Patricia Cornwell (született Patricia Carroll Daniels) (Miami, 1956. június 9. –) amerikai író, újságíró.

Életpályája Patricia Cornwell 1956-ban Miamiban született Marilyn és Sam Daniels három gyereke közül egyedüli lányként. Harriet Beecher Stowe-nak leszármazottja. Az észak-karolinai Montreatben nőtt fel, és az ugyancsak észak-karolinai Davidson College-ben, angol szakon diplomázott 1979-ben. Ezután a Charlotte Observer munkatársaként különféle témájú cikkeket írt, és a Charlotte belvárosában zajló prostitúcióról és bűnözésről szóló sorozatával szerzett hírnevet. Ezt követően került Virginia állam Igazságügyi Fő Orvosszakértő Irodájához, ahol számítógépes elemzőként dolgozott. Itteni élményeiből ihletve született későbbi sikersorozatának hősnőjének, Kay Scarpettának, Virginia állam igazságügyi orvosszakértőjének alakja. Ekkor írta meg első Postmortem (1990) című regényét is, amely a Scarpetta-sorozat első darabja, és amellyel később elnyerte az Edgar Allan Poe-díjat.

1979-ben házasodtak össze korábbi angoltanárával, Charles Cornwell-lel, majd tíz év múlva, 1989-ben elváltak. Cornwell nyíltan vállalja leszbikusságát, 2006 óta házastársa egy Staci Gruber nevű hölgy.

Jótékonysági tevékenységei közt iskolai ösztöndíjak és irodalmi programok támogatása is szerepel.

Jelenleg (2012) Bostonban él.

Díjak, elismerések Postmortem (1990) című könyvével elnyerte az Edgar Allan Poe-, a Creasey-, az Anthony-, a Macavity-díjakat, továbbá a francia Prix du Roman d’Aventures-t. Kay Scarpetta megformálásával elnyerte a Sherlock-díjat, mint a legjobb amerikai szerző által alkotott detektív. 2011-ben a francia kultúrminisztertől átvette a Chevalier of the National Order of Arts and Letters kitüntetést.

Művei 2012-ig könyveiből 120 országban, harminchat nyelven, százmillió körüli példány kelt el. Több könyve is szerepelt a The New York Times Best Sellers listáján, például 2010-ben a Port Mortuary, 2012-ben a Red Mist.

Scarpetta-sorozat Postmortem (1990) – Postmortem (2000) Body of Evidence (1991) – Aljas indokból (2000) All That Remains (1992) – Nyom nélkül (2001) Cruel and Unusual (1993) – Különös kegyetlenséggel (1997) The Body Farm (1994) – A halál oka: ismeretlen (2007) From Potter's Field (1995) – Előre megfontolt szándékkal (1998) Cause of Death (1996) – Halálos bűnök (1998) Unnatural Exposure (1997) – Fekete halál (1999) Point of Origin (1998) – Tűzfészek (1999) Black Notice (1999) – Halálnak halálával (2004) The Last Precinct (2000) – Végső mentsvár (2005) Blow Fly (2003) – Döglégy (2005) Trace (2004) – A halál nyomában (2008) Predator (2005) – Ragadozó (2009) Book of the Dead (2007) – Holtak könyve (2011) Scarpetta (2008) – Scarpetta (2011) The Scarpetta Factor (2009) – Scarpetta-faktor (2014) Port Mortuary (2010) Red Mist (2011) The Bone Bed (2012) Dust (2013) Flesh and Blood (2014) Depraved Heart (2015) – Elfajzott szív (2019) Chaos (2016) – Káosz (2023) Autopsy (2021) – Boncolás (2023-ban várható) Livid (2022) Unnatural Death (2023)

Andy Brazil-sorozat Hornet's Nest (1997) – Darázsfészek (2007) Southern Cross (1999) – A Dél keresztje (2008) Isle of Dogs (2001) – Kutyák szigete (2010)

Win Garano-sorozat At Risk (2006) The Front (2008)

Egyéb A Time for Remembering Biography of Ruth Bell Graham (1983) Ruth, A Portrait: The Story of Ruth Bell Graham (1997) Scarpetta's Winter Table (1998) Life's Little Fable (1999) Food to Die For: Secrets from Kay Scarpetta's Kitchen (2002) Portrait of a Killer: Jack the Ripper – Case Closed (2002) – Egy gyilkos arcképe (2008)

Magyarul A halál oka: ismeretlen; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1997 Különös kegyetlenséggel; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1997Halálos bűnök; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1998 Előre megfontolt szándékkal; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1998 Tűzfészek; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1999Fekete halál; ford. Szentgyörgyi József; Európa, Bp., 1999Aljas indokból; ford. Szűr-Szabó Katalin; Európa, Bp., 2000 Postmortem; ford. Szűr-Szabó Katalin; Európa, Bp., 2000Nyom nélkül; ford. Szűr-Szabó Katalin; Európa, Bp., 2001 Halálnak halálával; ford. Uram Tamás; Európa, Bp., 2004Döglégy; ford. Morvay Krisztina; Alexandra, Pécs, 2005Végső mentsvár; ford. Uram Tamás; Európa, Bp., 2005Darázsfészek; ford. Szűr-Szabó Katalin; Alexandra, Pécs, 2007Előre megfontolt szándékkal; ford. Morvay Krisztina; Alexandra, Pécs, 2008A halál nyomában; ford. Morvay Krisztina; Alexandra, Pécs, 2008Egy gyilkos arcképe. Nyomozás Hasfelmetsző Jack személye után; ford. Bódogh-Szabó Pál; Alexandra, Pécs, 2008A Dél keresztje; ford. Szűr-Szabó Katalin; Alexandra, Pécs, 2008Ragadozó; ford. Tavasz Marianna; Alexandra, Pécs, 2009Kutyák szigete; ford. Babits Péter; Alexandra, Pécs, 2010Scarpetta; ford. Tavasz Marianna; Alexandra, Pécs, 2011Holtak könyve; ford. Tavasz Marianna; Alexandra, Pécs, 2011A Scarpetta-faktor; ford. Tavasz Marianna; Alexandra, Pécs, 2014Elfajzott szív''; ford. Szűr-Szabó Katalin; Művelt Nép, Bp., 2019 Káosz; ford. Szűr-Szabó Katalin; Művelt Nép, Bp., 2023

Jegyzetek

Források

További információk Patricia Cornwell hivatalos Facebook-oldala

Kapcsolódó szócikkek Az Amerikai Egyesült Államok irodalma Amerikai költők, írók listája Krimi

Kategória:Amerikai krimiírók Kategória:Amerikai nők Kategória:Amerikai újságírók Kategória:1956-ban született személyek Kategória:LMBT költők, írók Kategória:Élő személyek Kategória:Miamiak