Az Unplugged a brit gitáros-énekes dalszerző Eric Clapton 1992-ben kiadott koncertalbuma. Az album 1992. augusztus 25-én jelent meg. A felvételek 1992. január 16-án készültek közönség előtt az angliai Bray stúdióban a Music Television amerikai zenei televíziós csatornahálózat MTV Unplugged sorozatának részeként. A felvételnél Clapton – többek között – a lemezborítón is látható 1939-es Martin 000-42 akusztikus gitárt használta, ami később árverésen ért kelt el.

Clapton az önéletrajzi könyvében úgy ír az albumról, hogy a felvételek után úgy érezte, hogy nem sikerült olyanra az anyag amilyet szeretett volna és emiatt nem akarta, hogy kiadják lemezen. Szerződéses okokból már nagyon körülményesen lehetett volna megakadályozni a kiadást, így végül kereskedelmi forgalomba került a lemez. Ez lett minden idők egyik legsikeresebb Eric Clapton lemeze, mind a kritikai fogadtatást, mind az eladott példányszámot tekintve. Clapton önironikusan jegyzi meg a könyvben: „Nem rajongtam érte túlságosan, és bármennyire is élveztem eljátszani a számokat, úgy gondoltam, hogy visszahallgatva nem annyira jó. Miután megjelent, ez lett egész pályafutásom legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amiből az is kiderül, hogy mennyit értek a marketinghez.”

A felvételek hang és képanyaga DVD-n is kiadásra került.

Az album dalai

Közreműködők Eric Clapton – ének, akusztikus gitár, kazoo Katie Kissoon – háttérvokál Tessa Niles – háttérvokál Andy Fairweather Low – akusztikus gitár, szájharmonika Nathan East – akusztikus basszusgitár, háttérvokál, kazoo Steve Ferrone – dob Ray Cooper – ütőhangszerek Chuck Leavell – billentyűs hangszerek

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Eric Clapton-albumok Kategória:Koncertfelvételek Kategória:1992 nagylemezei Kategória:Grammy-díjas albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei