Nem tévesztendő össze az 1943-as varsói gettófelkeléssel. A varsói felkelés a náci Németország által megszállt lengyel fővárosban 1944. augusztus 1-jén kitört általános felkelés volt, melyet az Armia Krajowa (Honi Hadsereg) irányított a német megszálló csapatok ellen. A felkelés kirobbantását arra az időpontra időzítették, amikor a szovjet csapatok megközelítették Varsót. A Honi Hadsereg célja az volt, hogy még a szovjetek előtt felszabadítsák a fővárost és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború végéig működő Lengyel Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával.
A fegyveres felkelés azonban kudarcot vallott, bukásában számos tényező játszott szerepet. A szovjet csapatok elérték ugyan a Visztulát, a fővárostól 30 kilométerre azonban hadtesteik megálltak, és tétlenül szemlélték a városban folyó harcokat. A várakozásnak kettős oka volt: egyrészről a soron következő támadó hadművelet előkészítése érdekében teljesen feltöltötték készleteiket, másrészt a szovjet vezetés úgy ítélte meg, hogy a felkelés sikertelensége esetén a háború után csekélyebb erőfeszítések árán sikerülhet hatalmi pozícióba juttatni Lengyelországban a szovjetbarát politikai erőket. A Vörös Hadsereg parancsnoksága azt sem engedélyezte, hogy a segélycsomagokat szállító szövetséges repülőgépek a visszaútra üzemanyagot vételezzenek a szovjetek által megszállt repülőtereken.
A lengyel megadást követően a németek az egész várost kiürítették. Mintegy 550 ezer főt a pruszkówi átmeneti táborba internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Német tűzszerész-alakulatok módszeresen felrobbantották a városban épen maradt összes, még álló házat. A Vörös Hadsereg majd csak 1945. január 17-én vonult be a teljesen elnéptelenedett romvárosba.
Előzmények 1944 júniusa végén, majdnem öt évig tartó német megszállás után, úgy látszott, hogy a III. Birodalom romba dől. A német hadsereg vereségeket szenvedett minden fronton és július 20-án egy sikertelen Hitler elleni merénylet történt. Ekkoriban magában Varsóban pánik terjedt el: a városon túli területeket a Fehéroroszországban szétzúzott német alakulatok visszavonuló maradékai lepték el, a civil németek tömegesen menekültek nyugat felé, a közigazgatási hivatalok és rendőrkapitányságok evakuálva vonultak vissza. Ebben a helyzetben a Honi Hadsereg sok tisztje úgy vélte, hogy egy felkelés könnyen kiszorítaná a megszállókat Varsóból.J. Ciechanowski, Powstanie Warszawskie..., 354-355. oldalak Sőt, 1944 elejétől a szovjet hadsereg már a háború előtti Lengyelország területén volt és fokozatosan nyomult nyugat felé, majd július végén már a Visztulát is elérte. Az általuk elfoglalt területeken a szovjet hatóságok igyekeztek a hatáskörüket kiszélesíteni. Július 21-én Chełmben megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság (Polski Komitet Wyzwolenia Narodowego, PKWN), a szovjetek által kinevezett ideiglenes lengyel kormány, amelyben a kommunisták határozott fölényben voltak és amely Sztálinnak teljesen alá volt rendelve. A Londonban székelő lengyel emigráns kormány, és a Lengyel Földalatti Állam vezetői tisztában voltak azzal, hogy a Szovjetunió saját kommunista rendszerét próbálja majd rákényszeríteni az újonnan megalakuló Lengyelországra.
1944 nyarán a keleti front már közel volt Varsóhoz. Június 21-én a Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok beleegyezését adta a felkelés megkezdéséhez, majd július 31-én meghatározta a pontos időpontját: augusztus 1. 17 óra.J. Ciechanowski, Powstanie..., 389-391. oldalak Egyetértését az emigráns kormány képviselője (lásd: Kormány Országos Képviselete), Jan Jankowski is kinyilvánította, azonban a főparancsnok, Kazimierz Sosnkowski tábornok ezzel nem értett egyet, de az ő véleményét nem vették figyelembe.
Eközben a katonai helyzet Varsó környékén kezdett a németek előnyére változni. Kézben tartották a rendet a városban, július 31-én pedig elkezdődött a varsói páncélos csata. Ez augusztus 5-én német győzelemmel végződött, ami lelassította a szovjet előrenyomulást a lengyel főváros felé.
Sztálin ellenezte a független Lengyelország gondolatát, ezért az emigráns lengyel kormány parancsot adott a Honi Hadseregnek, hogy kísérelje meg megszerezni a németektől az ellenőrzést Varsó felett, mielőtt a szovjetek elérnék a várost. Ily módon a Szovjetunió elvesztette volna a jogalapját az ország megszállására. 1944. augusztus 1-jén a Honi Hadsereg és a lakosság kirobbantotta a varsói felkelést.
A harcoló felek A felkelők erői körülbelül 50 ezer katonát tettek ki,J. Kirchmayer, Powstanie Warszawskie, 153-154. oldalak de majdnem kizárólag csak kézi fegyvereik voltak. Nagyon hiányoztak a jó hatásfokú páncéltörő fegyverek. Ezek szerepét az úgynevezett Molotov-koktélok vették át, melyeket páncéltörő kézigránátok és a kevés zsákmányolt Panzerschreck és Panzerfaust egészített ki. A gyenge előkészület következtében a felkelés kitörésekor csak körülbelül 3000 katona volt valóban harcképes,J. Kirchmayer, Powstanie Warszawskie, 166. oldal azaz alig tizede a rendelkezésre álló állománynak. A parancsnokok ezért baltákkal vagy csákányokkal is felszereltették a katonákat. A felkelők tényleges főparancsnoka Antoni Chruściel tábornok volt, bár formálisan a Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok parancsolt.
A német csapatok létszáma ennek alig fele, körülbelül 16 ezer fő volt, de sokkal jobban felfegyverezve. Rögtön a felkelés kitörése után pedig erősítést kaptak:T. Sawicki, Rozkaz zdławić powstanie..., 15. oldal rendőri alakulatok Warthegautól (Nagy-Lengyelország) Heinz Reinefarth parancsnoksága alatt, a Dirlewanger-SS-különítmény Oskar Dirlewanger parancsnoksága alatt – ez az alakulat korábban brutális tisztogatásokat hajtott végre a keleti front hátországában, katonái többségét börtönökből és gyűjtőtáborokból kiengedett német köztörvényes bűnözők alkották, SS RONA gránátos hadosztály (RONA – Русская освободительная народная армия, Orosz Felszabadító Néphadsereg) – többségében az oroszokból és fehéroroszokból álló, a németekkel együttműködő hadosztály Bronisław Kamiński parancsnoksága alatt.
A felkelőkhöz néhány száz külföldi is csatlakozottN. Davies, Powstanie ‘44, 332., 388-391. oldalak – magyarok, szlovákok, franciák, belgák, hollandok, görögök, britek, olaszok, oroszok (főleg az ezekből az országokból származó zsidók). A szlovákok, a Honi Hadsereg vezetésének egyetértésével, saját szakaszt alakítottak. A felkelőkkel együtt harcoltak német katonaszökevények is.
A felkelés lefolyása
A felkelők által elfoglalt területek: A) augusztus 4., B) szeptember 9. Fontos helyek: 1 - Citadela, 2 - Powiślei erőmű, 3 - nagy egyenruha- és élelmiszerraktár, 4 - Városháza, 5 - Okęciei repülőtér, 6 - Kierbedź-híd, 7 - Poniatowski híd, 8 - vasúti főhíd, 9 - Citadela-melletti híd, 10 - Főpályaudvar, 11 - Gdański-pályaudvar, 12 - Gestapo székhelye, 13 - helytartó székhelye, 14 - Szejm épületei, 15 - Főposta, 16 - Varsói Egyetem, 17 - Rendőr-főkapitányság, 18, 19 - telefonközpontok, 20 - SS laktanyák, 21, 22 - börtönök, 23, 24, 25 - erődök, 26 - Czerniakówi hídfő (ahol szeptember 16-án partra szálltak a Sztálin által a Berling-hadseregtől küldött lengyel csapatok). KL - varsói gyűjtőtábor (KL Warschau), amelyet a németek hoztak létre a gettó felszámolása után
thumb|left|150px|Augusztus 1. 17 óra - felkelői őrjárat thumb|left|150px|Varsói felkelés thumb|200px|Brindisi repülőtér - a lengyel Halifax legénység, amelyet a felkelők segítségére dobtak le thumb|200px|Úttorlasz a Főpostánál egy zsákmányolt német Hetzer rohamlöveggel thumb|left|200px|Panther harckocsi - felkelők, a Zośka-zászlóalj Wacek-szakaszának zsákmánya thumb|200px|A lebombázott legmagasabb varsói épület a Prudential felhőkarcoló augusztus 28-án thumb|left|160px|A felkelésben a gyerekek is részt vettek - többnyire futárként, de később katonaként is thumb|200px|Dirlewanger-csapatok aldozatai Wolában
A felkelés augusztus 1-jén, 17 órakor tört ki. Az időzítés nem sikerült a legjobban, sok ellenálló nem ért időben a gyülekezőhelyére és felvonulási területére. A lengyel csapatoknak nem voltak nehéz fegyvereik, amelyek nélkül nem sikerült hathatósan támadni az erősen erődített német épületeket. Ezenkívül, túl sok célt támadva, a felkelők nagyon szétszórták a csapataikat, a fölényt kivívni sok esetben nem tudták. A fontosabb épületekből többek közt csak a Powiślei erőművet, az egyenruha- és élelmiszerraktárat és a városházát sikerült elfoglalniuk. Nem sikerült bevenni az okęciei repülőteret, egyetlen hidat és vasúti pályaudvart sem , a Gestapo és a helytartó székhelyeit, a Citadélát, a Szejm épületeit, a Főpostát, az Egyetemet, a Rendőr-főkapitányság épületét, a telefonközpontokat, az SS-laktanyákat, a börtönöket és erődöket sem.
Augusztus 4-éig a felkelők mindössze a Belváros északi kerületeinek nagy részét (az Óvárost is beleszámítva) tudták elfoglalni és a Belváros déli részét, Powiślét, Żoliborzot, Kelet-Wolát, Ochota egyes részeit, Felső-Mokotówot, valamint Czerniakówot. A felkelés elfojtását Erich von dem Bach-Zelewski német tábornok vezényelte. A Reinefarth- és Dirlewanger-csapatok és RONA csapatai rendkívüli kegyetlenséggel gyilkolták a civil lakosságot is. A német védőket hadvezetésük gyakran alkohollal is ellátta, hogy a felkelőkkel szemben minél kisebb könyörületet tanúsítsanak. Augusztus 11-én Wola és Ochota ellenállói megadták magukat. Már augusztus 7-én elkezdődött az óvárosi csata, amely augusztus végéig tartott és házról-házra folyt. Szeptember 1-jén a felkelés parancsnokai úgy döntöttek, visszavonulnak a csatornarendszeren át a Belváros közepére.
Szeptember 11-én a németek megtámadták Powiślét, hogy elvágják a felkelőket egy esetleges szovjet segítségtől: a felkelők azt tervezték, hogy Powiśle lesz a hídfő, ahová a szovjet csapatok majd át tudnának kelni. A lengyelek bíztak abban, hogy a Vörös Hadsereg segíteni fogja őket a közös német ellenség elleni harcban, de nem így lett. Annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg már megközelítette Varsó jobb partját (augusztus 14-én elfoglalta Pragát), a felkelés hírére a szovjet offenzíva megtorpant. A Vörös Hadsereg nem szándékozott nagyobb létszámú csapatokat küldeni, hogy segítsenek a felkelőknek. Sztálin küldött két gyalogezrednyi katonát a Berling-hadseregből, amely eljutott a bal partra, de nekik nem volt tapasztalatuk a városi harcban és nem sikerült megtartani pozícióikat. Miután küldött ugyan, de tapasztalatlan katonákat, ezért Sztálin később elutasította a vádakat, hogy nem segített a felkelőknek. Powiśle szeptember 23-án adta meg magát.
Szeptember 16-án a németek elfoglalták Marymontot (Żoliborz északi részét) és Czerniakówot, 26-án Felső-Mokotówot, 30-án Dél-Żoliborzot. A felkelők kezében csak a Belváros központi része maradt, ezért Bór-Komorowski tábornok, nem látva értelmét a további harcoknak, október 2-án aláírta a kapitulációt.
A harcolókat szovjet légvédelmi támogatás nélkül a Brit Királyi Légierő, a Dél-Afrikai Légierő és a brit felső irányítással működő Lengyel Légierő támogatta: több mint kétszáz alkalommal dobtak le ellátmányt a harcoló csapatoknak. Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje a szovjet légitámogatás elnyerését követően egyetlen nagyszabású akciót hajtott végre.
A német védőkkel együtt harcolt néhány olyan alakulat is, amely volt szovjet állampolgárokból állt. A RONA csapatokon kívül volt egy ukrán század (Petro Gyacsenko parancsnoksága alatt) és két azerbajdzsáni zászlóalj is. A németek magyar erőket is bevetettek a felkelők ellen, de amikor rájöttek, hogy a magyar alakulatok nyíltan rokonszenveznek a lengyelekkel, visszavonták őket. Obcokrajowcy w powstaniu - cikk a Varsói Felkelés Múzeuma oldalán, belépés 2012-10-09N. Davies, Powstanie '44, 388. oldal
Élet a felkelési Varsóban