A Nyugati utazás (hagyományos kínai: 西遊記; egyszerűsített kínai: 西游记; hangsúlyjelekkel: Xī yóu jì; magyar népszerű átírás: Hszi ju csi) nek 吳承恩/吴承恩 (kb. 1500–1582) tulajdonított mitológiai tárgyú regény, amely a négy legjelentősebb klasszikus kínai regényként számon tartott mű egyike. A Ming-kori regény alaptémája a híres Tang-kori zarándok, indiai utazása, amely köré a 100 fejezetes regényben a buddhista és taoista legenda számtalan története és alakja fonódik. A népi mitológiai motívumok közül a regényben kiemelt szerepet kap az eget ostromló , vagyis a majomkirály története.
Szerzősége A legáltalánosabban elterjedt tudományos vélekedés szerint a Nyugati utazás szerzője , aki nevének feltüntetése nélkül adta közre művét. A névtelenség elég gyakori volt a klasszikus kínai regények szerzőinek körében. Akkoriban a regény hivatalosan nem elismert, a magas kultúra által nem értékelt műfajnak számított, így szerzői úgy tarthatták, hogy nem különösebben ad okot a dicsekvésre az efféle művek szerzősége. Ha pedig elvétve egy-egy szerző neve mégis fennmaradt, életéről a legtöbbször alig lehet tudni valamit, mert az életrajzírók nem tartották őket méltónak arra, hogy emléküket gyűjteményeikben megörökítsék. Az igazság az, hogy szerzősége megcáfolhatatlan bizonyítékokkal máig nem alátámasztott. A legkorábbi, 16. századi kiadásokon ugyanis még nem szerepel a szerző, a művet nevével először csak egy 1625-ben összeállított helytörténeti munka kapcsolja össze. Az elismert irodalomtudós, 胡適/胡适 (1891–1962), aki egyébként 1938 és 1942 között nagykövet volt az Egyesült Államokban, épp erre alapozva jelentette ki, hogy a regény szerzője. Csakhogy állításával több szakértő vitába száll. David Lattimore, a Brown Egyetem kínai irodalom professzora a következőket írja: „A nagykövet meggyőződése teljesen indokolatlan. A helytörténeti munka annyit állít, hogy írt valamit, ami a Nyugati utazás címet viselte. De egy szóval sem említi, hogy ez egy regény lett volna. A hivatkozott mű lehetett akár egy változata a regénynek, vagy akár valami egészen más is.”"The Complete Monkey," New York Times, March 6, 1983 A fordító, W. J. F. Jenner azt hangsúlyozza, hogy alapos ismeretekkel rendelkezett a korabeli kínai bürokrácia és politika terén, azonban a regény mégsem tartalmaz semmi olyasféle utalást ezen a területen, amit bármelyik átlagember ne tudhatott volna. Anthony Yu azon az állásponton van, hogy a regény szerzője, mint oly sok másik klasszikus kínai regény esetében, továbbra is bizonytalan, de még mindig a legvalószínűbb, hogy írta.Anthony C. Yu, translated and edited, The Journey to the West Volume I. Chicago, University of Chicago Press, 1977., 16., 21. o. Akár a regény szerzője, akár nem, Csongor Barnabás szerint érdemes megismerni azt a kevés részletet, ami életrajzából ismert, mert ezek is jól példázzák, milyen társadalmi körből kerülhettek ki a régi kínai regények írói.
1500 körül született ban 山陽, 江蘇 tartományban. Nagyapja, dédapja tanulmányi felügyelő volt, azaz tudós kishivatalnok, az írásművészethez szükséges alapműveltséget tehát a szokásos módon, a családban kapta meg. Apja azonban már nem jutott hivatalhoz, felesége selyemüzletét vezette, ez pedig deklasszálódást jelentett. A család hanyatlására vall az is, hogy genealógiájuk már ekkor elveszett, s így az apja számára írt sírfeliratban távolabbi ősöket felsorolni már nem tudott. Az apában erős nosztalgia élt a tudományok iránt, folyton a könyveket bújta; különc viselkedése miatt kissé hibbantnak is tartották, s ez fiának nemegyszer keserűséget okozott. A fiú már a falusi iskolában feltűnt éles eszével; a környékbeli hivatalnokok, írástudók felfigyeltek rá mint jövendő pályatársra. Ennek köszönhette, hogy negyvennégy évesen sikerült letennie az egyik alsóbb fokú hivatali vizsgát, s tízévi várakozás után egy kisebb hivatalhoz is jutott. Nem sokkal később – anyja hajlott korára hivatkozva – lemondott állásáról. Hivatalviselése előtt és után az írástudók szokásos életét élte, afféle helyi nevezetességként, tehetős rangbeli barátok támogatására támaszkodva, kiknek jóindulatát klasszikus nyelven írt versekkel, rokonaik számára készített sírfeliratokkal, sőt talán nevükben írt művekkel hálálta meg. 1582 táján halt meg. Ha csakugyan ő írta a Nyugati utazást, az minden bizonnyal késő öregkorára eshetett.
Történelmi háttér bélyegkép|280px|jobbra| ábrázolása egy i falfestményen (9. sz.) A kínai buddhizmus fénykora a 6–9. századra tehető. Ez volt az a korszak, amikor megalakultak a már kínai sajátosságokat tükröző olyan nagy szekták, mint például a Tiszta föld () 淨土/净土 vagy az elmélkedés iskolája, a 禪. Ebben a felvirágzásában nagy szerepet játszottak a korszak, a Tang-kor buddhista zarándokai és fordítói. Közülük is az első és az egyik legkiemelkedőbb 玄奘/玄奘 (kb. 596 vagy 602 – 664) volt, aki 629-ben egyedül indult útnak, hogy a közép-ázsiai sivatagokat átszelve eljusson Indiába. Már útnak indulásakor is a kínai buddhista filozófia legnagyobb szaktekintélyének számított, s célja az volt, hogy hozzájusson egy híres metafizikai értekezése egy példányához, melynek címe az Értekezés a jógamesterek földjéről (szanszkritul: Yogācārabhūmi-śāstra; kínaiul: 瑜伽師地論), hogy ennek ismeretében megértse és feloldja a buddhizmus különböző ágazatinak ellentmondásait. Zarándokútja első jelentősebb állomása Kasmír, az ősbuddhizmus szentföldje volt, ahol is két évig időzött. Innen Magadhába ment, ahol további öt évet töltött tanulással a híres nalandái buddhista kolostorban. Ezt követően beutazta Indiát, ahol felkereste a legismertebb tanítómestereket. Tizenhat évnyi távollét után, mintegy hatszáz könyvvel, 645-ben tért vissza Kína akkori fővárosába, ba, ahol 664-ben bekövetkezett haláláig a kínai buddhizmus egész történelmének legtermékenyebb fordítócsoportját szervezte meg és működtette. A tizennyolc év alatt egymaga végezte el az összes fordítás mintegy negyedrészét.
Irodalmi előzmények Egy évvel a nagy zarándok visszatérése után az egyik tanítvány, úti jegyzeteit felhasználva, Értekezés a nagy Tang-birodalom nyugati szomszédairól ( 大唐西域記/大唐西域记) címen egy könyvet állított össze azokról az országokról, melyeket mestere útja során felkeresett. A mű éppúgy bemutatja ezeknek a területeknek az éghajlatát, termékeit, életmódját, szokásait, politikai berendezkedését, történelmét, mint a buddhizmus helyzetét. életrajzában ( 大慈恩寺三藏法師傳), amelyet közvetlenül halála után kezdtek el írni, majd 688-ban átdolgoztak, még alaposabban számoltak be utazásának részleteiről. A útjáról keletkezett legendák első formáiról azonban igen keveset tudunk. Regénnyé formálódásáig a történet minden jel szerint ugyanazt az utat járta végig, mint annyi más régi kínai regény alaptörténete. Először utcai mesemondók regéltek róla, majd egy-egy invenciózusabb mesélő munkája nyomán e történetek mesefüzérekké álltak össze. Nyomtatott formában utazásának mesés története a -korból ismeretes először: ekkor már a szent szerzetes alakja mellett a majomkirály is megjelenik, színpadra is kerül. Ilyen például az ismeretlen szerző műve, a Nagy Tang-birodalom Tripitaka mestere elhozza a szent könyveket ( 大唐三藏取经诗话). Ebből és az ehhez hasonló szövegkönyvekből minden jel szerint igen sokfelé ágazóan változatos, ám ma már csak töredékesen ismert mese-legendakincsből alkotta meg művét a Nyugati utazás szerzője.
Cselekmény A 100 fejezetes Nyugati utazás történetét négy, közel sem azonos vagy arányos terjedelmű szakaszra lehet osztani. Az első szakasz, az 1–7. fejezet, amely a csodálatos körülmények között világra jött, majd halhatatlanná lett és az égi palotát felforgató majomkirály, vagyis történetét állítja a központba, egészen addig, míg végül Buddha megbünteti, és ötszáz esztendőre az Öt Elem-, azaz a -hegy alá zárja. A második szakasz, a 8–12. fejezetig, amely kereken ötszáz évvel később játszódik, a nagyszabású zarándokút hátterét mutatja be. bódhiszattva Buddha kérésére útnak indul, hogy megtalálja azt az igazhitű halandót, aki méltó és képes arra, hogy a buddhizmus Nagy Kocsi ágának szent könyveit, a hármas kosárnak nevezett Tripitakát elhozza Indiából Kínába. A bódhiszattva útja során a helyes útra vezeti a két gonosz démont és a sárkánykirály fiát, akiknek későbbi küldetésük az lesz, hogy útja során elkísérjék a zarándokot. (太宗, 599–649) Tang császár megbetegszik, lelke megtér az alvilágba, ahonnan visszabocsátják a földi létbe. Ő maga is azon van, hogy egy kiváló szerzetest küldjön Indiába a szent könyvekért. önként jelentkezik a feladatra, és útnak indul. A harmadik, a legterjedelmesebb szakasz, a 13–99. fejezetig útját meséli el a Tang-fővárostól, tól egészen Indiáig. Lazán kapcsolódó epizódokból álló útja folyamán sorra csatlakoznak hozzá tanítványai, s fantázia szülte helyeken áthaladva, szinte megszámlálhatatlan próbatételt teljesítve, kalandokat átélve érnek végül célba. Mindeközben megannyi démonnal, szörnnyel, szellemmel és más fantasztikus, mitológiai teremtménnyel akadnak össze, akik közül jó néhányan azért akarják felfalni a mestert, mert – hitük szerint – ha a húsából esznek, halhatatlanná lehetnek. A harmadik szakaszt alkotó 87 fejezet történései a regény központi cselekményének szempontjából további szakaszokra tagolható, illetve egyes fejezetek különösen kulcsfontosságúnak bizonyulnak. Elsőként a 13–22. fejezet alkot egy egységet, amelynek során sorra találkozik azon társaival, akiket a 8. fejezetben jó útra terelve a zarándok védelmére és segítésére rendelt. elsőként gal találkozik a 14. fejezetben. Kiszabadítja a -hegy alól, és tanítványává fogadva magával viszi. Külön egységet alkot hátaslovának története. A sárkányparipa ugyan nem főszereplője a történetnek, de a regény végén, a négy főszereplővel együtt ő is jutalomban részesül. Ő eredetileg a nyugati tenger sárkánykirályának nak (敖閏/敖闰) a fia volt, de tüzet okozott a palotában, amely elemésztette apja drága gyöngyét. A Jáde Császár büntetésből felfüggesztette őt a levegőbe, és háromszázat veretett rá. és a 15. fejezetben találkozik vele. A sárkány felfalja a mester lovát, majd vezeklésből a továbbiakban paripává változva maga viszi tovább a hátán a szent zarándokot. A 19. fejezetben Nyolctilalmas csatlakozik hozzájuk. A 22. fejezetben bukkan fel Homoki Barát, aki harmadik tanítványként csatlakozik a zarándoktársasághoz. A 22. fejezetben, ahol Homoki Baráttal találkoznak, bukkan fel a Futó Homok Folyó ( (流沙河), amely 800 mérföld széles és háromezer láb mély. A fejezet végén ezen a folyón átkelve mintha egy új kontinensre érnének az utazók. A 23–86. fejezetig megint egységes szerkezet figyelhető meg. A laza szálon kötődő epizódok egymásutánjában az utazók sorra hagyják maguk mögött a különösebbnél különösebb vidékeket, és győzik le a küldetésüket és életüket veszélyeztető szörnyeket, démonokat. A 87–99. fejezet abban tekinthető közös egységnek, hogy és társai a 87. fejezetben érik el India határvidékét. Itt a korábban leírt kalandokhoz képest jóval földhözragadtabb eseményekben van részük, bár még mindig a fantázia és misztikum körében marad a leírás. Az aránytalanságát jól tükrözi, hogy ebben tizenhárom fejezetben, az összesen tizennégy évig tartó zarándokútból kilencet itt töltenek a hősök. A 98. fejezetben végül eljutnak a Keselyű-hegyhez, ahol a Mennydörgő Hang Kolostorában átveszi Buddhától a szent könyveket.