A vörös szoba álma (hagyományos kínai: 紅樓夢; egyszerűsített kínai: 红楼梦; hangsúlyjelekkel: Hóng lóu mèng) regénye, amelyet a legjelentősebb klasszikus kínai regényként tartanak számon.

A mű kezdetben A kő története () 石頭記 / 石头记 címen kéziratos formában terjedt Pekingben, még életében. A regény első nyomtatott változata 1791–92-ben jelent meg és 120 fejezetből állt. Ezt a változatot 程偉元 / 程伟元 (? – 1818) és 高鶚 (kb. 1738 – kb. 1815) állították össze és adták ki. Máig nem tisztázott a regény utolsó negyven fejezetének szerzősége.

A regényt a romantika és a realizmus stílusjegyeinek keveredése jellemzi, éppúgy megtalálhatók és meghatározók benne a mindennapi élet eseményei, mint a természetfeletti jelenségek, a szereplőket pedig egyszerre irányítják a lelki tényezők és a sorsuk. A regény nem egységes cselekményszövésű, hanem inkább különálló epizódok sorozatából álló mű, melyben a szerző a 賈 / 贾 család hanyatlását ábrázolja nagy részletességgel. A családhoz számos rokon, szolga és szolgáló járul, így a 30 főszereplő mellett több mint 400 mellékszereplő tűnik fel a regény lapjain. A legtöbb figyelmet a fiatal , a családfő tehetséges, de makacs és öntörvényű örököse kapja, aki hanyagolva a társadalmi és a családi hagyományokból fakadó kötelezettségeit, intim viszonyba kerül számos unokahúgával és szolgálójával. E nők közül a legfontosabb a búskomor (Kék Drágakő), szerencsétlen sorsú szerelme, illetve a jó kedélyű (Drága Boglár), aki végül felesége lesz. A műről, valamint figurájáról általában azt tartják, hogy bizonyos fokig önéletrajzi jellegű, s életét tükrözi. A regény képe a nagycsaládról hűen adja vissza a felsőbb osztályok életét a -dinasztia (1644–1911) korai szakaszában, míg a szereplők egyedi ábrázolása olyan pszichológiai mélységet ér el, amilyen számos szakértő szerint korábban nem létezett a kínai irodalomban.

Szerzősége

A regény szerzőjeként t (1715/1724–1763/1764) tartják számon, aki egy igen tehetős, befolyásos kínai család sarja. A család még Cao gyerekkorában elszegényedett, és Dél-Kínából áttelepültek a fővárosba, Pekingbe. pontos életrajzi adatai nem ismertek, ami tudható róla, az a kortársai beszámolóiból maradt fenn. Nagy szegénységben, festmények adásvételéből élt Peking nyugati külvárosában, és mintegy egész évtizedig írta regényét, melyet 1763-ban vagy 1764-ben bekövetkezett halála miatt nem tudott befejezni. Egy 80 fejezetből álló kézirat, illetve annak másolatai maradtak utána, amely ekkor még A kő története ( 石頭記 / 石头记) címet viselte. Nyomtatásban először csaknem 30 évvel a halála után jelent meg a regény teljes, ekkor már 120 fejezetes változata, amelyet 程偉元 / 程伟元 (?–1818) és 高鶚 (kb. 1738–kb. 1815) állított össze. Máig viták folynak arról, hogy az utolsó negyven fejezetet toldotta-e az eredeti nyolcvan fejezethez, vagy lényegi részét, szerkezetét, főbb elemeit maga írta, s és csak felfedezte és végső formába öntötte, vagy esetleg a 40 fejezet egy ismeretlen szerző munkája.

Önéletrajzi vonatkozása A regény eleven, életszerű karakterábrázolása azt sugallja, hogy a történet nem lehet csupán a fantázia terméke. Már a regény megjelenését követően nem sokkal megkezdődtek a találgatások, spekulációk, hogy vajon kiről, miről szólhat a regény, amelyet a szerző nem akart művében nyilvánvalóvá tenni. Ezek között voltak olyan, minden alapot nélkülöző elméletek is, hogy például A vörös szoba álma tulajdonképpen nem más, mint egy próféciákat tartalmazó mű, amely a Változások könyvének segítségével fejthető meg. Volt azonban néhány olyan teória is, amik egymással versengve majd egy évszázadon át tartották magukat. Ezek közül az egyik legnépszerűbb az volt, hogy a regény a -dinasztia legjelentősebb költőjének, a mandzsu uralkodókhoz rokoni szállal kötődő ről 納蘭性德 / 纳兰性德 (1655–1685) és családjáról szól. Egy másik teória szerint a dinasztia harmadik császára, 順治 (ur. 1643–1661) és ágyasa, 董 asszony (1639–1660), az egykori kurtizán tragikus szerelmének igaz történetén alapul. Egy harmadik elmélet szerint, melynek egyik fő szószólója (1868–1940) volt, A vörös szoba álma nem más, mint „a uralkodása idején született politikai regény. A szerző pedig egy lelkes nacionalista, aki azért írta ezt a könyvet, hogy kifejezze a Ming-dinasztia bukása miatti bánatát, hogy bemutassa a -dinasztia gonoszságait, s hogy kifejezze sajnálatát azon han írástudókkal szemben, akik megalkudva hivatalt vállaltak a mandzsuk alatt…” Ezen elméleteket cáfolta meg a regény eladdig legfelkészültebb és legkiválóbb szakértő tudósa, 胡適 / 胡适 (1891–1962), aki felfejtve és rekonstruálva a szerző, családi hátterét, elsőként mutatott rá a nyilvánvaló párhuzamokra és jelentette ki, hogy A vörös szoba álma részben önéletrajzi ihletettségű.

Nyelvezete A vörös szoba álma a korabeli írott köznyelven íródott, nem pedig a magas kultúra hivatalos nyelvén, az írásban használt klasszikus kínaiul. A szerző azonban jártas volt a nyelvű írásban és a klasszikus kínai költészetben is, így a regényben olvasható számtalan versbetét ezen a nyelven szólal meg, hibátlanul. A regény párbeszédei pedig azon a korabeli észak-kínai, közelebbről pekingi beszélt nyelvjárásban íródtak, amely a modern beszélt kínai köznyelv közvetlen előzményének tekinthető. A 20. század elején a kínai nyelvészek az írott, megreformált köznyelv elterjesztéséhez előszeretettel használták ezeket a dialógusokat a szöveggyűjteményeikben.

Cselekménye

Mitikus indítás A regény egy álom leírásával kezdődik, amit a ban élő, a történet szempontjából mellékszereplőnek számító Teljes nevén: 甄士隱 / 甄士隐. nevű ember álmodik. A könyvtárában, a hőségtől elbóbiskolva álmában egy buddhista szerzetest és egy taoista papot pillant meg. A buddhista szerzetes egy követ visz magával, amiről társa kérdésére elmondja, hogy azért hozza magával, mert a gondviselés akarata folytán egy szerelmi drámát kell elindítania, amelynek itt a Földön kell lejátszódnia. A kőről elmondja, hogy a világ kezdetekor, amikor is az ég megrepedezett oszlopait ki kellett javítani, istennő erre a célra kiválasztott darab követ, amiket megolvasztva megjavíthatta az ég oszlopait és kifoltozhatta az eget. Csakhogy ezt az egy követ alkalmatlannak találta és félretette. A kő azonban az istennő kezének érintésétől életre kelt, és a mellőzöttsége miatti fájdalomtól hajtva elvándorolt. Vándorlása során, távol nyugaton, a Szellem-folyam partján találkozott Bíborgyöngyvirággal ( 珠仙草A magyar műfordításban szerepel Bíborgyöngyvirág néven, a név szó szerinti fordítása: „gyöngy halhatatlanok füve”.), akibe menten beleszeretett. Gyöngéden gondozta, óvta őt, majd a virág földi növénylétét levetkezte, és emberi alakot öltve fiatal leánnyá változott. Ekkor azonban elszakadtak egymástól, s a leány fogadalmat tett, miszerint, ha a következő életében úgy találkozik jótevőjével, mint ember az emberrel, akkor háláját annyi könnyel fogja leróni, amennyit csak egy teljes hosszú élet alatt onthat. S ezt a követ viszi most a buddhista szerzetes a Félelmetes Ébredés Tündéréhez ( 警幻仙子), hogy felvegye őt a földön lejátszódó dráma szereplőinek körébe, s a többi szereplő után küldje. megkéri őket, hadd vethessen egy pillantást a különös kőre, amelyről beszélgettek. A buddhista szerzetes megengedi, ő pedig azt látja, hogy az egy csillogó fényű, szép jáspiskő, melyre négy írásjegyet véstek: 通靈寶玉 / 通灵宝玉, vagyis „átható szellemi erő drágaköve”. A kő másik oldalán ugyancsak volt néhány sornyi írás, de mielőtt azt is elolvashatta volna, a szerzetes visszavette a követ és távoztak A Nagy Üresség Árnyékbirodalmába. Amikor utánuk akart sietni, hatalmas mennydörgés robaja állította meg, és ébresztette fel.

A történet háttere A történet ugyan 金陵 városában kezdődik, amely Nanking másik neve, ám a központi cselekmény a fővárosban, Pekingben zajlik. A fővárosban négy nemesi család lakik palotáikban, a 賈/贾, a 史, a 王 és a 薛.A magyar fordításban tévesen szerepel, de a 薛 írásjegynek nincs ilyen olvasata. „Ez a négy hatalmas család rokonságban és sógorságban van egymással, s így jóban-rosszban szövetségesek.” A négy nemesi család közül a szerző a cselekmény szempontjából a kat állítja a központba, akik öt nemzedéke, hogy hercegi rangra emeltettek. „Két édestestvér volt az, aki közülük a trónnak tett kimagasló szolgálatai miatt hercegi rangot viselhetett, az idősebbik mint 寧國/宁国, a Trón Nyugalmának Hercege, a fiatalabbik mint 榮國 / 荣国,A magyar fordításban tévesen Jung-kuo szerepel. a Trón Becsületének Hercege.”A két cím, és palota nevének szó szerint jelentése: „nyugalmassá (tett) ország/birodalom” és „felvirágoztatott ország/birodalom”. A két testvér egy-egy, a hercegi címe után elnevezett palotát (fu 府) építtetett és családjaikkal itt rendezkedtek be. A knak tehát két palotája is található a városban. Azonban a történet kezdetekor a nagynevű és magas méltóságú család mindkét ágában már a visszafordíthatatlan hanyatlás jelei mutatkoznak.

A központi történet A gazdag és tekintélyes családba, amely a császár kegyes jóindulatát élvezi, egy napon bájos vendég érkezik. Kék Drágakő az, aki a rokon Lin család utolsó sarja, s aki édesanyja korai halála miatt a palota anyahercegnőjének, nagyanyjának gyámsága alá kerül. A kislány hamar megtalálja a helyét a családban, asszony, az anyahercegnő menye közli vele, hogy a szelíd, jó nevelést kapott lányaival fog együtt lakni, tanulni és szórakozni. Csupán fiától, től óvja a vendégét. , akinek a neve azt jelenti, hogy „Drága Jáde”, arról a csodálatos kőről kapta a nevét, amit születésekor a szájában találtak és amit azóta is a nyakában hord talizmánként. A két fiatal az első pillanattól kezdve rokonszenvet és vonzódást érez egymás iránt. Kék Drágakő nehezen viseli, amikor egy új kisasszony kerül a palotába. A másik rokonleány, , vagyis „Drága Boglár”, szintén távoli rokon, aki azonban kicsiny gyerekkorától fogva ismeri az egy évvel fiatalabb unokaöccsét, t, s vele cinkos barátságban vannak. Kék Drágakő féltékenységét csak esdeklő bocsánatkérésekkel tudja valamelyest enyhíteni.

Egy alkalommal, amikor a család a -palotabeli rokonságnál vendégeskedik, a fiatal és szép sógornőjének, nek a szobájában tér éjjel nyugovóra. Furcsa álmot lát, melyben a Félelmetes Ébredés Tündére elviszi őt a Nagy Üresség Árnyékbirodalmába, ahol a szenvedélyek démonai lakoznak. egy figyelmeztető feliratot is olvas: „Létezés lesz látomássá, látomás lesz létezéssé”. Az ifjú lepihen és meghallgatja a Tündér táncoslányainak előadásában a „Vörös Szoba Álmának” tizenkét énekét.Sajnos ezeknek, a regény lírai szempontból legkiemelkedőbb, a történet szempontjából kulcsfontosságú verseknek a fordítása nem szerepel sem a rövidített német, sem pedig az abból készült magyar változatban. Ez a rész az eredeti kínai regényben és a magyar fordításban is az ötödik fejezetben található. Lásd A vörös szoba álma, 1964., 52-61. o. Sajnos nem tudja megfejteni a szöveg finom célzásait és bonyolult allegóriáit. A Tündér figyelmezteti, hogy a jövőben vigyázzon az egészségére, mert folyamatos veszélyben van attól a kórságtól, amit bujaságnak hívnak, s amely esetében a szellem bujasága. Ezt követően a Tündér bebocsátotta hozzá legszebb szolgálólányát, hogy az megtanítsa a fiúnak a szerelem művészetét, és ezáltal ráébressze arra, mily végesek még a halhatatlanok örömei is.