történelem filozófiai megragadásával próbálkoznak. Természeti előfeltételekként valóságos egyéneket és készen talált, illetve cselekvésükkel létre hozott anyagi életfeltételeiket veszik alapul. A természeti „alapzatok” számbavétele után, a vizsgálat fókuszába a tevékenykedő, elsődlegesen létfenntartási eszközeiket termelő emberek kerülnek: