2012. december 9-én tartották a soron következő parlamenti választásokat Romániában.

Előzmények

A román liberális és baloldal pártjai 2011 márciusában létrehozták a Szociálliberális Unió (USL) nevű pártszövetséget. Az IMF-fel kötött megállapodást megszorító intézkedésekkel végrehajtó jobboldali Boc-kormány népszerűsége erősen lecsökkent, ezért a kormánykoalíció 2012 februárjában miniszterelnököt cserélt. Az Ungureanu-kormány azonban hamar elveszítette a parlamenti többségét, és áprilisban az USL alakított kormányt (Ponta-kormány).

A júniusi önkormányzati választásokon is az USL tört előre, megszerezte a megyei pártlistás voksok csaknem felét.

A balközép pártszövetség egy népszavazás kiírásával megkísérelte Traian Băsescu államfőt is elmozdítani a pozíciójából, de a július 29-én tartott referendum érvénytelen lett.

A 2012 májusában az USL javaslatára új választási rendszert léptettek életbe, amely többségi elvet vezetett volna be a választási körzetekben, azaz megszüntette volna a kompenzációt, de bizonyos kedvezményeket adott volna a nemzeti kisebbségek számára.Romániában bevezetik a többségi választási rendszert Romániában bevezetik a többségi választási rendszert – Kitekintő.hu, 2012. május 23. Az új szisztéma előreláthatóan 2/3-os többséget biztosított volna a kormánypártoknak. A választási törvény módosítását azonban az alkotmánybíróság júniusban megsemmisítette, így a régi rendszer maradt érvényben.Alkotmányellenes a román választási törvény – Index, 2012. június 27.

Eredetileg december 2-án tartották volna a választásokat, de a Ponta-kormány egy héttel lehalasztotta.December 9-én lesz Romániában a parlamenti választás – Atv.hu, 2012. szeptember 1.

2012 szeptemberében a jobbközép pártok is szövetségre léptek Igaz Románia Szövetség (ARD) néven."Igaz Románia Szövetség"-be tömörült a jobboldal – Új Magyar Szó Online, 2012. szeptember 16.

Választási rendszer

Mivel a romániai parlament két kamarás, ezért egyszerre választanak képviselőházi és szenátusi tagokat.

A választási rendszer a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes, egyfordulós, arányos kompenzációs. Az országot 315 képviselői és 137 szenátori választókerületre osztották. A választókerületekben az győz, aki a szavazatok abszolút többségét (legalább 50%+1 szavazat) megszerzi. Ezután a küszöböt elért pártok számára a töredékszavazatok alapján mandátumok kerülnek kiosztásra. A bejutási küszöb progresszív: 5% egy párt esetén, 8% a kettő, 9% a három és 10% négy vagy annál több pártból álló koalíciók esetében. Az alternatív küszöb szerint azok a pártok, koalíciók vagy kisebbségi szervezetek is részt vehetnek a mandátumok szétosztásában, amelyeknek a jelöltjei legalább 6 képviselői és 3 szenátori választókerületben az élen végeztek.

A töredékszavazatok alapján történő mandátumosztás három lépcsős, külön-külön zajlik a képviselőházi és a szenátusi helyekre.Választási kisokos – Transindex, 2012. december 7.

A nemzeti kisebbségek könnyített feltételekkel juthatnak mandátumhoz.

A választhatóság korhatára a képviselőjelöltek esetében 23, a szenátorjelöltek esetében 33 év. Minden indulni szándékozó jelöltnek 5 havi minimálbérnek megfelelő (2012-ben ez 3500 lej) letétet kell előre befizetnie. A letétet csak az a párt kapja vissza, amely országosan legalább 2%-ot ért el, független jelöltek esetén pedig az, aki a választókerület érvényes szavazatainak legalább 20%-át.Pénzt kérnek a honatya-jelöltektől – Manna.ro, 2012. október 1. A független jelölteknek a képviselőházi induláshoz legalább a körzet választópolgárainak 4%-a, de több mint 2000, a szenátusi induláshoz szintén legalább 4%, de több mint 4000 ajánlást kell összegyűjteniük.

Induló pártok, pártszövetségek A választásokon 12 párt vagy pártszövetség és 13 független jelölt indul. A pártok vagy pártszövetségek a következők:

(Zárójelben a román név és a rövidítés szerepel.) Szociálliberális Unió (Uniunea Social-Liberală, USL). Tagjai: Szociáldemokrata Párt (Partidul Social Democrat, PSD) Országos Szövetség Románia Haladásáért (Uniunea Naţională pentru Progresul României, UNPR) Nemzeti Liberális Párt (Partidul Național Liberal, PNL) Konzervatív Párt (Partidul Conservator, PC) Igaz Románia Szövetség (Alianţa România Dreaptă, ARD). Tagjai: Demokrata Liberális Párt (Partidul Democrat Liberal, PD-L) Polgári Erő (Forţa Civică, FC) Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (Partidul Naţional Ţărănesc Creştin Democrat, PNŢCD) Dan Diaconescu Néppártja (Partidul Poporului – Dan Diaconescu, PP-DD) Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Nagy-Románia Párt (Partidul România Mare, PRM) Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Román Öko­logista Párt­ (Partidul Ecologist Român, PER) Szocialista Szövetség Pártja (Partidul Alianța Socialistă, PAS) Szociáldemokrata Munkáspárt (Partidul Social Democrat al Muncitorilor, PSDM) Kereszténydemokrata Nemzeti Párt (Partidul Național Democrat Creștin, PNDC) Néppárt (Partidul Popular, PP) Szociális Védelem Néppártja (Partidul Popular și al Protecției Sociale, PPPS)

Közvéleménykutatások Dátum Cég Induló pártok, pártszövetségek USL ARD PP-DD RMDSZ PRM PNG-CD PER EMNP 2012. augusztus IMASRomán közvélemény-kutatás: csökkent az USL népszerűsége Basescu felfüggesztése nyomán – Zipp.hu, 2012. szeptember 5. 57 18A PD-L eredménye. 14 5,8 N/A N/A N/A N/A 2012 szeptember CSOPRománia: választási esélyek a jobbközép pártszövetség megalakulása után – Híradó.hu, 2012. október 1. 48 24 12 5 N/A N/A N/A N/A 2012 szeptember 24–26. InfoPolitic58 százalékkal nyerne az USL – Manna.ro, 2012. szeptember 28. 58 16 18 5 2 1 N/A N/A 2012. október 15–18. Public AffairsTovább gyengül a Szociál-Liberális Szövetség – Erdély.ma, 2012. október 21. 52,1 21,3 11,7 6 N/A N/A N/A N/A 2012. október IMASIMAS: enyhén nőtt az USL támogatottsága – Szabadság, 2012. november 3. 57,4 16 14,9 6,4 5% alatt 5% alatt N/A N/A 2012. november 2–5. CSOPEltérő eredményeket mutatnak a felmérések – Krónika.ro, 2012. november 8. 48 24 14 6 2 N/A N/A N/A 2012. november 10–19. AvangardeNem jut be az RMDSZ a parlamentbe? – Manna.ro, 2012. november 22. 62 15 14 3 2 1 N/A N/A 2012. november vége CCSB5-6 százalékon az RMDSZ – Manna.ro, 2012. december 3.Sondaj CCSB: USL – 62%, ARD – 17%, PP-DD – 10% – Informaţia Zilei, 2012. december 2. 62 17 10 5 2 N/A 4 N/A 2012. november vége CSCI 61 19 12 5 N/A N/A N/A N/A 2012. november 27. – december 2. Avangarde–CURSCURS: biztos az USL abszolút többsége – Krónika, 2012. december 4.Sondaj Avangarde-CURS: USL ar obţine 57% din voturi, ARD 17% şi PPDD 15% – Tvrnews.ro, 2012. december 3. 57 17 15 5 3 N/A 1 1

Kampány

Az USL a 2012. október 17-én a bukaresti Nemzeti Arénában tartott 60.000-es nagygyűlésen mutatta be jelöltjeit.A Nemzeti Arénában kampányolt az USL – Manna.ro, 2012. október 18. Victor Ponta hivatalban lévő miniszterelnök, az USL miniszterelnök-jelöltje nem sokat árult el az elképzeléseiből. Új alkotmányt, közigazgatási reformot, adócsökkentést ígért. Az USL másik vezetője, Crin Antonescu előbb az RMDSZ alkotmányozásból való kiszorítását,Antonescu a kétharmadra ácsingózik – Magyar Hírlap, 2012. november 12. majd az együttműködés lehetőségét vetette fel.Crin Antonescu az RMDSZ-szel való együttműködésről beszélt – Hírhatár.ro, 2012. november 23. Az USL vezetői számára a 2/3-os alkotmányozó parlamenti többség elérése a cél a választásokon, az abszolút többség (50%+1 fő) elérése biztosnak látszik.

Vasile Blaga, az ARD társelnöke pártjuk jelöltjeinek bemutatásakor kijelentette, hogy ha nyernek, 2013. január 1-jétől 700-ról 815 lejre emelik a minimálbért, a 16%-os egykulcsos adót pedig 12%-ra mérsékelik.Bemutatta jelöltjeit az Igaz Románia Szövetség – Transindex, 2012. november 6. Az ARD miniszterelnök-jelöltje Mihai Răzvan Ungureanu korábbi kormányfő. Reklámfelületeiken igyekeztek a népszerűtlen kormányzás időszaka utáni megújulásukat hangsúlyozni, a jobboldal jelöltjeit a korábbi narancssárga után egy szokatlan lila-rózsaszín-szürke színkombinációval is próbáltak elhatárolni.Alegeri parlamentare 2012. Campanie ştearsă cu lozinci tembele. Ei vor în Parlament! – Video – Evz.ro, 2012. december 5.

Dan Diaconescu, a PP-DD elnöke ugyanabban a zsilvásárhelyi (Gorj megyei 6. sz.) választókerületben jelöltette magát, ahol Victor Ponta miniszterelnök.Izgalmas párharc: nagyágyúk indulnak a vidéki választókörzetben – Stop.hu, 2012. október 31.

Az RMDSZ és az EMNP nem tudott megegyezni a közös fellépésről, így a magyar jelöltek egymás ellen indultak. A két párt között éles hangú vita alakult ki. Az esélyesebb RMDSZ-re való szavazásra buzdított Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet leendő elnökeAz RMDSZ-t támogatja Szász Jenő – Népszabadság, 2012. december 3. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetője is.Az RMDSZ-re szavazásra szólít fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – Transindex, 2012. december 5.

Az Új Generáció Pártja–Kereszténydemokraták (Partidul Noua Generatie – Crestin Democrat, PNG-CD) elnöke, Gigi Becali vállalkozó, aki 2009-ben a Nagy-Románia Párt listájáról lett európai parlamenti (EP) képviselő, megegyezett a Nemzeti Liberális Párttal és az USL jelöltjeként indult.Liberális jelölt lesz a rasszista üzletember – Index, 2012. október 15.

Traian Băsescu államfő személye is központi téma volt a kampányban.Nem lesz meg a kétharmad Romániában – Index, 2012. december 4.

Eredmények Kék színnel a kisebbségi szervezetek vannak kiemelve. Párt, pártszövetség, jelölt vagy kisebbségi szervezet neve Képviselőház Szenátus Jelöltek száma Szavazatok Mandátumok Jelöltek száma Szavazatok Mandátumok száma aránya (%) száma aránya (%) változás száma aránya (%) száma aránya (%) változás Szociálliberális Unió 315 4.344.288 58,63 273 66,26 +94A PSD-PC és a PNL 2008-as összesített eredményéhez képest. 137 4.457.526 60,10 122 69,32 +45 Igaz Románia Szövetség 315 1.223.189 16,50 56 13,59 –59A PD-L 2008-as eredményéhez képest. 137 1.239.318 16,70 24 13,64 –27 Dan Diaconescu Néppártja 314 1.036.730 13,99 47 11,41 +47 136 1.086.822 14,65 21 11,93 +21 Romániai Magyar Demokrata Szövetség 315 380.656 5,13 18 4,37 –4 137 388.528 5,23 9 5,11 – Nagy-Románia Párt 197 92.382 1,24 – – – 89 109.142 1,47 – – – Román Öko­logista Párt­ 128 58.178 0,78 – – – 49 58.335 0,78 – – – Erdélyi Magyar Néppárt 37 47.955 0,64 – – – 40 58.765 0,79 – – – Romániai Német Demokrata Fórum 1 39.175 0,52 1 0,24 – „Pro-Európa” Roma Párt Szövetség 1 22.124 0,29 1 0,24 – Független jelöltek 12 12.389 0,16 – – – 1 728 0,00 – – – Romániai Macedónok Szövetsége 1 12.212 0,16 1 0,24 – Romániai Örmények Szövetsége 1 10.761 0,14 1 0,24 – Romániai Bánáti Bolgárok Szövetsége 1 10.155 0,13 1 0,24 – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja 1 10.019 0,13 1 0,24 – Romániai Albánok Liga Szövetsége 1 10.010 0,13 1 0,24 – Romániai Görögök Szövetsége 1 9.863 0,13 1 0,24 – Néppárt 41 9.319 0,12 – – – 20 11.681 0,15 – – – Romániai Török-Muszlim Tatárok Demokratikus Szövetsége 1 9.291 0,12 1 0,24 – Romániai Csehek és Szlovákok Demokratikus Szövetsége 1 8.677 0,11 1 0,24 – Romániai Lipován Oroszok Közössége 1 8.328 0,11 1 0,24 – Romániai Szerbek Szövetsége 1 8.207 0,11 1 0,24 – Romániai Lengyelek Szövetsége 1 8.023 0,10 1 0,24 – Romániai Olaszok Szövetsége – RO.AS.IT. 1 7.943 0,10 1 0,24 – Romániai Ukránok Szövetsége 1 7.353 0,09 1 0,24 – Romániai Törökök Demokratikus Szövetsége 1 7.324 0,09 1 0,24 – Romániai Horvátok Szövetsége 1 6.281 0,08 1 0,24 – Romániai Ruszinok Kulturális Szövetsége 1 5.265 0,07 1 0,24 – Szocialista Szövetség Pártja 13 2.331 0,03 – – – 7 2.171 0,02 – – – Szociális Védelem Néppártja 6 929 0,01 – – – 2 2.100 0,02 – – – Szociáldemokrata Munkáspárt 2 231 0,00 – – – 3 1.380 0,01 – – – Kereszténydemokrata Nemzeti Párt 1 38 0,00 – – – 1 132 0,00 – – – Összesen 1714 7.409.626 100,00 412 100,00 +97 759 7.416.628 100,00 176 100,00 +39

Térképek bélyegkép|középre|250px|Képviselőkbélyegkép|középre|250px|Szenátorok

Politikai következmények bélyegkép|jobbra|250px|A szenátus, a képviselőház és a két ház együttes ülésének összetétele