Tandzsúr (Wylie: bstan 'gyur, angolos átírásban: Tangyur/Tanjur, „Lefordított tanítások”, vagy „Értekezések fordítása”) a tibeti buddhista kánon második része, amely elsősorban kiegészítéseket és megjegyzéseket(sásztrákat) tartalmaz az első részhez, a Kandzsúrhoz, amely történelmi Buddha tanításait foglalja egységbe.
Néhány rész az abhidharmára (filozófiai és pszichológiai vizsgálódások) és a vinájára (a gyülekezeti közösség viselkedési szabályai) vonatkozó kommentárokat tartalmaz, valamint a madhjamika és vidzsnanávada tanításokhoz tartalmaz kiegészítéseket, de nem minden esetben feleltethetők meg a Tandzsúr szövegei a Kandzsúr vonatkozó fejezeteinek. Összességében hiteles kiegészítésnek tartják, amelyek közül azonban néhány nem is buddhista jellegű. A vonatkozó fejezetek logikai, nyelvtani, lexikográfiai betéteket tartalmaznak, felölelik a költészet és dráma, az orvostudomány, a kémia, az asztrológia és a jóslás, a festészet és a szentek életrajzával kapcsolatos kérdéseket. A Tandzsur ezen részeinek beemelése a tibeti kánonba abból a szempontból indokolt, hogy ezek a tudományos segédanyagok a vallás teljesebb, gyakorlati megértését segíthetik.
Tartalma Az úgynevezett Peking-féle kiadás alapján részei: Szútrák ("A dicséret himnusza"): 1 kötet; 64 szöveg. Kommentárok a tantrához: 86 kötet; 3055 szöveg. Kommentárok a szútrákhoz; 137 kötet; 567 szöveg. Kötetei:
Pradzsnaparamita kommentárok, 16 kötet Mádhjamika tanítások, 29 kötet Jógacsara tanítások, 29 kötet Abhidharma, 8 kötet Vegyes szövegek, 4 kötet Vinája kommentárok, 16 kötet Mesék és drámák, 4 kötet Technikai értekezések, 43 kötet
Források
Kapcsolódó szócikkek Kandzsúr Tibeti buddhizmus
Kategória:Tibeti buddhizmus