A Parler à mon père (Apámmal beszélni) Céline Dion 2012-ben megjelent Sans attendre című francia nyelvű stúdióalbumának első kislemeze, mely digitálisan letölthető formában jelent meg 2012. július 2-án.
Albuminformációk
A Parler à mon père szerzője Jacques Vénéruso, aki Patrick Hampartzoumian mellett társproducere is a dalnak. Az első harminc másodperces előzetest 2012. június 29-én tették közzé Céline hivatalos weboldalán, ezután július 1-jén a teljes verzió is hallható volt, július 2-ától pedig rádiós és digitális letöltés formájában vált elérhetővé.
A videóklip szintén két részletben kerül a rajongók elé. Szeptember 5-én a Celinedione.com-on bemutatták az előzetest, majd következő nap a teljes verziót.
Vénéruso már korábbi daloknál is együtt dolgozott Céline-nel, köztük a Sous le vent, a Tout l'or des hommes és a Je ne vous oublie pas című daloknál is. Ez a dal az énekesnő édesapjáról szól, aki 2003. november 30-án hunyt el, és aki Céline legnagyobb rajongója volt.
Listahelyezések ListaLegjobb helyezésBelgiumi Flamand Ultratip kislemez lista12Belgiumi Vallon Ultratop kislemez lista21Canadian AC Chart29Canadian Hot 10053Francia kislemezlista32Quebeci felnőtt kortárs lista1Quebec Top 5 BDS1Quebec Radio Correspondents Chart3
Jegyzetek
További információk A dal a hivatalos weboldalon
Kategória:Céline Dion-kislemezek Kategória:2012 kislemezei