Péter Attila (Székelyudvarhely, 1922. március 11. – Székelyudvarhely, 2016. október 20.) erdélyi matematika-fizika szakos tanár.
Élete és munkássága Elemi és középiskola tanulmányait szülővárosában végezte, és a helybeli Római Katolikus Baróti Szabó Dávid Gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen fejezte be, ahol matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése után, immár tanárként, visszakerült egykori iskolájába, az akkori Római Katolikus Főgimnáziumba (ma Tamási Áron Gimnázium). Itt tanított 1982-es nyugdíjazásig.
A tanítás mellett szemléltető eszközöket tervezett és valósított meg. Létrehozta a gimnázium matematikai laboratóriumát, ahol a diákok önálló munkáján alapuló differenciált foglalkozást szervezett. A laboratórium szakkönyvtárral és szemléltető mértani tárgyakkal is rendelkezett.
1976–1982 között szerkesztőbizottsági tagja a Matematikai Lapoknak. Közönségszervező tevékenységével is kitűnt. 1975–2003 között a Romániai Matematikai Társaság székelyudvarhelyi fiókjának elnöke, és ebben a minőségében számos kihelyezett tudományos konferencia társszervezője. Szenvedélye volt a csillagászat, az Univerzum Csillagászati Egyesület alapító elnöke (1990). Dokumentumfilmeket is készített.
Az 1975-1976-os tanévben nagy szerepe volt az akkor úttörőnek számító informatikai tanfolyam udvarhelyi megszervezésében, amelyet a Bukaresti Egyetem tanárai tartottak. Különféle felkészítő tanfolyamokat és táborokat szervezett tanároknak és diákoknak. 1974-ben szabadalmazták egy találmányát: a távirányítással működő diafilmvetítő rendszerét.
Nyugdíjasként több értékes helytörténeti könyvet írt.
Könyvei Keresztek Székelyudvarhelyen, 1993. Székelyudvarhely, 1994. Volt egyszer egy villanytelep, 1998. In memoriam Khell István (1889–1972), 1999. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egykori tanárainak sírja 1804–1988, 1999. Életem filmkockái, 2011.
Kitüntetései Közoktatási Minisztérium Érdemfokozata, 1972. Székelyudvarhelyért Alapítvány fődíja, 2009. Életműdíj (Hargita megye Tanácsa az RMPSZ javaslatára), 2009.
Jegyzetek
Források Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig? (szerk. Simpon Attila, Tál Mariann), Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997. Szenkovits Ferenc: Péter Attila matematika-fizika szakos tanár példaértékű kilenc évtizedes életútja, Matlap, 2012. március.
További információk Tófalvi Zoltán: A tudomány megközelíthetőbb, mint gondolnánk, A Hét, 1974. 26. sz. Szabó Barna: Cselekvő tanulásra nevelni 1-2, Előre, 1976. nov. 13 és nov. 18. Aradits László: Pithagorász korszerű utódai, Román TV magyar adása, 1982. febr. 22. Tófalvi Zoltán, Biró Hajnal: Péter Attila nyugdíjaztatási búcsúsztatója, Marosvásárhelyi rádió magyar adása, 1982. máj. 12.
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Székelyudvarhelyiek Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok