Wirth Károly (Pécs, 1909. február 27. – Budapest, 1944. december 10.) magyar szélsőjobboldali politikus.
Életrajza Virth Sándor és Pauksz Mária fiaként született. Hat elemit végzett, majd beállt nyomdásztanoncnak. 1925-ben végzett. 1932-ben költözött Budapestre, ahol hamar a Keresztényszocialista Grafikai Munkások Egyesülete tagja, majd alelnöke lett. 1935. október 12-én Budapesten, a Terézvárosban házasságot kötött a nála három évvel fiatalabb Pokker Margittal.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VI. ker. állami házassági akv. 1824/1935. folyószáma alatt.
Fiatal kora óta politizált, leginkább a munkásosztály problémáival foglalkozott. Szociáldemokratának indult, 1938-ban mégis a Hungarista Mozgalomhoz csatlakozott, ahol a munkásszervezés országos vezetője lett. Ekkoriban a Held nyomda gépmestereként dolgozott. A mozgalomból lett Nyilaskeresztes Pártnak is tagja lett, melynek színeiben az 1939-es választásokon a budapesti III. választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot nyert.
Képviselőként nem sokáig tevékenykedett, mert 1940 novemberében mandátumát felfüggesztették, majd összeesküvés vádjával letartóztatták. A róla elnevezett „Wirth-féle összeesküvésben” a vád szerint 1940 nyarán társaival azt tervezte, hogy Horthy Miklóst elrabolják és kikényszerítik, hogy a kormányzó az akkor épp börtönben ülő Szálasi Ferencet elengedje, majd kinevezze miniszterelnökké.
A Magyar Királyi Kúria első fokon négy, másodfokon tizenöt évre ítélte. Társai közül hárman kaptak még több, mint tíz évet (köztük Bosnyák Imre, Bosnyák Zoltán unokaöccse), a többiek 4-4 évet. A szegedi csillag börtönben raboskodtak. A nyilas hatalomátvétel után öt nappal, 1944. október 21-én – ahogy minden nyilas – Wirth is kiszabadult a börtönből. Rögtön „rehabilitálták” is, újra tagja lett a (nyilas) parlamentnek és újra megbízták a munkásság szervezésével.
Budapest ostroma során egy bombatámadásban lelte halálát 1944. december 10-én.
Jegyzetek
Források Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. március 5. Wirth Károly, Holokauszt Emlékközpont Wirth Károly országgyűlési képviselő az Államvasutak egyik műhelyében, Filmhíradó, 1944 december eleje, filmhiradok.nava.hu Hungarista arcképcsarnok: Wirth Károly, kitartas.mozgalom.org
Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Országgyűlési képviselők (Nyilaskeresztes Párt) Kategória:Nyilaskeresztes Párt-tagok Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Pécsi politikusok Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Antikommunisták Kategória:Budapest ostromának áldozatai Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:A Szegedi Fegyház és Börtön foglyai