Pós Sándor (Budapest, 1936. október 12. – Budapest, 2011. január 20.) Jászai Mari-díjas magyar rendező. Eredeti neve Posch Sándor.
Életpálya A második világháborút követően 1946-ban nagybátyjához, Pasarétre költöztek. A középiskolát Pannonhalmán a bencés gimnáziumban végezte el. 1959-ben a Színművészeti Főiskolán végzett tanulmányai alatt vette fel a Pós vezetéknevet. A főiskola befejezésével rendezői diplomát kapott, majd munkásemberként következett a kötelező vidéki élet. Hat év alatt 13 rendezési lehetőséget kapott. Az áldatlan lakhatási és szakmai fejlődés elől visszamenekült Pestre.
A fővárosban kezdetben a munkanélküliség várt rá, amit a korabeli jogrend – mint „közveszélyes munkakerülést”, széles körben ismert rövidítésével „káemkát” (kmk) – büntetni rendelt. Életpályája első említésre érdemes pesti állomása a Nemzeti Színház volt, ahol segédrendező lehetett; e minőségében megírta Déry Tibor regényéből a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (röviden: Képzelt riport vagy Popfesztivál) 1973-as magyar musicalváltozatát. A Nemzeti Színház ezzel együtt, bár ott tag volt, nem marasztalta, a Vígszínháztól viszont kapott ajánlatot. Kiharcolta helyét az író Déry Tibor, a zeneszerző Presser Gábor és a dalszövegíró Adamis Anna mellett, majd, megválva a Nemzetitől, a Magyar Rádió akkori főrendezője, Bozó László hívását elfogadva rádiórendező lett. Pályája későbbi szakaszában osztályvezető, majd igazgatóhelyettes, illetve főrendező is volt, ekként az ország legnagyobb színészeivel dolgozhatott.
Rendezései Rendezett kis versműsort, nagy hangjátékot, helyszínes élőadást, sokrészes regényadaptációt, riportműsort, dokumentumjátékot.
Írásai Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról – életpálya elindulása
Szakmai sikerek Kritikusok Díja birtokosa. Magyar Rádiózásért kitüntetés tulajdonosa. Jászai Mari-díj művészeti tevékenységének elismeréseként (1980)
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek A világlecsó
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyar színészpedagógusok